XLV. FEJEZET • Mire jó a lutheránus vallás?

Full text search

XLV. FEJEZET • Mire jó a lutheránus vallás?
Szerémi György káplán le sem ment, hanem stante pede megfelelt a királynak.
– A fehérváriak azért muzsikálnak a mai napon, mivelhogy ők lutheránusok, és nem viseltetnek semmi hajlandósággal sem a nagyböjt, sem a kisböjt megtartásához.
De már ezt János király nem hagyhatta megtorlás nélkül.
Még éppen a királyné hálószobájának ablaka alatt mernek virginálni, kornyikálni az Istentől elrugaszkodott eretnekek! Fel kell hívatni a bírákat, elöljárókat a király színe elé azonnal, majd ő maga fog beszélni a fejükkel.
– Lesz kriminális inkvizíció!
Szerémi megvitte a parancsot a korlátoknak, s Verbőczy (maga is nagy inkvizítor és lutheránusüldöző lévén) sietett azt foganatosítani.
Nagyböjt első vasárnapján! Reggeli mise előtt! Világi nótákat énekelni a király ablaka alatt!
Izabella királyné addig könyörgött a királynak, hogy ő milyen nagyon szeretne egy ilyen kegyetlen inkvizíciót látni, míg az beleegyezett, hogy legyen hát ott mellette; de semmiképpen ne próbáljon a bűnösök mellett könyörögni. A királyné ellenkezőleg azt fogadta, hogy még szigorúbb lesz magánál a királynál is.
A megrendelt órára (a király elébb a szentmisét végzé a házikápolnában Szerémivel, és azután kollációzott a magyar és lengyel urakkal) beállítának a felidézett elöljárók.
A király kemény szavakkal támadt reájuk.
– Ti pártütő eretnekek! Azért idéztettelek benneteket királyi színem elé, hogy feleljetek meg nekem, fejvesztés terhe alatt, erre a két kérdésemre: először is, mi kifogástok vagyon tinéktek a szent katolikus vallás ellen? Másodszor, mi jót találtok a lutheránus vallásban? Ha ki nem elégítő feleletet adnátok, majd következik a „nyújtó” és a „vízital”!
A királyné nagyon meg volt elégedve királyi férjének e hatalmas fellépése által; odatette a karját a király vállára, s úgy nézte angyali kegyetlenséggel, hogy mint fognak most mindjárt halálfélelembe esni a pogányok.
Bíró uram, a többiek által könyökkel előretolatva, jobbra is, balra is sandított; aztán felnézett a padlásra, végre csak megszólalt:
– Felséges király uram, királyné asszonyom, nincs minekünk akkorka kifogásunk sem a katolikus vallás ellen, mint a körmöm feketéje. Dicső vallás! Melyben idvezültek apáink, s mi is szívesen idvezülnénk, mert eszerint bizonyos a paradicsom, míg a lutheránus vallás szerint, Isten tudja, hogy lesz, mint lesz. Tökéletes a pápista vallás az alfátul az omegáig – csak pap ne volna benne!
A király nagyon akart haragos képet mutatni. Perényi Péter magyarázta franciául a királynénak, hogy mit mondott a bíró.
– Őrült beszéd! – monda János király. – Pap nélkül nincs rítus, nincs ceremónia. Örök időktől fogva volt papotok, s megvoltatok vele.
– De ilyen tökéletes még nem volt, mint amilyent most küldött fölséged a fejünkre. Nem vagyunk mi méltók, hogy ennek a nyomdokaiba lépkedjünk; mert ennek csak az angyalok és a mártírok képesek kiállani a réguláját hiba nélkül.
– Hát micsoda régulákat szabott rátok? Böjtöt? Penitenciát?
– Ha csak azt tette volna! De interdictum alá vetette az asszonyainkat. Törvényt hozott ránk, hogy addig nem szabad férjnek a feleségéhez nyájas szóval közelíteni, amíg elébb meg nem gyónt a papnál. Mármost, ha céhmester komámuram hazavergődött a vásárból késő este, szomjasan, kifáradva, megázva, azzal a szóval:
„Kincsem, rózsám, adj frissen egy pohár bort meg egy csókot”, az asszony azt mondta rá: „Hol a gyóntatócédula?”
Az urak a markukba kezdtek nevetni.
A királyné, Perényi tolmácsolása után, arca elé húzta a fátyolát, s azt suttogá:
– C’est effroyable!
Török Bálint valamit súgott az udvari káplán fülébe, mire az nagyon vonogatta a vállait, s a fejét félreszegte. A király is közel volt hozzá, hogy királyi méltóságát elveszítse.
– De azért nem kellett volna mindjárt lutheránussá lennetek falustul!
– Hja, fölséges uram, ember az ember; húsból és vérből vagyunk. Mit szólna hozzá fölséged…
– Az egészen más! Rólam ne varrjatok hímet! Bolondok! Ami vízen Nagy Kristóf keresztülgázolt, abba Faraó népestül belefulladt.
Még javában leckéztette a király a hittagadókat, amidőn megnyílt az ajtó, s mind Deus ex machina, belépett a terembe Celesztin atya.
A szigorú aszkéta egy nagy pecsétes pergament szorított a kebléhez mind a két kezével; úgy járult a királyi pár elé.
Az urak mind kárörvendő mosollyal néztek Zápolyára.
A király megelőzte az exorcisatiót.
– Jól van, jól, szentatyám, tudom, miért méltóztatott jönni: a gyóntatócédula? Igenis. Az udvari káplánom az én gyóntatóm, tisztelendő Szerémi György uram, megmondhatja…
Szerémi György azonban, nehogy hamis tanúbizonyságot kelljen tennie, hirtelen kiosont az ajtón.
– Nem azért jöttem ide, fölséges uram – monda nyugodtan az apátúr. – Tudom jól, hogy az esketési szertartást megelőzi a gyónás és az abszolúció. Hanem azért jöttem, hogy fölségedet egy törvény megtartására figyelmeztessem, melyet fölséged megszegett.
– Én szegtem meg törvényt? Hiszen három nap óta kinn sem voltam a rezidenciából, s jónál egyebet nem cselekedtem.
– De ez már a negyedik nap. Felségednek tudnia kellene azt, hogy Gergely pápának van egy rendelete, mely megtiltja a királyoknak az olyan székvárosokban való mulatást három napon és három éjszakán túl, amely városokban szentek és királyok vannak eltemetve. Ezt a brévét, különös pásztorlevél mellett, alkalmazá Alberik érsek Magyarország királytemető városára, Székesfehérvárra. Felséged már a negyedik napot üli itten.
– Ez azt teszi, hogy mármost én kerekedjem fel asszonyostul, udvarostul, s hagyjam el a várost?
– Azt.
– De édes szentatyám. Lássa főtisztelendőséged, a királyné nagyon megszerette ezt a várost; olyan jól érzi magát ebben a palotában. A budai királyi várlakban mindent újra kell bútorozni; a török rútul elpusztított mindent. Itt pedig a legjobb kényelemben vagyunk. Nagy tél van. Iszonyú hófúvások betömték az utakat. Gyönge asszonynéppel most útra kelni istenkísértés volna.
Az apátúr négyfelé nyitogatta a pergamenlevelet, s odamutatott az aranyos kezdőbetűkre, a megfakult aláíírásra.
– A törvény – törvény. Az egyház nem alkuszik.
A királyné bosszúsan dobbantott a lábával.
– Én nem értem ennek a törvénynek az okát! – monda Zápolya.
– Nem érti fölséged? Azt a magasztos gondolatot, hogy ahol egy Szent István és vele együtt annyi dicsőült királyok alusszák örök álmukat, azt a szent helyet ne háborgassa senki világi mulatozással. Ünnepélyekre három nap elég: a többi már csak hivalkodás. – Nem jut-e eszébe fölségednek, hogy itt temetteté el a szerencsétlen II. Lajos királyt, s most annak a sírja fölött tartja menyegzőjét? Nem gondol-e rá fölséged, hogy maga is ide fog jutni egykor, a többi királyok sorába, s akkor az utána következő király itt fog tombolni a szarkofágja fölött!
– Rettenetes ember! – kiálta föl a királyné. – Így beszélni a királlyal!
– Én nem a királyokat szolgálom, hanem az Istent. A törvényt felmutattam. A király megszegheti. – Amit mondanom kellett, megmondtam. Lelkemet kimentém…
Azzal, több szót nem vesztegetve, megfordult, s üdvözlés nélkül elhagyta a termet.
– Lássa fölséged, ilyen pap ez a pap – monda a városbíró. – Midőn a királlyal is így bánik, hát akkor mivelünk, szegény kékbeli emberekkel hogyan végez! Azért, hogy megfeleljek fölséged kérdéseire, azt mondom, hogy tökéletes vallás a katolikus vallás, csak azok a papok ne keveredtek volna bele, akik fölségedet innen, a saját rezidenciájából, ilyen hóförmeteg idején ki akarják űzni. Mi ellenben, szegény lutheránusok, akik nem tartjuk se Gergely pápát, se Alberik érseket magunkénak, szívesen látjuk fölségedet a mi városunkban, akár egy álló esztendeig, s mifelőlünk énekelhet, muzsikálhat, táncolhat az egész násznép; mert mi a böjtöt nem tartjuk: Urunk Jézus szavait követvén, melyek szerint „Nem az viszi az embert kárhozatra, ami a száján bemegy; hanem ami a száján kijön.” Legyen fölségtek a mi városunk vendége, míg kitavaszodik. Amint az idő megnyílik: szép erdőink vannak, tele dámvaddal, szarvassal; tudjuk, hogy királyné őfelsége mennyire kedveli a vadászatot: nagy örömét fogja itt találni. Maradjanak itt közöttünk: nem lesz semmi botránykozás.
Azzal mindvalamennyien odatérdeltek a király és a királyné elé.
Perényi félnevetve monda:
– No, mármost megtudta fölséged, hogy mire jó a Luther vallása?
– Eredj! Te is közéjük való eretnek vagy.
Hanem azért bizony csak ott maradt János király a szép fehérvári palotában egész udvarostul egy álló hónapig vagy még tovább, nem törődve pápai brévékkel s királyi dekrétumokkal.
Kútforrásunk megjegyzi, hogy abból a királyra nem jó, hanem rossz származott, hogy a törvényt kinevette.
De a székesfehérváriakra nézve is szomorú vége lett ennek a történetnek, ahogy majd meglátandjuk, s akkor majd tisztelettel fogunk adózni pater Celesztinnek, akiről kisül a végén, hogy igen derék férfiú volt: pap létére igazi férfi ez elasszonyosodott nemzedék közt.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi