CHARIVARI
CHARIVARI
Gróf Zichy Ödön levele a pokolból báró Jellasicshoz
Felséges uram! Fölfelé húztak, mégis lefelé jutottam, s most itt vagyok a világ pincéjében. Miután odafenn szüntelen hivatalra vágyakodtam, itt is csakugyan megtettek kályhafűtőnek. Tehát most kályhafűtő vagyok.
Egy ördög utazik most innen, stafétát visz Aifoz hercegasszonynak, attól küldöm ezt a levelet.
Csak arra az egyre kérem felségedet, hogy ha lejön ide, hozzon magával egy tucet kártyát, mert az ember veszettül megunja magát az örökkévalóságban.
Nekem itt igen jó dolgom van, mikor a lelkem ide érkezett, ördögnek nézték, olyan fekete volt. Felségedé alkalmasint sárga lesz a sok félelemtől, mire ide jut; s így épen képviselhetjük idelenn is a schwarzgelb pártot.
Tisztelem a bátyámat, a püspököt, ohajtom látni minél elébb.
Köszöntetem Somsicsot is, ki felségedet egykor megtraktálta, idelenn majd visszaadjuk neki a traktát.
Teleki Ádámot is hozza el felséged magával, legalább lesz majd kin nevetnünk világ végezetéig.
Tisztelem a győrieket és fehérváriakat, várunk rájuk idelenn erősen. Ellenben a komáromiak közül aligha látandunk valakit, azok mind becsületes emberek és a mennyországba jutnak. Kár volt őket felségednek felgyújtani. Azt a tüzet mind mialánk rakják idelenn, amit felséged odafenn csinál.
Egyébiránt mi még itt sem vagyunk bátorságban és elrejtve. Híre van, s maguk az ördögök is erősen félnek tőle, hogy Kossuth oly erőt szed össze, mellyel a poklot is széjjelkergeti. Hová leszünk mi, szegény ördögök, ha innen is kivernek? Istenem, istenem, hát az ember még a pokolban sem maradhat nyugton a becsületes emberektől!
A minél elébbi viszontlátás reményében maradok Felségednek
köteles szolgája, gróf Zichy Ödön.
Csataképek
Seregünk, mely Jellasicsot űzi, 36.000 rendes honvéd- és szabadcsapatból áll.
Hét huszár nekivágtat egy proviantszállítmánynak, melyet tizenhat nehéz vasas német s száz kaszás fedez.
Öt perc múlva mind a tizenhat vasas le van aprítva, a kaszások térden állva kérnek irgalmat.
Egy Foltinyi nevű huszár maga hetet vágott le, s három sebet kapott a fejére.
Tüzéreink meglátják, hogy a hegyekről hemzseg alá az ellenség, oda lőnek vagy ötször, golyóik söprik a hullámzó tömeget. Ekkor azt mondja Makk, a vezérük, tíz pengő jutalom annak, ki az ellenség őrnagyát lelövi lováról.
A másik percben az őrnagy halva feküdt.
Egy ló elszabadul az ellen táborábul, két német lovas utánanyargal. Egy magyar golyó utánukrepül, s mind a két lovast derékban szakítja ketté.
Eddigelé kétezer katonája van elfogva annak a szemtelen gazembernek, kit a király kedves bánjának nevez, jó lesznek sáncot ásni, szolgálják meg, amit megesznek.
Még élünk, s ha isten úgy akarja, néhány nap múlva elmondhatjuk, hogy „és uralkodunk.”
És uralkodni fogsz örökké, szegény magadra hagyott magyar nép. Mert a végveszély perceiben egy akarattal keltél fel önhazád védelmére, s megmutattad, hogy minő erő lakozik egy kiégettnek hitt vulkánnak szívében!
Kossuth szavai, mint a talizmán rázták föl e nemzetet álmából, a nép nemzete messiásának nevezte őt mindenütt, az isten lelke szólt beszéde lángoló, lélekteremtő hangjaiban, s most hatvanezer erőteljes férfi áll a Duna partján, utósó csepp véreig védendő e haza életét.
S ti, kik már húztátok a halál-csengetyűt, nézzétek meg őket és számoljátok fel, hány élet kell cserébe minden csepp vérért, mely e lelkes nép kebléből kihull.
Egy-egy Kinizsi mindegyik külön, együtt az isten öldöklő viharja, tele mennykövekkel, miknek csapását isten keze igazgatja.
Jaj azoknak, jaj azoknak, kik a magyar ellen kardot húztak, hogy őt álmában meggyilkolják, a nép, az isten jobbkeze, torkon ragadta őket, s ha kiereszti kezéből, az csak azért leend, hogy a sírba dobja.
Győzni fogunk, a nép mindenható, és a nép velünk van.
Két vármegye népe áll még addig fegyverben, s e két megye népe meg fogja tisztítani az egész országot minden ellenétől.
S hátha mind az egész talpon fog állani? Hah, elbámuland bele a világ és hirdetni fogja, hogy az isten csodákat cselekszik.
Minden ötödik lélek egy hős, vált a népfelkeléshez öt millió magyar közül egy millió! Mind bajnok, mind isten felkent vitéze.
Reszkessetek, nyomorúak!
E kolossz egy lábával eltiporja ál-hatalmatokat, elsöpör benneteket a föld színéről, mint a zivatar a száraz falevelet.
Naponkint ezrekkel szaporodik seregünk. Kossuth mindenütt jelen, lelke mindenütt átszáll a népbe, melyben örökké fog élni.
Isten áldjon meg benneteket, polgártársnőim, mondjátok meg, ha még férfit találtok magatok körül, hogy becsületes ember most hazáját tartozik védeni, s hol két karunkra van szükség, ott mindenki egy ember.
A viszontlátásig. Találkozni fogunk, úgy hiszek istenemben, győzünk és boldogok leszünk, ki elhull közülünk, boldog lesz a föld alatt, boldog a mennyországban, mert érezni fogja még ott is, hogy kiomlott vére után szabad lett Magyarország.
Úgy légyen, amen!
A táborélet különösen mulatságos.
Az a vidám zaj, a futó ellenség tekintete, a buzdító harczene, az őrállások az isten szabad ege alatt, éjjelenként a meleg őrtűz mellett vidám csoportozások, azon bátor öntudat, mely a férfiasság érzetéből gerjed, s mely erőt ad, ha a zivatar zápora hull; bátorságot ád, ha az ellenség golyózápora hull, a szem szikrázik, a kebel földobog, a dob megperdül, a kardok kiröpülnek hüvelyeikbül, a lélek kettőnek érezi magát, az ember kéjt érez, melyet csak a harc istene oszthat.
Oh fölséges, fölséges!
A híres alföldi szegény-legény-vezér, Rózsa Sándor, százötven szegénylegénnyel megindult, felfogadva, hogy addig meg nem nyugszik, míg az ellenség vezéreit, vagy élve, vagy halva, meg nem keríti.
Akik tudják, hogy e vakmerő férfi mily kalandokon ment keresztül, kik csapatját látták, mely a félelmet semmi név alatt nem isméri, bizonyára nem fognak hosszú időt szánni az ellen főnökeinek.
