V. Izméne

Full text search

V. Izméne
– Izméne! – suttogá Riumin, felnyitva ablakát, s hogy az alak hívására is mozdulatlan maradt, kihajolt hozzá, átölelte a derekát, és felemelte magához az ablakon át.
A leány fázott és reszketett. Össze volt fagyva a szokatlan hidegtől. Az a szürke, földpenész szagú palást keresztül volt ázva rajta.
– Vesd le ez átkozott öltönyt magadról!
Hanem a szobában is hideg volt. Riumin lefekteté a leányt még meleg fekhelyére, s betakargatá gyöngéden, és azután kezei közé vette fagyos kezeit, s leheletével melengeté fel azokat, ahogy a leány tett egykor ővele a Tamara váránál.
– Visszajöttél hozzám? Egyedül jöttél, vagy társaid is itt vannak?
A leány nem felelt rá semmit.
– Istenem! Hiszen éppen most gondolkoztam felőled!
A leány nem mondta rá, hogy „köszönöm”.
– Téged az Isten küldött ez órában hozzám – suttogott tovább Riumin. – Szólj, hogy jöttél vissza? Merre jártál, miket szenvedtél? Szólj! Szólj! Szólj!
A leány pedig egyre hallgatott, és esküre emelt ujjait ajkai elé tette.
– Te esküdre emlékezel? – szólt Riumin elrémülve. – Te félsz az átkot átlépni? Örökre hallgatni akarsz előttem is?
A leány csak fejével inte.
– Mikor jól tudod, hogy a te szavad vált meg engem és egész szenvedő családomat: egy ősz apát, egy beteges anyát, egy hervadó testvért az iszonyú ítélet alól! Hiszen énérettem mentél a föld alá, az én szavamra vetted föl ezt az áldozatot, s most néma maradsz-e?
A leány összerázkódott, s arcát eltemette kezei közé. Még a sóhajtást is visszafojtotta keblébe. Annak is szó értelme van. A bezszlovecsnie esküje megtörhetetlen!
A kínpad sem vesz ki többé emberi hangot abból, aki a szörnyű fogadást elmondta.
A kínpad nem; de hát egy édes kérés?
– Izméne! – szólt Riumin, felölelve a leányt. – Szeretsz-e még engem? Szeretsz-e úgy, ahogy én téged? Akarsz-e feleségem lenni? Akarsz-e velem együtt futni innen? Akarod-e velem együtt felkeresni az én apámat, anyámat, testvéremet? Akarod-e azt hallani, hogy, íme, ez a ti leányotok, a te testvéred, az én imádott nőm?
Ó, ettől a bűvmondattól le kellett omlani a csontokból rakott varázskörnek! Ezeknek a szavaknak még az eltemetett halottól is választ kell hozni.
– Igen! Igen! Igen! – kiáltá a leány gyönyörlázzal szívében, s elfeledte e percben a láncraverő minden átkokat, a bosszúálló elementumokat és az örök kárhozatot, s karjait a kérdező nyaka körül fonva, folytatá az örök némaságból kitörő szót:
– Igen! Igen! Igen! – Az utolsó már nem is volt szó, csak félig sóhajtás, félig csók.
A szerelem a legerősebb vallás.
– S most már el fogod nekem mondani, honnét jössz? – kérdé Riumin, diadaltól sugárzó arccal.
– Mindent! – ígéré a leány.
– Akkor nincs elveszteni való időnk. Rögtön futnunk kell innen, hogy mire megvirrad, az Alazán-tavon túl lehessünk.
– És te itthagynád énértem a királynőt? Azt hallám, hogy a tavasz első napjára van kitűzve a menyegzőtök?
– Azt a napot betakarta a hó! Nézd, itt vannak a neki szánt menyasszonyi öltönyök. A vőlegény nászajándéka: a fényes hevsuri viselet. Ezt te fogod most felvenni, úgy viszlek el magammal.
– Mennyivel szebb ő, mint én!
– Az nem igaz! Te vagy az egyedüli szép a kerek földön – mondá Riumin, s amíg feladta a királynői mátkának szánt menyasszonyi öltönyöket Izménére, bálványimádást követett el annak szép termetével, s mikor az aranyhímzett szandált felhúzta neki, előbb megcsókolta a lábát.
A zivatar zúgása elnyelte a távozó paripák dobogását, a hófergeteg betakarta nyomaikat.
A virradat sokáig késett: odáig messze elfuthattak együtt.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi