A Budán hagyott török őrsereget még abban az esztendőben kiirtotta a keleti dögvész. Akkor Nándor királyvezérei bízvást elfoglalhatták volna a várat, ha szívük és eszük lett volna hozzá.
Ahelyett megvárták, míg Szolimán szultán negyedszer is bejön Magyarországra, s elfoglalja szemük láttára az ország dunántúli várait, kit ostrommal, kit árulás eszközével.
Akkor aztán a győzelmes török úgy bánt az elfoglalt résszel, mint meghódoltatott tartománnyal, mely az ozman birodalomhoz tartozik.
Felosztotta azt 15 szandzsákságra, amikben török basa volt a főispán, török kádi a bíró, török imámok, ulémák, dervisek voltak a papok, török csauszok az adószedők. Valamennyi fölött parancsnokolt a budai beglerbég. „Defter”-t is adtak ennek a török hódoltságú Magyarországnak, Chalil basa defterdár készítette azt. Ez volt a török alá tartozó Magyarországnak az „alkotmánya”; corpus jurisa száznegyven esztendőn keresztül. Minden paragrafusa azt mondá, hogy „fizess!” Aki nem tudta fizetni a kegyetlen nagy adót, attól elvették a marháját; ha az sem volt: elexequálták a gyermekeit, s elvitték Sztambulba janicsárnak. Aki az adótól menekülni akart, annak muzulmánná kellett lenni; a gyilkos gonosztevő büntetlenül szabadult meg, ha izlámra áttért. A magyarnak még a meztelen élete sem volt többé a sajátja, s e tekintetben tökéletes jogegyenlőséggel dicsekedhetett; mert a nemes úr bőre csak olyan olcsó volt, mint a paraszté.
Ez volt a „Chalil könyvében.”
Ellenben a Nándor királyuralma alatt élő magvar nemzetnek sem volt irigylendő sorsa. Bizonyítják az egymásra következő országgyűlések: amiken nem hallatszott más, mint panasz a király német tanácsosai, vezérei ellen. A háromfelé vágott országnak egyik része beteg volt a töröktől, a másik a némettől, s mind a kettő azt vallotta, hogy „medicina pejor morbo”. (Rosszabb a gyógyszer a betegségnél.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.