A zsebrákok
A zsebrákok
Mihelyt a külellenségtőli félelem kissé tágult, mindjárt készen volt idehaza a pártoskodás; a horvátországi urak támadtak fel a király ellen. Mátyás haddal ment reájuk.
Útközben egyike a cseh zsoldosok vezéreinek, Dzwela, elhagyta a királyt minden hadaival, s míg Mátyás a horvát urakat a hűség útjára visszavezette: ezalatt Dzwela felvonult Felső-Magyarországba, hol egykor a cseh urak oly sok ideig folytatták rabló harcaikat, s eszébe jutott neki azt a szép életet újrakezdeni.
Éppen ezen időben járt Németországon egy minden nemzet kalandoraiból, de különösen csehekből és morvákból alakított szabadcsapat, kik mesterséget csináltak a háborúból, s majd egy, majd más fejedelem fizetésére harcoltak, amiért elnevezték őket zsebrákoknak.
Egyike vezéreiknek volt Podmaniczy Balázs, magyar főúr, kit kalandvágyai vittek e regényes csoport közé, s vitézsége s ügyes vezéri szelleme állíták a csapat élére.
Dzwela gazdag zsákmányt ígért e lovagoknak, ha bejönnek Magyarországra.
Itt Podmaniczkyban felébredt a hazafiúi érzet, s nem engedé, hogy Pozsonyt kirabolják, mindaddig, míg Pottendorf segélyére érkezett a városnak, s ekkor Nagyszombatnak fordultak a zsebrákok.
Podmaniczky ennek is ellenállt: „Küldjetek Lengyelországba, Csehországba, vagy akárhová, elmegyek, de hazám ellen nem harcolok veletek.”
Nem is harcolt; éjszaka átment Nagyszombatba, s mire Dzwela megjelent a kapuk előtt, már Podmaniczkyt látta maga előtt, ki fegyverrel állta útját, s a cseh rokonoknak sokkal több tapasztalásuk volt már Podmaniczky kardja felől, minthogy most magukon akarják azt megpróbálni.
Ezalatt Mátyás sietve jött egy kis csapattal ellenük, s Dzwela és a zsebrák sereg Kosztolánvárba futottak előle.
Ott volt nagy vígság és lakodalom a király megérkeztéig. Az egész környék kiraboltatott, s hogy semmi se hiányozzék a gyönyörűségből, négyszáz hölgyet raboltak az istentelenek maguknak, mind a legszebb, a leggyönyörűbb lányokat.
De nemsokára vége lőn a vigasságnak, Mátyás megjelent Kosztolán előtt, s nem ostromoltatá a várat, hanem körülkerítteté azt.
Ez a zsebrák urak kedve ellen történt. A lakomák után éhezni kezdtek, s az éhség unalmas dolog.
Egy sötét zivataros éjszakán háromszázan nagy robajjal kitörtek a főkapunál, s azalatt a többiek kiszöktek a föld alatti titkos úton. De Mátyás jókor észrevette a cselt, s háromszázat visszaűzve a várba, lovagjait a futók után indítá, kik levágtak közülük kétezret, a többit fogva elhozák. A cinkosokat a vár körül sorba felakaszták, a legmagasabb bitóra magát Dzwelát, jobbfelől a huszita káplánját, balfelől a fegyverhordóját, ahogy a lakomáknál is szoktak ülni. E látványtól elrémülve, a többiek rögtön feladták a várat, kincseikkel és szép asszonyaikkal. E szerencsétlen asszonyokat, kiket, ki tudja, a világ mely részeiből raboltak és csábítottak össze a rabló vitézek, Mátyás leküldé szerbiai telepítvényeire, hol akkor nagy szűkében voltak a szép nőknek. A fogoly zsebrákokat pedig leküldé Budára, meghagyván a porkolábnak, vitézlő Czobor Mihály uramnak, hogy tetesse őket jó helyre.
A porkoláb elgondolá, hogy, sehol sem lesznek oly jó helyen, mintha a Dunába hányatja őket. És úgy cselekvék. Ez lett vége a zsebrákoknak.*
Bonfin.
