A szerb pünkösdi császár
A szerb pünkösdi császár
Piccolomini hirtelen halálával egészen el lett rontva a jól indult balkáni hadjárat.
A rác pópák a tevékről leszállíták a majmokat és kajdácsokat, s maguk ültek fel a helyükbe. S amit azok okosan csináltak, abból ők szereztek bolondságot.
Kikiáltották, hogy eljött az ideje a nagy szerb császárságnak, s fogtak maguknak egy ahhoz való embert, akit a császárjukká tegyenek: valami Brankovics Györgyöt, aki az ős Brankovicsok fejedelmi ágából akart leszármazni, pedig minden ember tudta, hogy az öregapját Rácz Györgynek hívták: Lippán született. Magyarországon Apaffynak volt valami megbízottja, míg el nem csapta, aztán Bécsben hízelegte be magát az udvarnál, elannyira, hogy báróvá is tették s patenst adtak neki, hogy gyűjtsön hadakat a szerbek között a törökök ellen.
Meg is tette, s mikor aztán már nagy fegyveres sokaság volt körülötte, akkor kikiáltotta magát Szerbia, Illyria, Moesia, Bosznia és Syrmia császárának.
Ezt azután Badeni Lajos annyira rossz tréfának találta, hogy a jó Brankovicsot szépen megfogatta, s felküldé Bécsbe. Ott halt meg az állambörtönben a szegény pünkösdi császár.
De még jobban is járt, mint kollégája, „Karpósz”, aki meg Albánia királyának tette meg magát, amiért ezt a törökök karóba húzták.
S ezzel a délszláv császárságnak vége lett, minekelőtte elkezdődött volna.
