Egy tisztelendő lelkipásztornak az a gyászos szokása volt, hogy iszonyú hosszú prédikációkat mondott híveinek.
Nem délelőtt, hanem délután veté haza a lelki nyájat, ha egyszer ő esztrengára fogta őket.
Egy meleg pünkösdi napon szinte belevágott leghosszabb prédikációi egyikébe. Már delet is harangoztak, ő még mindig rakta az igét.
A hívek jó sort aludtak már, egy-kettő megéhezett, felkelt és hazament, utána a többi, utoljára úgy elszállinkóztak, hogy nem maradt ott más, csupán az egyházfi.
Az is csak várja egy darabig áhítatosan az áment; végre látja, hogy a pap mindig csak beljebb megy az értekezésbe, nem hogy kijjebb jönne belőle, erre az is elveszti a hitét, s megrántva a pap stóláját, felszól hozzá:
– Tisztelendő uram! Ide teszem a kulcsot a pulpitusra; majd ha elmegy, zárja be, kérem, maga után az ajtót.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.