VI. 3. A térképészeti munkák alapja, vetülete, szelvényezése
VI. 3. A térképészeti munkák alapja, vetülete, szelvényezése
A többi utódállamhoz hasonlóan Magyarország is jogosult volt a III. katonai felmérés különböző méretarányú térképeire. A M. Kir. Állami Térképészet, mint a bécsi Militärgeographisches Institut jogutódja, megkapta a III. katonai felmérés 1:25 000 méretarányú kéziratos szelvényeit és egyéb munkarészeit (növényzeti, domborzati oleáták, stb.), a hetvenötezres részletes térképek alapanyagait, nyomólemezeit, kizárólagos kiadási jogát (a trianoni ország területére), valamint társkiadói jogot kapott az 1:200 000 és 1:750 000 méretarányú sorozatokhoz Közép-Európa területére. Megtartották a Monarchiától örökölt méretarány-sorozatot, szelvénybeosztást, valamint a hetvenötezres és ezen belül a huszonötezres méretarányú térképek 1917-ben módosított szelvényjelölését. Az 1:200.000 és 1:750.000 méretarányú térképek szelvényjelölése változatlan maradt a III. felméréshez képest.
Az örökölt térképek közül a felmérési szelvények a terep mintegy 40–50 éves állapotát tükrözték, mindenfajta változtatás nélkül. A hetvenötezres szelvények, a többi levezetett méretarányhoz hasonlóan, többször is kiadásra kerültek, tehát „frissebbek” voltak.
A III. katonai felmérés alap- és levezetett (1:75 000 és 1:200 000) méretarányú szelvényei poliéder vetületben készültek, aminek hátrányai az első világháború alatt élesen kiütköztek: a szelvények nem voltak egy síkba kiteríthetők, a tüzérség számára pedig a földrajzi koordináták nem voltak elég pontosak. Bár 1917-ben a Központi Hatalmak megállapodtak egy egységes, összefüggő háromszögelési hálózat létrehozásában Gauss–Krüger-vetületben, a vesztes háború megakadályozta a terv végrehajtását. 1923-ig a térképek továbbra is poliéder vetületben készültek, akkor viszont döntés született a sztereografikus vetület bevezetéséről, amiben döntő szerepet játszott, hogy az ország területének -áról a kataszteri térképek 1860-tól sztereografikus vetületi rendszerben készültek. A többi kataszteri térkép vagy vetület nélkül (1853–1860 között), vagy ferde tengelyű, szögtartó hengervetületben készült (1908 után), és elegendő állandósított háromszögelési pont állt rendelkezésre, amelyek értékeit közvetlenül, átszámítás nélkül átvehették. A sztereografikus vetület előnye továbbá a poliéder vetülettel szemben, hogy a csatlakozó térképszelvények egy síkba kiteríthetők, és valamennyi szelvényre kiterjedő, egységes kilométer-hálózat fektethető fel az ország teljes területére. Ez a derékszögű kilométer-hálózat párhuzamos a sztereografikus síkkoordináta-rendszer tengelyeivel. A terepen a pontok koordinátáit ebben a rendszerben adták meg. A sztereografikus koordinátarendszer hátránya viszont, hogy minél inkább távolodunk a vetületi kezdőponttól, annál inkább torzulnak a hosszak és a területek. Ennek csökkentése érdekében már a vetület kataszteri célra való alkalmazásakor, a XIX. század második felében, az akkori ország területére három vetületi rendszert vezettek be, különböző kezdőpontokkal:
– a Magyar Királyság területére a budai rendszert, a gellérthegyi felsőrendű háromszögelési kezdőponttal;
– Erdély területére a marosvásárhelyi rendszert, Kesztej-hegy felsőrendű háromszögelési kezdőponttal (Marosvásárhelytől nyugatra 13 km-re);
– Horvátország és Szlavónia területére az ivanicsi rendszert, az ottani kolostor tornyával, mint kezdőponttal (már a II. katonai felmérésnél, a Cassini-féle vetület egyik kezdőpontja is ez volt).
Az első világháborút követően létrejött magyar katonai térképészet a III. katonai felmérés alap- és levezetett méretarányú szelvényeinek felújítását tűzte ki célul, sztereografikus vetületi rendszerbe átültetve. Kezdetben a fent leírt sztereografikus koordináta-kezdőpontokat alkalmazták, tehát a trianoni ország területére a Gellérthegy-kezdőpontot, attól, mint 0 ponttól növekedett a négy világtáj felé a kilométer-hálózat számozása. Az e rendszerben kiadott huszonötezres szelvényeken a „sztereo. Bp. déllő” feliratot találjuk. 1935-től gyakorlati okokból, hogy negatív koordináták ne szerepeljenek a rendszerben, a kilométer-hálózat számozásának kezdőpontját a gellérthegyi központtól 500 km-rel nyugatra és 500 km-rel délre helyezték, ezeken a térképeken a „Budapesti rendszer” megírást találjuk. A koordinátakezdőpont-áthelyezést az ivanicsi és marosvásárhelyi rendszer esetében is alkalmazták. Az előbbinél 400 km-rel nyugatra és 400 km-rel délre történt az áthelyezés, az utóbbinál 600 km-rel nyugatra és 600 km-rel délre; így valamennyi koordináta pozitív előjelű lett. E rendszereknek főleg később, a visszacsatolt területek térképezésénél lett jelentősége. A vetületi rendszerek találkozási sávjában (a meridiánok mentén 38 km, a szélességi körök mentén 28 km, 2–2 szelvény területe) a háromszögelési pontok mindkét rendszerbeli koordinátáit kiszámították, és kétoldalú térképek születtek: egyik oldalon pl. a „Budapesti rendszer”, a másikon „Ivanicsi rendszer”, így a térképek mindkét rendszerhez csatlakoztak.
A III. katonai felmérés poliéder vetületi rendszerben készült szelvényeit földrajzi koordináták határolták, így, miután az első világháború után a szelvényezés nem változott, 1926-ig az 1:75 000 méretarányú szelvények sarokpontjait számították át folyamatosan sztereografikus rendszerbe, s azon belül határozták meg a huszonötezres szelvények sarokpontjait.
Ha a sztereografikus vetületi rendszerben készült 1:25 000 méretarányú szelvényeket összehasonlítjuk a régi poliéder vetületi rendszerben készültekkel, azt tapasztaljuk, hogy sarokpontjaik egymáshoz képest el vannak tolódva, annak ellenére, hogy a kétféle térképet ugyanazok a földrajzi koordináták határolják. Ennek az az oka, hogy a Budapest-Gellérthegy sztereografikus vetületi kezdőpontot két ízben határozták meg: 1858-ban a bécsi csillagászati főalappontból vezették le geodéziai úton (koordinátái: 47° 29’ 14,93” és 36° 42’ 51,69”), másodszor pedig a Széchenyi-hegyen a XIX. század végén végzett csillagászati észlelések eredményeiből (koordinátái: 47° 29’ 09,6380” és 36° 42’ 53,5733”). A két meghatározás közötti eltérés 5,2920” és 1,8863”, ez észak–déli irányban mintegy 164 m, kelet–nyugati irányban pedig mintegy 39,4 m. Ennek megfelelően a sztereografikus rendszerbe átültetett poliéder vetületi rendszerű szelvények sarokpontjait áthelyezték; az egyik szelvényről egy keskeny sávot a hozzá csatlakozó másik szelvényre rajzoltak át (így megváltoztak a sarokpontok közötti kelet–nyugati távolságok, azaz a szelvényméretek is). Ez eredményezi, hogy a térképszelvények egy síkban fekszenek (korábban, a poliéder vetületi rendszernél, csak a méretarányosan csökkentett földgömbdarabon csatlakoztak egymáshoz). A felújított huszonötezres szelvényeken fel van tüntetve a régi „bécsi sarokpont” helye.
Míg az első világháború utáni térképezés háromszögelési alapját a kataszteri térképek sztereografikus háromszögelési ponthálózata alkotta, a magassági hálózat az Osztrák–Magyar Monarchia 1873–1898 között végrehajtott „szabatos szintezéséből” származott, amelynek alapjául az 1888-ban állandósított nadapi főalappont szolgált (egyedül ez maradt a trianoni ország területén, az Adriai-tenger szintje feletti magassága 173,8385 méter). A Geodéziai Csoport az ugyancsak a Pénzügyminisztérium alárendeltségébe tartozó Háromszögelő Hivatal I. rendű magassági pontjaihoz csatlakozott, amelyeket tovább sűrítettek (másod-, harmad- és negyedrendű pontok). E pontokat öntött falicsapokkal állandósították.
