Jegyzet

Full text search

Jegyzet
Latinul nem értő olvasóim számára ide mellékelem az „Ördögűző” fejezetben előforduló gúnyvesperae fordítását.
A szövegben ez csak zavart okozott volna.
Egyúttal megjegyzem, hogy e kitűnő latin költemény egy valódi, régi, eredeti hagyomány, melynek szerzője a „vörös barátok” korszakában élt.
„Bacchus, készülj a pohártöltéshez!”
Más hang:
„És a nyakalásra siess!”
„Dicsőség Bacchusnak és leányának, a sörnek és a borszesznek, ki született Bacchusban, most és minden poharak poharain át.” „Stramen!” (Szalma.)
Antifóna
„Adjatok nekünk a ti seretekből,
Mert a mi torkunk szomjazik ebből!”
Psalmus:
„Monda testvér testvérének; (Frater.)
Két poharat nem bírsz-é meg?
Ezt a kettőt, ezt a hármat, akár ötöt
Nyelvem szomja azért meg nem szökött.
Áldott légy Bacchus a szőlőszemben,
Hogy ne gyötörjön minket a szomj kegyetlenben.
Napkeltétől estig inni szép dolog.
A pénzzel én nem gondolok!
Ki nem iszik úgy, hogy háromszor, négyszer elessék,
Az nem olyan testvér, ki nekünk tessék.
Mi azért már korán reggel
Szokunk inni egy serleggel.
Délben a jóbul beveszünk,
Hogy Bacchusnak megtetszhessünk.
Vagyunk iszákos cimborák,
Megisszuk a világ borát,
Azért, aki velünk egyesülni akar,
Tanulja meg, mi a bakar!
Dicsőség Bacchusnak!”
Capitulum.
„Testvérek figyeljetek és serénykedjetek, hogy a korcsmából hazajövet minden korsót megvizsgáljatok, s amit abban találnátok, azt azonnal kiigyátok. S ezt csináljátok minden poharak poharain át. Stramen! Bacchusnak hála!”
Kórus.
„Bacchus, atyja a sernek,
Hívnak ivó Istennek,
Mi élénk kegyelmedből
Mi italunkat tedd föl,
Míg lefolyik italunk
Téged magasztalunk.
Dicsőség Bacchus neked!”
Papi hang.
„Bacchus veletek!”
Kórus:
„És a te kancsóddal!”
Oráció:
„Zabáljunk!”
„Bélfordító Bacchus. Ki a mi szövetségünket a te tiszteletedre alakítani engedted, add, kérünk, hogy ez a mi cimboraságunk, minden, üldöztetéstől menten, kemény nyakalókkal szaporodjék. Minden poharak poharain át. Stramen.”

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi