XIII.

Full text search

XIII.
Manassé elővette a tárcáját, s annak a pergamenlapjára e sorokat írta hallal: Kedves Áron bátyám!
Lehetetlen az, hogy én álomra hajtsam fejemet, amikor Simon és Jonathán bátyám feje főlőtt a halálpallos függ.
Lehetetlen az, hogy az én drága kis szülöttevárosomat irtóharc színhelyévé tenni engedjem.
Lehetetlen az, hogy én arra a völgyre – mely az emberölést nem ismerte erénynek soha, ahova nőmet azért akarom vinni, hogy megismertessem vele az embert a maga ősártatlanságában, az Istent a maga végtelen szeretetében – most tűzlángokat, vérfürdőt vigyek.
Megkísértem azt, amit lehetőnek tartok.
Míg ti csendesen alusztok az Úrban, én elmegyek fölkeresni a fölkelő tábor vezérét. Amit erőszak, fenyegetés ki nem vihet, jó szó, engesztelő hang elérheti. Én két bátyámat a halálból és fogságból megszabadítom. Nincs félelem, mely ettől visszatartson. – Valamint hogy nincsen öröm, nincsen gyönyörűség az életben, mely rábírjon, hogy a siralomházba tett testvéreim börtöne mellett lopva osonjak el, s menjek lakodalmat ülni, amíg őket veszteni viszik.
Egyedül megyek közéjük és fegyvertelenül.
Ti jöttök énrám dárdával, pajzzsal, én pedig rátok a seregek urának nevével!
Hiszem, hogy győzni fogok.
Téged pedig arra kérlek, hogy légy oltalmazója egyetlenemnek. Mindenekelőtt a Balyika-várat hagyjátok el kora hajnallal. Ittlétünket már egy ember tudja, s az elárulhatja.
Te ismered az utat innen a »Porlik-barlang«-hoz, aminek létéről kevesen tudnak; az jól el van rejtve itt a sziklák között. Oda költözzetek át.
Én reggelre a Monasteriától szintén oda fogok jönni a két bátyámmal együtt. Amelyikünk elébb érkezik, a másikat nyugodtan bevárja.
Ha pedig azt végezte volna felőlem az Úr, hogy feladatomban elbukjam; akkor légy gondviselője egyetlenemnek. Mentsd meg innen, de ne hadd elveszni a világban. Ha családunkat megtartja az Úr, fogadjátok őt testvérül magatok közé. Ő hozzátok méltó. Balsorsomat, ha utolér, kímélettel add tudtára. E tárcában van az ő vagyona és az én megtakarított keresményem – ennek viseld gondját.
Dávid bátyám annyira hasonlít hozzám arcban: szívében sokkal jobb, mint én…
Mindenemet reáhagyom…
Aztán ne mutasd előtte, hogy miattam keseregsz.
Ha Isten velem, ki ellenem?
Öcséd, Manassé”
Mikor ezt megírta, a tárcából néhány bankjegyet vett magához, s azzal a tárcát Áron bekecsének külső mellzsebébe dugta.
Aztán odahajolt csendesen Blanka fölé; egy csókot lehelt tiszta homlokára, a tűzre új rőzseköteget rakott, s köpenyét vállára vetve elhagyá a barlangot.
Az udvaron felnyergelé a lovát, s keresztültörtetett a kaput elzáró csipkebozóton.
A hold akkor jött fel; utolsó negyedében járt már; egy idomtalan, világító jégtömeg a csillagok között. Világánál kivehető volt a patakmeder útja, melyhól a Balyika várától néhány száz lépésnyire egy meredek lejtő visz fel a Monasteria fennsíkjához. Merész, kockáztatott út, görgeteg kövek között; a paripát jobb kantáron vezetni, mint rajta ülni, de az erős akarat legyőzi az erős akadályt. Fél órai nehéz fáradság után Manassé elérte a Muntye fennsíkjának kezdetét, mely szálas tölgyerdővel volt fedve.
Jó kalauza volt az éjben a hegyormon meggyújtott jeltűz, melyhez hasonlók több hegytetőn világítottak közel és távolban; égő felkiáltójelek az éjben, mintha Erdély minden hegyei összebeszéltek volna, hogy ma tűzokádókat játszanak.
E jeltűzből megtudta azt, hogy hol van annak a fölkelő tábornak a főhadiszállása,amelyik Torockót fenyegeti.
Afelé tartott. A fölkelő tábornak nem voltak előőrsei; ez nem szokás – útjában egész a Monasteriáig nem talált senkit, aki feltartóztatta volna. Ott leszállt a lováról, azt megkötötte egy fához, s aztán gyalog ment a kis tornyos épületig, mely zárda és kápolna volt egy személyben, s ez alkalommal, mint egyetlen födél a hegyháton, főhadiszállás is.
Az épület bejárata előtt volt két őr, mind a kettő hason feküdt, és aludt. Az egyiket megrángatta Manassé, hogy bejelentesse magát vele; az nem sikerült sehogy, a másiknak aztán békét hagyott. Kénytelen volt minden bejelentés nélkül belépni az ajtón a Monasteriába.
Künn hamvadóban voltak az őrtüzek; csak az egy szurokkal bekent jelfa égett lángolva. Aludt az egész tábor csendesen. Felőle mind el lehetett volna lopni azokat a hosszú faágyúkat, amelyek mellett a vontató bivalyok kérődztek csendesen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi