5.3 A budai Vár földrajzi helyzete, állapota, ezek hatása az eseményekre

Full text search

5.3 A budai Vár földrajzi helyzete, állapota, ezek hatása az eseményekre
Az ostrom menetében, magától értetődően, kulcsszerepet játszott a Vár földrajzi helyzete. A törökök központi fekvése, és főleg a dunai víziút és utánpótlási vonal ellenőrzése miatt stratégiai szempontból tartották igen fontosnak birtoklását. A Duna azonban 1686-ban éppen a keresztényeket segítette a csaknem zavartalan ellátásban, valamint megnehezítette a törökök támadásait a pesti oldal felől.
Már korábban kiemeltem, s most ismételten hangsúlyozni kívánom: a Vár védelme a védőktől, illetve körülzárása az ostromlóktól, az erődítmény nagy kiterjedése folytán, rendkívüli erőfeszítéseket követelt, emberi és technikai vonatkozásban egyaránt. Nem hagyhatók figyelmen kívül továbbá az ostromlók életét szintúgy megkeserítő meredek hegyoldalak sem. A védők számára viszont hátrányt jelentettek a Várat körülvevő, a tüzérség számára alkalmas támpontot nyújtó magaslatok. Ugyancsak a védelem esélyeit csökkentette, hogy a Vár védrendszere teljesen elavult, a kor színvonalától messze elmaradt. Ennek oka, 67hogy a falak vonalvezetése, keletkezésük időszakának építészeti elveit követve, a plató pereméhez igazodott. Külön problémát jelentett a védelem számára a Dunáról történő vízellátás is, mivel az annak fedezésére épített falak tovább növelték a védendő vonalak hosszát. Mindezek a későbbiek során is eredendően meghatározták a védművek szerkezetét, mivel nem sok lehetőséget adtak bástyák és főként korszerű elővédművek létesítésére. Ezek hiánya folytán az ostrom menetéből elmaradhatott az ellenük intézendő, tetemes idő- és emberveszteséggel járó támadássorozat. (Itt persze nem szabad elfeledkezni a fedett út jelentőségéről.) Ennek ellenére a terepviszonyok tervszerű, alapos ostromra kényszerítették a támadókat.
Összességében azt kell mondanom, hogy a Vár ellenállóképességét, bizonyos hátrányos tényezők ellenére is, természeti adottságainak köszönhette, amelyeket viszont a mégoly korszerűtlen falak is jelentősen továbberősítettek.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi