BADENI LAJOS: I. Lajos Vilmos baden-badeni őrgróf, akit győzelmeiért az utókor a „Türkenlouis” (Török Lajos) névvel illetett, 1655. április 18-án született Párizsban. 1674-ben lépett be a császári hadseregbe. 1677-ben nagyapja, Vilmos halála után lett Baden-Baden őrgrófja. Uralkodásának első néhány évében országa felvirágoztatásának szentelte magát. 1683-ban altábornagyi rangban harcolt Bécs felmentésénél, az 1684. évi hadjáratban pedig már lovassági tábornok volt. 1686-ban részt vett Buda visszafoglalásában. 1689-ben lett a Magyarországon harcoló császári haderő főparancsnoka, s már ez évben sorozatos sikereket ért el az oszmánok ellen, és jelentős területeket hódított meg a Balkánon. Az 1691. évi szalánkeméni csatában aratta legnagyobb győzelmét a török sereg felett. 1693–97 között a rajnai fronton a franciák ellen harcoló birodalmi haderő főparancsnokaként működött. 1696-ban a lengyel trónra pályázott, de nem sikerült azt megszereznie. Ezután ismét országa ügyei felé fordult a figyelme, s csak 1702-ben, a spanyol örökösödési háború kitörése után vette át újból a birodalmi haderő főparancsnokságát. Tisztében 1706-ban Savoyai Jenő váltotta fel. 1707. január 4-én Rastattban halt meg.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.