TIZEDIK FEJEZET • Juventus – ventus

Full text search

TIZEDIK FEJEZET • Juventus – ventus
Úgy történt, ahogy a haldokló császár előre látta. Trónörököse, Miksa József a füsseni békekötésben lemondott minden igényéről a császári koronára, Mária Terézia örökös tartományaira, s cserébe visszakapta elfoglalt Bajorországát, s ezzel megszűnt szövetségese lenni II. Frigyesnek.
Mária Teréziával ellenben szövetséget kötött Anglia, Hollandia, Szászország, s a szövetséghez hozzájárulni készült Orosz- és Lengyelország.
A porosz királynak nem maradt más fegyvertársa, mint a francia király.
II. Frigyesnek rossz napjai voltak! Egy emlékezetes levélben két példát idéz fel: az egyik azé a hajóskapitányé, aki az ütközetben minden oldalról körülfogva ellenséges gályáktól, kanócot készül dobni a lőporos tonnába; a másik pedig dicső ellenfelének példája: Mária Teréziáé, aki asszony létére nem esett kétségbe, midőn ellenségei már Bécs város kapuit döngették; hanem valamennyivel elfogadta a harcot.
Tehát ennyire jutott már II. Frigyes király, hogy ilyen képek vonuljanak át képzeletén.
Hanem hát a könnyűvérű fiatalság mit törődött a magas politikával? A Pelham-minisztérium aknamunkájával, mely biztató szavakat küldött II. Frigyesnek, de ötmillió forintra emelte fel Mária Terézia hadi szubvencióját, s szolgálatába bocsátá a hannoveri ezredeit. Trenk Frigyesnek újra kezdődtek az elíziumi napjai.
Azokat a jó tanácsokat, amikkel a király masírozás közben impregnálta, s amiknek követését oly szentül felfogadta, mind elfelejté, amint Berlinbe visszakerültek.
A bájos istennő rá volt szorulva a vigasztalásra. A hadjárat szalmaözveggyé tette. A. Z. herceget Bécsbe vitték. Ott ugyan rangjához illő bánásban részesült. Lovagi szavára szabadon hagyták járni, kelni: csak a vámsorompót nem volt szabad túllépnie, s minden udvari táncmulatságra meghívást kapott, melynek hasznát is vette.
Amália hercegnő azonban egész visszavonultságban élt: nyilvános helyeken nem mutatta magát, gyászt viselt és minden héten kétszer küldött levelet staféta által a férjének.
Ez a gyászfátyol nagyon jó függöny volt a mögötte lejátszott szerelmi idillnek.
Trenk Frigyesnek most már nem kellett meglepetésektől tartani. Azért nem is volt többé óvatos. – Mondják, hogy a szerelem vak.
Kezdett közbeszéd tárgya lenni a boldog viszonya a hercegnőhöz.
Egyszer vacsora alkalmával, melynél csupa gárdatisztek voltak jelen, bajtársai felszólítására elregélte Trenk Frigyes annak a másik Trenknek a hadikalandjait, amelyben egy franciáktól megszállt várat szalmabábok által vett be.
Egy gyalog gárdatiszt, akit Trenk különösen gyűlölt nőiesen finom arcáért, s akit emiatt Ganymedesnek hívott, ezt a csípős tréfát veté az elbeszélés végére:
– Ez semmi. Én ismerek egy Trenket, aki szalmaözvegyek által tudja bevenni a várakat.
Trenk Frigyes erre a szóra annyira elfeledkezett magáról, hogy az élc mondójának a szeme közé önté a pohara tartalmát, s mondott neki egy címet, minek a vége az volt, hogy „et cetera”.
Az inzultált tiszt rögtön kardot rántott, s a két testőr ott az étkezőteremben párviadalt kezdett, aminek az lett a vége, hogy Trenk ellenfele egy vágást kapott az arcára, amivel el lett rontva az eddigi szépsége.
Ez elég nagy bolondság volt Trenktől.
A következményeit rövid időn tapasztalá. A legelső vasárnapi templomi parádé alkalmával, mikor a király elhaladt Trenk előtt, eléggé fennhangon mondá neki e szavakat:
– Hallja, uram! A mennydörgő mennykő csapjon a kend szívébe! Vigyázzon kend magára!
Még ez az intés sem téríté eszére Trenk Frigyest. Úgy fogta fel a dolgot, hogy ha már az ember a paradicsom tiltott almafájáig eljutott, ne érje be annyival, mint szegény, jámbor Ádám apánk, hogy az első harapásnál eldobja az almát, hanem másszék fel a fájára, és lakjék jól kedvére az adományából.
Pedig a kelepce már ki volt vetve a számára.
Mindenki irigyelte a szerencséjét: s az irigyek a legkevésbé kibékíthető ellenségek. Az iriggyel nem lehet duellálni. Az hátulról szúr le. Trenk Frigyes ez esemény után néhány napra barátságos vacsorára volt hivatalos a testőrség parancsnokához, Jasinszkyhoz. Rajta kívül még két jó pajtása volt az asztalnál, akik közül az egyik a táborozás alatt sátortársa volt, egyenrangú kornét.
Szóba került ismét a magyar Trenk.
Jasinszky pipaszónál hozta elő, hogy miféle rokoni összeköttetés lehet a két Trenk között?
Frigyes elmondott mindent, ami köztudomású volt.
De még azon is túlterjedt, s kifecsegett valamit, ami megőrzendő titka volt. Elmondta, hogy a magyar Trenk halálosan megsebesítve kerülvén Bécsbe, ott végrendeletet írt, melyben őt, az unokaöccsét teszi magyarországi nagy birtokainak s még nagyobb zsákmányainak általános örökösévé. Ezt a végrendelkezését meg is írta Frigyes anyjának, ki Pomerániában, másodszori házasságban élt, s az anyja elküldte a levelet fiának.
Akkor pedig, amidőn Trenk Ferenc azt a levelet írta Frigyes anyjának, eszében sem volt a végrendelettevés; a lába összeforrott, s ő készült a pandúrjait ismét dandárba gyűjteni.
Minek írta hát ezt a levelet?
Talán, hogy a poroszokat áltassa azzal a hírrel, hogy a félelmes Trenk Ferenc haldoklik, a halottas lepedőjét rágja, magába száll, és testálni kezd?
Vagy valami démoni terve volt vele, kis öccsének megrontására?
Jasinszky azt mondá erre a levélre:
– Ejh, barátom, hisz ez egy krőzusi szerencse. Egypár milliót érő vagyon! Te csak két kézzel kaptál utána?
– Nem biz én. Egy kisujjal sem. Köszönöm a szlavóniai erdőket, tele haramiákkal; meg az összerablott aranyat, ezüstöt. Én az én királyomat a nagymogul minden kincséért sem cserélem fel mással.
Erre mind a három tiszt rátámadt, hogy a szerencsét nem kell ily könnyen elutasítani.
A hálátlanság csúnya vétek! A nagybátyja jóakaratát legalább illik levélben megköszönni. Ki tudja, jövőre mire lehet az még jó? Unszolták, hogy ő maga válaszoljon egyenesen a magyar Trenknek, nevezze azt kedves nagybátyjának, köszönje meg atyafiságos jóakaratát. Frigyesnek eszébe jutott mindaz, amit Miranda beszélt neki Trenk Ferenc iránta való jóakaratáról – s ez felforralta vérét egész a dühig aztán meg amaz éjszaka, melyben Kollinnál maga előtt látta őt, démoni működésében: a víz közepén töltött éjszaka, a fülke körül fütyülő golyók, a pokoli török muzsika, s az megint jéggé fagyasztott benne minden rokoni szeretetet.
– Hát tudod mit? – monda neki Jasinszky. – Írd neki azt, hogy köszönöd a testamentumát, csak bírja békével tovább is a pandúrjait, cum appertinentiis; hanem ha jót akar veled, küldjön neked egy néhányat azokból a pompás magyar lovakból, amik három nap, három éjjel ki nem fáradnak a nyargalásban. Add ide nekem a levelet, én majd kézhez juttatom a szász követség útján. Hiszen nem állami titok, csupán családi levelezés. Aztán majd ha küld magyar paripákat a bátyád, nekem is adj belőlük egyet.
Trenk Frigyes rá hagyta magát beszélni, hogy ilyen tartalmú levelet írjon Trenk Ferencnek. Ezt a levelet Jasinszky átvette tőle, s a saját pecsétjével zárva le, zsebébe tette.
Ez a levél képezte azt a fordulópontot, melyen Trenk Frigyes sorsa lejtőre jutott.
Nem gondolt rá többet.
Élte világát mint könnyelmű gyermek. Asszony szívében lakik az üdvösség! S ki ne szeretne üdvözült lenni?
Egyszer aztán megesett vele, hogy a boldog pásztoróra miatt elkésett a reggeli parádéról.
A király ezúttal nem nézte el a hibáját. Fogságra küldé Potsdamba. Ott adtak neki egy szobácskát a „hosszú hídon”.
Az ilyen aprólékos szolgálati mulasztásokért legfeljebb háromnapi fogság szokott lenni a megfelelő díj.
Frigyest ott hagyták ülni két hétig.
Azalatt jöttek hozzá, barátság színe alatt, kémkedő azsan provokatőrök, akik biztatták, hogy folyamodjék a királyhoz megkegyelmeztetésért.
– Én nem vétettem semmit – mondta Frigyes, s nem könyörgött.
Tovább is ott hagyták ülni.
És még mindig nem sejtette, hogy ez a hercegnő szép szemei miatt történik.
Ekkor a király maga is Potsdamba érkezett, s másnap a szárnysegéde, Bork tábornok fölkereste Trenk Frigyest, sürgönyöket bízva rá, miket azonnal Drezdába kell vinnie.
Örült, hogy ismét lóra ülhetett.
Drezdából visszatérett újból találkozott a királlyal a parádén.
A testőrszázad, melynél kornét volt, Berlinben feküdt.
– Parancsolja felséged, hogy a századomhoz visszatérjek Berlinbe?
– Honnan jött kend?
– Drezdából jöttem, ahová sürgönyöket vittem.
– S hát azelőtt hol volt kend?
– Az árestomban.
– No, hát menjen kend megint oda, ahol volt.
S azzal Frigyes úrfinak megint szépen vissza kellett ballagni a hosszú hídra, az árestomba.
Hja bizony: „a szerelem sötét verem”!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi