4. FEJEZET • El-Kába Yehram

Full text search

4. FEJEZET • El-Kába Yehram
A színlett házasságnál nem mondják meg a házastársak a neveiket (a töröknél nincs matrikula), hogy arról se emlékezzenek többé egymásra, majd mikor az asszonyból ismét leány lesz. A feleség úgy hívja az urát, hogy „ember”, a férj a feleségét, hogy „asszony”. Elég ismertető név, midőn a többi férfi körülöttük csak félember, s a többi nő csak rabnő.
Legelső kötelessége volt Edrisz bégnek az asszonyát kíséretestől együtt elhelyezni. Ahhoz egy egész házcsoportot kellett kibérelni. Százezrével jöttek; azoknak is tanya kellett, minden élelmiszert magával hozott a karaván, mert az Mekkában méregdrága. Egy mérce tönköly (a leghitványabb gabonafaj) száz piaszter a búcsújárás idején. A Nagy Serif kegye folytán közel a nagy fürdőmedencéhez kapott a hercegnő lakást egy olyan palotában, mely a templom oldalához volt építve, s ahonnan annak az udvarába lehetett látni: volt hozzá egy udvarka is, amit kertnek neveztek: egy pár kaktusz meg egy pálma nyomorgott benne.
Azután pihenőt lehetett tartani, amíg az a nap bekövetkezik, amikor a nők számára nyitják meg a Kábát. Körüljárni lehet azt bármikor az igazhívőknek, férfinak, asszonynak, shiitának, szunnitának, zarándoknak és bajadérnak.
Az óriási nagy templom huszonhárom kapuján rajzik ki s be a nép. Mondják, hogy negyvenezer ember elfér benne. Az árkádok alatt eleven élet üt tanyát. Itt egy arab iskolamester tart előadást az Alkoránból a tanítványainak, amott népénekesek és utcai táncosnők mulattatják a közönséget. Egy szögletben a papucsvarga foltozza a körülötte felhalmozott patymagokat, melyekre a gazdáik áhítattal várnak. Odább a zemzemija töltögeti nagy vederből kis korsókba a szent vizet. Emitt egy pénzváltó magyarázza a hadzsadzsnak a piaszter értékét; mellette ürühúst mér egy mészáros, hosszú fogasra felakasztott nyúzott állatokból; zsibárus kínálja nagy lármával a portékáit; potrohos teheráni kalmár ül pöfékelve a tevebőrön, drága szőnyegeket és ércedényeket rakva maga körül csábító szemlére; zarándokcsapatok szaladgálnak a metuafin után, az előénekelt szurát utána üvöltve; beduinok dulakodnak gyűlölt egyiptomiakkal; amott egy imám prédikál reggeltől estig, s szidja a keresztényeket, a zsidókat, az eretnekeket, a bálványimádókat; aki megunta hallgatni, dob neki egy pénzdarabot s odább megy; a túlsó oldalon talál egy másik makámét, abban egy másik imám prédikál, az meg az elsőt szidja, a harmadik mind a kettőt, a negyedik mind a hármat s együtt négyen a gonosz Biaidijákat, akik Mohamed-hitűek, de nem járnak templomba, nem takarják be az asszonyok arcát, s el nem zárják őket, s csak egy feleséget tartanak s az északcsillag felé fordulva imádkoznak. Majd meg szép leányok csoportja állja útját a zarándoknak, s tolakodó nyájassággal hízelgi körül. Az udvarban csoportok települnek le étkezni, akiket egyszerre ellep a galambok serege, melyek a kezükből csipkedik ki a falatot. Közben minden teketóriázás nélkül levetkőzik ádámpusztára egy igazhívő, s öntözteti végig a testét a szent vízzel, s valamennyi feje fölött a hét minaréhn álló templomőrök ordítják az idők óránkénti haladását.
E rengeteg oszloperdő közepett, melyet száz kalifa építtetett, messze országból elhozott márványkövekből és gipszfedte homokkőből, emelkedik ki a szentül-szent „Kába” (kocka). Az annyira áhított végcélja minden igazhívő mozlemnek. Egy lapos födelű, négyszögletű torony, negyven singnyi magas s tetétül talapjáig behúzva a szent Kizvával: a sötét színű selyemszőnyeggel, melyet a szultánok minden évben megújítanak: a tavalyit kiosztják a szegények között. Mikor néha meglendül a szél s megmozgatja a nehéz kárpitot, a templomőrök elkezdenek ordítani: „ide, ide, igazhívők! nézzétek, hogy emelgeti a szent Kizvát a hetvenezer angyal!”
A Kába belsejébe vezető ajtónak a küszöbe oly magas, hogy alig éri el az ember a fejével, oda úgy húzzák fel a zarándokot, már tudniillik az olyant, aki fényes ajándékot hoz, mert a Kába szentek szentjében csak a fogadalmi kincsek állnak.
Maga az imádat tárgya: a Kába fekete köve, a torony ajtaja mellé van befalazva, olyan alacsonyan, hogy azt csak térdelve lehet megcsókolni.
Ezért a csókért vándorol ide évről évre százezer ember, távol Ázsiából, széles Afrikából, az európai Törökországból. Nem járják ezt vasúton, hanem teveháton vagy lovon, a nagyon buzgók, a szegények gyalog; hónapokig tartó szenvedések, nélkülözések között, homoksivatagokon, sziklakietleneken keresztül, a fojtogató számum s a fagyasztó északi szél által korbácsolva, szilaj rablótörzsektől üldözve, a délibábtól csalogatva. Midőn pedig a szent tartományba lép a zarándok, akkor minden öltönyét leveti, csak egy vékony lepel takarja testét; turbánját lecsavarja fejéről, s koponyáját simára borotváltatja, s úgy halad a szent sír és a szent bölcső városáig mezítláb, fedetlen tar fővel rekkenő napsütésben, homokszóró viharban, s csak akkor öltözik fel újra, ha a búcsújárás végén az Arafát hegyről visszatér.
És még egy egyiptomi csapást hord magával a hodzsa. Az egész Ramadán-bőjt alatt tiltva van mindenféle vadászat. Így parancsolja az Alkorán. S minthogy az emberi testen élődő apró szörnyetegek is a vad állatok sorába számíttatnak, annálfogva azokra sem szabad vadászni. Tűrni kell a marásukat a Kába csókjáért.
Mi hát az a Kába köve? Egy formátlan fekete szikladarab.
– Senki sem tudja megmondani, mi volt valaha? A mohamedán hitbölcsek százféle regét tudnak felőle: az égből esett alá, azt mondja az egyik. A másiknál Ábrahám köve volt, melyen állva a szent templomot építette. A harmadik szerint Ábrahám maga lakik benne. – Aki jobban ért hozzá, az a régi pogány Hobál istent találja e bálványban; a laikusok azt hiszik, hogy maga Allah lakik ebben a sunda kőben.
Azért is ettől jön minden áldás a földön és az égben. Ez ád a földnek esőt, ez fordítja meg a viharokat; ez ád a hajósnak kedvező szelet; ez óv meg a pestistől, a fekete himlőtől; ez ád termékenységet az asszonyoknak és a tevéknek. Ez szerzi meg a diadalt az igazhívők fegyvereinek a hitetlenek fölött; ez ád a kalmárnak dús nyereséget, az éhezőnek olcsó kenyeret, a fáknak gyümölcsöt, a szabóknak cifrálkodó népet s a vargáknak elszakadt papucsokat. Ez teszi az ostobát okossá, a nyavalyást daliává, a bánatost sorsában megnyugvóvá. És ez biztosítja az igazhívő számára a paradicsomot. A Kába kövének a csókja megvált a pokol tüzeitől, s egyenesen bebocsát a Tubafa árnyéka alá a hetedik égbe.
Aki egyszer rátehette a kezét s rászoríthatta az ajkait, az egyhamar nem is veszi azt le onnan. Pedig egyszerre csak egy ember csókolhatja meg a követ, mert az be van falazva a Kába oldalába, s csak egy kis része van szabadon hagyva, a többi fekete vakolattal van behúzva; a többi zarándokoknak ott kell várni, amíg társuk elvégzi a szent kővel a szerelmeskedést, s azalatt a többiek csak a kezeiket nyújtogatják a távolból a kő felé, s aztán a gyönyör legmagasabb önkívületével csókolják sorba a saját ujjaikat.
A Kába kövéhez utat csinálni erőszakkal nem lehet, ha mindjárt hercegasszony is, aki az édes csókját hozza.
A hercegnő az ő „embere” kíséretében jött a Kábához. A kappanőrök hozták utána a prófétának szánt ajándékokat: azok között egy muzsikáló órát, amilyenből már egész gyűjteménye van a prófétának a Kába szentélyében, amelyek egyszerre muzsikálnak nagy ünnepnapokon.
Jobbról a Kába mellett az „Ibrahim Makám”, ahonnan a hanefita imám szórja az áldást és az átkokat tele marokkal; ez alatt van „Ábrahám lábnyoma”, mely a sziklába be van nyomva. Nehéz férfiú lehetett és nagytermetű, Izsáknak és Izmaëlnek az ősapja: a talpának az önlenyomata másfél singnyi hosszú. Balról van a Zemzem kútját magába záró kupolás épület. Ez meg az a forrás, mely a pusztában bolyongó Izmaël sarka alól fakadt: sós, keserű és salétromos víz. Drága ital! és kik azt vederrel mérik s pénzért osztogatják, a zemzemiják, bizonyos nemesi osztályt képeznek: rangjuk apárul fiúra száll. A legszegényebbnek is fizetni kell ezért az italért: nem lehet belőle dobzódni. Nagy úr legyen, aki ezzel a keserűsós vízzel le akarja magát inni!
A hercegnő türelmetlenül várt ott a zarándokok sokasága között. A templomudvar úgy tömve volt töksimára borotvált koponyákkal, hogy a fejek tetején bízvást sétálni lehetett volna.
– Ember! Csinálj nekem utat a Kábához! – szólt a hercegnő Edrisz béghez, parancsoló hangon.
Edrisz bég odafurakodott a Zemzem kútjához, s néhány szót váltott a zemzemijával, amire az felállva a kút kámvájára, recsegő hangon kiáltá a sokaságnak:
– Jámbor zarándokok! Halljátok! Egy kegyes hodzsa, akit Allah tegyen naggyá, mindenki számára ingyen vizet fizetett, akik az udvaron vannak: jöjjetek a Zemzem kútjához, ingyen vizet kaptok.
Erre az egész áhítatos tömeg mind felugrált a térdéről, s rohant a szent kúthoz, ekként utat engedve a hercegasszonynak a Kába kövéhez.
Azonban az udvar többi része éppen oly tömött volt zarándoknéppel, s bizonyos volt, hogy amint azok érzik a tágulást, rögtön betöltik az üresen hagyott tért.
Edrisz bég ekkor a tarsolyába nyúlt, s telemarkolva az öklét ezüstpénzzel, odahajítá azt a zarándoksereg közé.
– Íme az igazhívők szultánjának leánya küldi ezt a jámbor zarándokoknak!
A pénzszórásnak csodahatása volt: a sokaság mind oda futott össze. Még a prédikáló imám is leszaladt a katedrából, s hosszú süvegével igyekezett elkapni a repülő dinárokból valamelyest.
Ezzel a mesterséggel időt nyert az „ember” az „asszonya” számára, hogy az egész áhítattal megcsókolhassa a Kába kövét, s a kappanőrök az ajándékokkal a Kába ajtajáig hatolhassanak.
A templomőrök felnyiták a Kába ajtaját.
Hogy a hercegnő felléphessen a küszöbre, Edrisz bég odatérdepelt eléje. Az első lépcső volt az ő felemelt térde, a másik a kinyújtott keze. A hercegnő mezítláb volt. A harmadik lépcső volt Edrisz válla, a negyedik a feje. Az „asszony” végiglépkedett rajta. Nem volt rajta egyéb, mint az ihrám meg az ümög: öv nélkül.
Amint a hercegnő a templomőrök segédkezésével feljutott a Kába-ajtóba, Edrisz bég is utána sietett. Ide nem bocsátják be a nőt, csak férjével együtt. Neki nem kellett semmi segédkezés. Féltenyerét a küszöbre téve, egy könnyű szökéssel fenntermett a küszöböt képező márványlapon.
A hercegnő visszafordítá a fejét. Ez szép ugrás volt! Gondolta magában: „ez az én emberem valami arab zsonglőr!” Keresztény halandó még eddigelé nem látta a Kába belsejét.
Leírását a titokteljes szent odúnak csak az igazhitűek után bírjuk: azok között az afgán Bursonét. A szentély pádimentuma sakktábla módra van kirakva márványkockákkal; a padmaly és falak sötétveres damasszal vannak bevonva, melyre arany betűkkel hímezvék az Alkoránból vett mondatok. Három cédrusfából faragott mestergerenda tartja a tetőt, s ugyanolyan oszlopok a gerendázatot. Ablaka nincsen. Benne a lég fülledt és fojtó, keverve tömjénfüsttel és ámbrával. Viaszgyertyák égnek benne éjjel-nappal arany tartókban. A melléksekrestyékben vannak felhalmozva a kegyes ajándékok, melyeket a gazdag búcsújárók összehordtak, amióta a vahabiták kirabolták a Kábát, s magát a szent követ is darabokra törték. Egy szoba tele van órákkal, amelyek mind összevissza mutatják az időt. Senki sem igazítja őket.
Itt egészen arcra fekve kell végezni az ájtatosságot. A metuáf előénekli a szurát.
Mikor már elég volt a malasztból, a hercegnő szétosztja a gazdag ajándékot, s a visszatérésre gondol.
De az most már éppen lehetetlen. A sakálok vért szagoltak!
A pénzszórástól megvadult zarándokhad most már egymás hegyin-hátán tolakodik a Kába bejárata elé, amelyből a titokteljes jóltevőnek ismét elő kell jönni.
– Csinálj nekem utat! – szólt a hercegnő hideg, kemény szóval a maga emberének.
– Péki!
Edrisz bég odalép a Kába küszöbére, s ezt kiáltja a tomboló sokaságnak:
– Igazhívő mozlemin! Íme a tengerentúli szultán hercegasszonya új kizvát hozott a Kába számára: a régin osztozzanak meg az istenfélők!
S azzal a kardját kezébe kapva, hatalmas csapásokkal kettészeli a nehéz negyvenrőfös kárpitot tartó köteleket. Az egész függöny körös-körül leomlik; de az ajtó előtt üres hely marad. A zarándoksereg rohan a lehullott selyemnek, s elkezdi azt késsel hasogatni, osztozni fölötte: az ajtó előtt üres marad a tér.
– Asszonyom: előtted az út! – kiált Edrisz, előre ugorva. S aztán a hercegnő két rózsaszínű talpát a tenyereibe fogva, leemeli őt a küszöbről, mint egy gyermeket.
Még ezt is megteszik az arab erőművészek.
Mikor a hercegnő a földön áll ismét, azt kérdi az emberétől:
– Hát te nem csókolod meg a szent követ, ember?
Arra Edrisz bég így felel:
– Már megcsókoltam egyszer: nem használt; többször nem teszem. Én is Omár kalifával tartok, aki azt mondá: „ostoba, buta kődarab vagy, aki se jót, se rosszat nem tehetsz; megcsókollak, de csak azért, mert a próféta is így tett”.
A hercegnő gondolá szívében: „így nem beszélnek az arab szemfényvesztők!”
Innen aztán a Zemzem kútjához mentek.
Ennek a tetejében áll oszlopokon a safeiták makámja.
A Zemzem kútja egy földalatti patakforrás, melyből a zemzemiják merítik bőrcsebrekkel a vizet.
Edrisz bég előre figyelmezteté rá a hercegasszonyt, hogy ne igyék belőle, mert a lágymeleg keserűsós víz bélgörcsöket okoz az idegeneknek, s ivása után tályogok támadnak a testen. A mekkaiak azt isszák: hozzá vannak szokva. Mikor a szultánok és kalifák roppant költséggel vízvezetékeket építtettek, melyeken ólomcsöveken át hozatták a friss forrásvizet a távol hegyekből a szent városig: a mekkaiak fellázadtak, hogy ők nem hagyják az ő szent Zemzem kútjukat, a büdöset, holmi tiszta vízzel megfertőztetni, s a szultánok kénytelenek voltak a jó ivóvizet a városon kívül ásatott tavakba ereszteni. Ott csak a tevék használják, akiknek inkább kell az édes friss víz, mint a paradicsom. Átkozottak legyenek!
Tehát a hercegasszony nem ivott a Zemzem kútjából, hanem egész vederszámra tölteté azt a fejére. Így még drágább és még jobban használ.
A vízzel leöntözött ihrámlepel ez egyszer világosan elárulá Edrisz bég előtt a gyönyörű termet körvonalait.
Bevégezte a szent szertartást a hétszer alá s fel nyargalás mezítláb a nagy el-Emszai utcán, a Szafa szobrátul a Merva szobráig, mint emlékeztető az eltaszított Hágár bolyongására a pusztán.
(Hágár volt Ábrahám szolgaleánya, kit a felesége, Sára unszolására elkergetett magátul. Hágár fia volt Izmaël, az arabok őse; Sáráé Izsák, a zsidók törzsapja; a mohamedán hit szerint Ábrahám újra felkereste Hágárt, az elűzött szeretőt. Kitelik az ilyen bolondság az öreg uraktól!)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi