A lengyel hadjárat
A lengyel hadjárat
Kázmér királyifjú csak nagy könyörögtében szabadulhatott ki Mátyás kezeiből; most apja vissza akará Mátyásnak adni a kölcsönt, s míg a magyar király a rablóvárakat rontogatá, azalatt ő Fridrik császárral szövetkezve negyvenezer gyalog és húszezer lovassal támadt Mátyás ellen.
Mátyás Boroszlóban állt akkor nem több, mint tizenhatezer emberrel. Azon hírre, hogy Kázmér közelít, ő vendégséget és lovagjátékokat adott.
Kázmér büszkén nyomult előre, s míg ő saját országát fedetlen hagyta, azalatt Zápolya és Kinizsi Pál háta mögött berontottak s Krakkóig elpusztíták azt. Kázmér csak haladt előre.
Brieg előtt azonban két ellenség állítá meg; egyik a magyar helyőrsereg, másik az éhség. Hatszáz szekér eleséggel megrakva, az oppelni magyar sereg kezébe jutott, s Kázmér hadai éheztek, míg csak a cseh király friss élelmiszerekkel és húszezernyi haddal hozzá nem csatlakozott. Ekkor jóllakva és megerősödve, otthagyta Brieget és ment Breslau alá.
Mátyás visszaverte az első ostromot, ellenei veszteséggel vonultak vissza.
Másnap éjjel roppant fényben úszott a város, a harangok szóltak, a piacon száz szurokfáklya lobogott. Az ostromlók azt hivék, hogy a város kigyulladt, s most gondolák, itt az idő segíteni a lakosoknak, eloltani azt saját vérükkel.
Pedig e fény, e harangszó csak azon hírre történt, melyet éppen most hoztak meg Mátyás követei Nápolyból, hogy Ferdinánd király nőül adandja hozzá leányát, Beatrixot.
Az ostromlók észrevevék csalódásukat s megveretve elhúzódtak a város alól, s nemsokára ők kérték Mátyást, hogy kössön békét, mely a három király személyes összejövetelére meg is állapíttatott.
Ezt követte nemsokára Mátyás király menyegzője Beatrix hercegasszonnyal, amiben több volt a dicsőség, mint az áldás.
Míg a király az ország északi oldalán éreztette kardja súlyát, azalatt a déli szomszéd sem pihent; a török portyázók egész Nagyváradig pusztítottak, könnyű levén nekik Szabács várából átjönni.
A király végre maga indult Szabács ellen. Ötezer janicsár volt benn a várban, kiknek a szultán saját kezével tűzte fel a kócsagot turbánjaikba, ami annyit jelentett, hogy egy sem fogja megadni magát a harcban.
Mátyás körülfogta a várat, s hogy annak leggyöngébb oldalát kiismerje, egy csónakban, csupán fegyverhordozójától kísérve, körülevezé az erődítvényeket; a várbeliek fölismerték s elkezdtek rá lövöldözni. Egy szakállas golyó elhordá vele szemben ülő fegyverhordozóját; a király meg sem mozdult helyében s tovább folytatá a vizsgálódást. Éjjel a szüntelen mennydörgő ágyúk között aludt, csendesebben, mint mások a puha ágyon.
Egy napon, midőn a futósáncok elkészültek, négy csapatot a fekete seregből elrejte azokba a király, s ekkor ostromot rendelt a kapuk ellen. Vitézül küzdöttek mindkét felől, a janicsárok nem hátráltak állásaikból. Ekkor Mátyás takarodót fúvatott az ostromlóknak; a törökök azt hivék, hogy meg vannak mentve, de e takarodó trombitaszava jel volt az elrejtett csapatoknak, hogy lábtóikat a vár túlsó oldalán felállítva, a sáncokra rohanjanak. A harc dühe megújult kétségbeeséssel az egyik részről, diadallal a másikról; Mátyás mindenütt jelen volt győzhetetlen feketéi élén.
Reggelre elnémult a harci zaj; Mátyás úr volt Szabácsban. Ötezer janicsár közül egy sem adta meg magát, meghaltak mind, a nagyúr által feltűzött kócsaggal turbánjaikban.
