Akit sehol sem fogadnak be

Full text search

Akit sehol sem fogadnak be
Amint Metell a Valle Drazsica felé nyíló rácsajtaján a várat kerítő falnak kilépett, egy egészen begyepesedett utat talált maga előtt. Más vidéken az országút mellékén szokott a fű zöldülni, s a közepén van a kő; ennek a két oldalán volt a kő, a közepén a pázsit. Az út egy hosszan elnyúló házcsoport felé vezetett. A házak mind alacsonyak, sajátságos sárga színű téglából építve, tetőzetüket korhadt hajópalánkok képezik, amiket tatarozott dereglyékből hasznavehetlenül kihánytak. Minden házhoz van egy kis kert, kőrakással körülkerítve. A kertben emberek dolgoznak. Késő est ugyan már az idő, a csillagok is feljöttek, de az emberek mégis kapálgatnak a kertben. De vajon emberek ezek? Az úton végighaladó léptek hangjára ki-kinéz egy-egy fő a kerítésfal végén. De vajon néz ez a fő?
Metell összeborzadt, mikor a legelsőt meglátta. Ezeken a fejeken nincs emberi ábrázat.
Az egész arc helyét egy vörös duzma daganat foglalja el, mely homlokot, állat egybefoglalva, valami tökforma gömböt formál. Szemek, orr, száj csak egy-egy nyílással vannak jelezve e sima gömbön. Azért dolgoznak alkonyat után ezek a rejtélyes lények, mert a napvilágot nem állják ki a szemeik. Valamennyi arc, mind egy forma sima lap, amiről le van törülve az istenkéznek minden munkája. Nem lehet megismerni, ki a férfi, ki az asszony. Már a kisgyermeknek is olyan az arca. Hát a beszédjük micsoda ez elijesztő rémeknek! Állati süvöltés, semmi egyéb. Talán mégis megértik egy mást? Idegen hiába akarna velük beszélni, még ha le tudná is küzdeni magában azt a vérfagyasztó borzalmat, ami egy ilyen arc láttára végigfut testén, lelkén.
Metell sietve haladt végig e szomorú házak előtt, s csak akkor vett teljes tüdejével lélegzetet, mikor az utolsó házat is elhagyta. Minő rettenetes hely ez!
Úgy hívják e házcsoportot, hogy „Rovina”.
Tovább is fű lepi az utat, egész a Contrada della Sanitáig, ahol az úteltérésnél hat ákácfa van ültetve. Ezt a franciák hozták ide, még akkor újság volt Európában.
Metellnek, ha Fiuméba akart visszatérni, rövidebb útja lett volna a Cisterna di Kalina ösvényét választani. Szándékosan tért emerre az útra. Egészen bizonyos akart lenni a maga dolga felöl.
Azt akarta megtudni, hogy vajon tökéletesen ki van-e zárva a világból a Frangipáni vár.
A legelső épület, amit a Porto Re felé a Drazsica völgyből felfelé vezető úton maga előtt talált, a hajdani Zrínyi vár.
Az is volt már azóta minden, még színház is, vándor komédiástrupp számára, ez idő szerint paulinusok használták kolostorul. Roppant nagy épület; tizedrésze sincsen lakva; három kaput is végigdörömbölhet a jövevény, amíg az egyik mögött megszólal valaki. Az a lakott rész.
A nehéz kapun van egy nyílás, azon egy tonzúrás fő kitekint a zaklatóra, vendéggyűlölő ábrázattal.
Metell éjszakai szállást kér. Nem értik. Ha latinul beszél, görögül felelnek neki, ha görögül szól, dalmata nyelven válaszolnak, utoljára mindenféle nyelven megáldják, s egy hosszú botra tűzve egy kis vakarcscipót dugnak ki eléje. Elveheti a botot is, a cipót is, s utazhatik vele tovább.
Azután következik egy másik termetes épület. Mainapság templom, furcsa tetejű toronnyal, akkoriban aerarialis épület volt, sóház. Itt hivatalnokok laktak. Egy uniformisos úrféle kinn állt az ajtón, s aztán becsukta azt maga után, s mire a jövevény odaért, már egyik ablakban volt látható, s csak onnan a vasrostély mögül eredt szóba a látogatóval. Ezzel szépen németül kezdett el beszélni Metell: amire az is igen szépen németül válaszolt: „hören Sie, sehen Sie”, egyébiránt hivatalos nyíltsággal kijelenté előtte, hogy olyan embert, aki a Frangipáni várból jön, aerarialis épületbe bebocsátani nem lehet. Ez már csak természetes.
Tehát megtudta, hogy ezek már ügyeltek az ő ideérkeztére a tengeri oldalról.
Innen elutasítva, felkerült a piacra, ami tulajdonképpen egy széles utca. Annak az egyik oldalán van a Narodna Kavana, nemzeti kávéház, a másik oldalán az Albergo Francese; mind a kettő vendégszálló hely. De úgy az egyiknek, mint a másiknak az ajtaja előtt nagy fustélyokkal ellátott marcona csoportok álltak, akik előre jelezték ellenséges álláspontjukat, kiabálással úgy mint botemelgetéssel, hogy oda be ne próbáljon menni. Az utca közepén kellett maradnia. A kiabálásból ezt a két szót vehette ki legsűrűbben: „Rovina” és „Skriljevo”.
Innen is elutasítva, a Contrada del Caffén végigballagott, s megállt a város legszebb háza, a Casa Tomaz előtt, melyet hatalmas kőfal véd a szelektől; maga a fal minden hasadékaiban telenőve piros virágú verbascummal.
Ennek a cifra vasrács-kapuja előtt a szánalomgerjesztés módját kísérlé meg. Egy vénasszony jött eléje. De az annyit fecsegett neki, hogy szóhoz nem juthatott tőle, egymással ellenkező kifogásokkal utasítva el a kéredzkedőt. Úgy látszik, hogy el volt rá készülve, hogy reggelig tartja beszéddel, de be nem ereszti. Az utolsó mentsége az volt, hogy nincs itthon az uraság; pedig minden ablak ki volt világítva.
Akkor a Porticcio felé fordult, keresztül a híres Squero felett elvivő úton, amit VI. Károly építtetett; ott kezdődik az a házcsoport, aminek Cala Karinska a neve; az utcának a neve Contrada de Hrtics. Csupa jómódú gazdák házai, amiknek a kertjei a kies „Drága” völgybe vezetnek le, tele barack-, cseresznye- és fügefákkal, a kerítésfalak befuttatva szőlőlugasokkal.
Itt, amint egy háznál bezörgetett szállást kérni, azzal feleltek neki, hogy rálőttek az ablakból puskával. Az átelleni falról visszapattanó golyó bizonyítá, hogy a felelet nem volt tréfa. A lövés után pedig azt kiáltó neki egy goromba mély hang: „Eredj vissza Rovinába!”
Tehát itt is értesülve vannak már!
A szép kis Drága völgynek az átelleni hegygerincén van egy másik házcsoport, amit „Bany”-nak hívnak; a rákövetkező völgy neve Lukes. Ez ősrégi kőris-, szil- és cserfákkal van benőve. Gyönyörű menedék minden üldözöttnek.
A sötét őserdő mélyében rejtett házaknál megint változtatott a bejuthatási kísérletén Metell. Üldözőttnek, hősnek adta ki magát.
E házak lakói mindenkor jó egyetértésben szoktak élni az ilyenfajta néppel. De azért mégsem bocsátották be.
– Ha mindjárt maga Scander bég vagy, sem lépsz be, ha egyszer a Frangipáni várban voltál!
Már itt is értesülve vannak hát!
Tovább ballagott a csendes éjszakában. Rátért arra a kopár lejtőre, ami a Drága völgytől Fiume felé hajlik alá. Puszta, sivatag sziklatájék, kutyatej, borókabozót az egyedüli növényzet rajta, a csillagos égre sötéten mered fel egy roppant nagy keresztfa, körülburjánozva agnus castus bokrokkal. Közel hozzá egy mély, kráter alakú szikladöbörben volt egy ciszterna, aminek a teteje le volt zárva lakattal. A víznek nagy becse van itten. Az északi oldalán a döbörnek van egy barlangforma üreg a sziklában, ami ki van toldva egyszerű kőrakással emberi lakásformává. E kőkori kunyhóban lakik annak a ciszternának az őre, akire a lakatnak a kulcsa van bízva. Vándoroknak, búcsújáróknak ő szokta azt felnyitogatni, s kap tőlük azért valami sovány alamizsnát.
A sivataglakó éppen lakomához készült, ürgét fogott, azt sütötte fanyárson, boróka targallynál. Biz az szegény ebéd. Metell ennél is megkísérté a szálláskérést, fényes tallért táncoltatott a tenyerében; le is ejté a földre, hogy csak úgy csengett. Nem csalta ki vele az odújából a troglodythot.
– Rovinában voltál! – kiálta az rá. – Ha zsák aranyat hoznál, azt sem hagynám behozni az odúmba. Eredj Isten hírével.
Aztán csak arra akarta rávenni Metell, hogy nyissa ki számára a ciszternát, egy ital vízért.
– Elmenj! Nem kapsz! Hagyj nekem békét. Az én ciszternámba bele nem kóstolsz, ha ezüstté változol is, mint a tersattói apostol. …Metell meg volt elégedve a tapasztalatával. Ilyen hely kellett neki éppen. Egészen megnyugtatva tért le a Fiume felé vezető útra, s reggelre visszaérkezett.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi