I. 11. 2. 1. Az 1:192 000 méretarányú térképek

Full text search

I. 11. 2. 1. Az 1:192 000 méretarányú térképek
E térképek több ország, illetve tartomány területére elkészültek, méretarányuk a felmérési méretarány 15 %-a (azaz 1 hüvelyk 2666,6 ölnek felel meg rajtuk).
II. József rendelete alapján, Neu ezredes polgári-közigazgatási céllal készített egy, az egész történelmi Magyarország területét ábrázoló, tehát több önálló felmérés (Erdély, a Temesi Bánság, a Magyar Királyság, Horvátország, Szlavónia, a Határőrvidékek) eredményét bemutató térképművet Geographische Charte des Königreichs Hungarn címmel. Érdekessége, hogy tartalmazza a II. József által 1785-ben bevezetett, ám 1790-ben megszűnt 13 közigazgatási körzet, kerület (Bezirk) beosztását. 1786 elejére készült el, a felmérési szelvényekhez képest erősen korlátozott tartalommal, ami nem csak a kicsinyítésből fakad. Egyik legszembeötlőbb vonása, hogy visszatér a domborzat halmocskás ábrázolásához az alaprajzszerű helyett. A méretarány megválasztása azt szolgálta, hogy a titkos katonai térképekkel (a felmérési szelvényekkel és az egyéb levezetett méretarányokkal) minél kevésbé legyen összevethető. Ennek ellenére ez az első, a teljes történelmi Magyarország területét ábrázoló, felmérésen alapuló, geometriai értelemben elfogadhatónak tekinthető térkép. A kisebb önálló felmérések anyagát optimális csatlakoztatással illesztették a Magyar Királyság felmérési szelvényeiből kicsinyítéssel nyert szelvényekhez, ami nyilvánvalóan csak kisebb-nagyobb torzításokkal volt lehetséges. A térképet (ellentétben a többi levezett térképpel, amelyek többnyire egy példányban készültek) három kéziratos példányban rajzolták meg;99 tartalmuk azonos, de a szelvényméretek eltérőek. Egyik ismert példánya Magyar Országos Levéltár gyűjteményében található, 23 nagyméretű szelvényből áll100 (30/a. sz. CD melléklet). Az egyes szelvények fekvő téglalap alakúak, méretük 36×24 hüvelyk (95×63 cm),101 egyenként 10×10=100 felmérési szelvény területét ölelik fel, és a természetben 24×16 mérföld (182×121 km) területet fednek le. Az egyes szelvények határoló vonalai egybeesnek a felmérési szelvényekéivel.
Egy példány az Erdélyi Kancellária, a másik a Helytartótanács, a harmadik az Erdélyi Guber-nium számára készült.
Hungarischen Charte, mit Siebenbürgen, dem Temesvarer Banat, Sclavonien und Croatien. OL jelzet: S 12 Div. XI. No.2.
Mérete megegyezik az 1:115 200 méretarányú térképekével, csak fekvő téglalap alakú.
A másik példány a bécsi Kriegsarchiv102 gyűjteményében található, 43 szelvényből áll, valamint egy eredeti, kéziratos, színes áttekintő lapból (30/b. sz. CD melléklet). A szelvények a fent említett szelvények (95×63 cm) függőleges osztás menti felezésével készültek, így álló téglalap alakúak, méretük 18×24 hüvelyk (48×64 cm), egyenként 5×10=50 felmérési szelvény területét ölelik fel, a természetben 12×16 mérföldnyi (91×121 km-es) területet fednek (4. sz. könyvmelléklet, 30 a., b. CD melléklet, 31. térképmelléklet). A térkép szigettérkép, tehát a szelvények tartalma csak történelmi Magyarország határáig terjed.
Kartenabteilung jelzet: B IX a 528., HT jelzet: B IX a 1120. Eredeti méretű színes fénymásolat.
A harmadik teljes példány holléte jelenleg ismeretlen. Elkészültek viszont – az előbb említettekhez hasonló kivitellel és tartalommal, ugyanabban a méretarányban – az újonnan létrehozott 13 (10 magyar és 3 erdélyi) kerületek önálló térképei. Mindegyik kerület megkapta a maga területét ábrázolót, így ez volt az első olyan, nagyobb méretarányú térkép, amelyet a polgári közigazgatás szabadon felhasználhatott. A kerületi térképek (a Katonai Határőrvidékek kivételével, melyek nem tartoztak a kerületi beosztásba) a teljes történelmi Magyarország területére elkészültek; szigettérképek, tehát csak az adott kerület területét ábrázolják. Külön érdekesség, hogy „ponttérkép” (Punctierungskarte) is tartozik hozzájuk, azon történtek a javítások. A ponttérképek a kerületi térképekkel azonos méretarányban készült vázlatok, amelyek csak a főbb településeket tartalmazzák. Az eredeti térképet és a vázlatot is sakktáblaszerű hálózattal látták el, a négyzeteket az ábécé nagy- és kisbetűivel jelölték. A vázlaton korrigálták a térképen szereplő hibákat, majd átvezették azokat az eredetire. Minden kerületi térképhez külön jelmagyarázat tartozik, ami a teljes országot ábrázoló „nagy” térkép jelmagyarázatának kivonata (5. sz. CD melléklet). A kerületi térképek a következők:
1.) Geographische Charte des Neutraer Bezirkes.103 (A Nyitrai Kerület – Bars, Nyitra, Pozsony és Trencsén vármegye – általános térképe.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 641. 2 szelvény. HT jelzet: B IX a 1168. Eredeti méretű színes fénymásolat.
2.) Geographische Charte des Neusoller Bezirks.104 (A Besztercebányai Kerület – Árva, Gömör, Hont, Liptó, Zólyom és Turóc vármegye – általános térképe.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 671. 4 szelvény + 1 füzet. HT jelzet: B IX a 1170. Eredeti méretű színes fénymásolat.
3.) Geographische Charte des Caschauer Bezirks.105 (A Kassai Kerület – Abaúj, Sáros, Torna, Zemplén és Szepes vármegye – általános térképe.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 627. 6 szelvény + 1 füzet. HT jelzet: ua. Eredeti méretű színes fénymásolat.
4.) Geographische Karte des Munkatser Bezirks im Königreich Hungarn.106 (A Munkácsi Kerület – Bereg, Máramaros, Ung, Ugocsa és Szatmár vármegye – általános térképe a Magyar Királyságban.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 636. 10 szelvény + 5 füzet. HT jelzet: ua. Eredeti méretű színes fénymásolat.
5.) Geographische Charte des Grosswardeiner-Bezirks im Königreich Hungarn.107 (A Nagyváradi Kerület – Bihar, Békés, Csanád, Csongrád, Szabolcs és Zaránd vármegye – általános térképe a Magyar Királyságban.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 637. 10 szelvény + 2 füzet. HT jelzet: ua. Eredeti méretű színes fénymásolat.
6.) Geographische-Charte des Temeswarer-Bezirks im Königreich Hungarn.108 (A Temesvári Kerület – Arad, Bács, Torontál, Temes és Krassó vármegye – általános térképe a Magyar Királyságban.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 579. 16 szelvény + 1 füzet. HT jelzet: B IX a 1174. Eredeti méretű színes fénymásolat (a másolat a Kartenabteilung B IX a 580. jelzetű változatáról készült)
7.) Geographische Charte des Pester-Bezirks im Königreich Hungarn.109 (A Pesti Kerület – Borsod, Heves és Külső-Szolnok, Nógrád, Pest-Pilis-Solt és Fejér vármegye – általános térképe a Magyar Királyságban.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 650. 10 szelvény. HT jelzet: ua. Eredeti méretű színes fénymásolat.
8.) Geographische Karte des Raaber Bezirks.110 (A Győri Kerület – Vas, Komárom, Esztergom, Sopron, Győr, Veszprém és Moson vármegye – általános térképe.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 621. 8 szelvény + 1 füzet. HT jelzet: ua. Eredeti méretű színes fénymásolat.
9.) Geographische Charte des Fünfkirchner-Bezirks im Königreich Hungarn.111 (A Pécsi Kerület – Somogy, Tolna, Baranya, Verőce, Pozsega és Szerém vármegye – általános térképe a Magyar Királyságban.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 645. 8 szelvény. HT jelzet: ua. Eredeti méretű színes fénymásolat.
10.) Geographische Charte des Agramer-Bezirks im Königreich Hungarn.112 (A Zágrábi Kerület – Zala, Varasd, Kőrös, Zágráb, Severin vármegye és Fiume – általános térképe a Magyar Királyságban.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 850. 16 szelvény + 1 füzet.
Erdély területén 3 kerületet hoztak létre, azokról is elkészültek az 1:192.000 méretarányú általános térképek 1787-ben, valamint a hibák helyesbítését szolgáló „ponttérképek” is. A térképek a következők:
1.) Carte vom Fogaraser Bezirk.113 (A Fogarasi Kerület – Udvarhely, Háromszék és Fogaras vármegye.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 731. 8 szelvény + 1 füzet.
2.) Carte vom Clausenburger Bezirk.114 (A Kolozsvári Kerület – Belső-Szolnok, Közép-Szolnok, Kolozsvár és Torda vármegye.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 732. 4 szelvény.
3.) Carte vom Hermannstädter Bezirk.115 (A Nagyszebeni Kerület – Küküllő, Fehér, Szeben és Hunyad vármegye.)
Kartenabteilung jelzet: B IX a 733. 4 szelvény.
Készült 1790-ben egy ugyancsak 1:192 000 méretarányú, ám az egész Erdélyi Nagyfejedelemség területét (tehát mind a három kerületet) egyben ábrázoló, 5 szelvényből álló kéziratos, színezett térkép is Reducierte Karte des Grossfürstenthums Siebenbürgen116 címmel.
Kartenabteilung jelzet: B IX a 718., HT jelzet: ua., eredeti kéziratos térkép
A Temesi-Bánságról 1784-ben külön is készítettek egy 1:192 000 méretarányú térképet a két (Német Bánsági és Oláh–Illír) katonai határőrvidékkel együtt; címe: Charte vom Bannat.117
Kartenabteilung jelzet: B IX a 581. 2 szelvény., HT jelzet: ua. Eredeti méretű színes fénymásolat.
Alsó- és Felső-Ausztria területére csak 1814-ben jelent meg az 1:192 000 méretarányú térkép, nyomtatásban, rézmetszet formájában, 6 szelvényen,118 de a térkép címe szerint a „régi” felmérés alapul vételével, új háromszögelési adatok felhasználásával készítette Ludwig Schmidt vízügyi mérnök (akkor már folyt a tartomány II. katonai felmérése, de még nem fejeződött be).
Charte von dem Erzherzgthume Oesterreich ob und unter der Enns in VI. Sectionen. Kiadó: Scheyvogel und Riedl. Metszette: Jos. List. Kartenabteilung jelzet: B IX a 199., HT jelzet: B IX a 201/1.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi