Ötvenegyedik fejezet (Mi tevrteent wala az titokteliess felsev zobaabann?)
Ötvenegyedik fejezet
(Mi tevrteent wala az titokteliess felsev zobaabann?)
(Mi tevrteent wala az titokteliess felsev zobaabann?)
Hogyan váltotta fel Fruzsinka asszony Mariska leányasszonyt, abban a felső szobában, ott Rab Ráby tömlöce fölött? – Hogy ezt kimagyarázzuk, nagy kerülőt kell tennünk.
Fruzsinka asszonyt akkor, mikor a férjét üldözőitől megszabadította, s maga is a legnagyobb kelepcéből csak alig tudta kihúzni a lábát, ennek az esetnek a következtében megszállotta a szentlélek. Valami nagy dologra határozta el magát. Ha megszabadult egyszer Ráby, szabaduljon meg kétszer is, szabaduljon meg egészen!
A cimboráitól azonnal búcsút vett, azokat utasította, hogy menjenek ki Magyarországból, csatlakozzanak Törökországban valamely harámbasához, ott a haramiamesterség még tisztességes hivatal, értenek hozzá: folytassák ott.*
A Corpus Juris-ban van egy t.-cikk, „de erectione haramiarum” (a haramiák felállításáról). Ez is valami olyan középosztály lehetett a rabló meg a pandúr között.
Maga pedig levetette a Villám Pista-féle köntöst, felvette megint az asszonygúnyát, átment Erdélybe, letelepedett a híres zsibói házban, kitért kálvinistának, s rögtön megindította a válópert „szökevény” férje ellen. Igen jó titulusa volt hozzá; „hűtlen elhagyás”, „bebörtönöztetés”. Afelől biztos lehetett, hogy Ráby Mátyás nem fog megjelenni az edictalis citatióra; s akkor in contumaciam elválasztja a consistorium a feleségétől hat hét alatt. Akkor aztán megszabadul Ráby Mátyás az utolsó, a legnehezebb láncától is, senkinek sem lesz Rab Rábyja, még a Fruzsinkának sem. Vissza akarta adni Ráby Mátyást magamagának. Jót akart tenni.
Már javában folyt a válóper, amikor hírét vette, hogy a futóbolond Ráby megint csak beledugta a nyakát abba a kalodába, ahonnan nagy keservesen tudta már egyszer kihúzni, s megint odajutott Pest vármegye tömlöcébe.
Ekkor összekáromította az egész világot: hát a herkópáter sem akarja, hogy abból, amit ő elkezd, valami jó lehessen! Bújában, bosszújában megint felvette a férfiruhát, övébe dugta a mordályokat, lóra kapott, s újra nekiindult Villám Pista hírével felrémíteni a világot, s most már kegyetlenkedett.
Vakmerő betöréseit a horvát határszéli lankásokból egész a solti határig kiterjeszté, s nemcsak a lovat lőtte ki már a pandúr alól.
Egy éjjel azonban hirtelen rosszul kezdte magát érezni, s kénytelen volt a cimboráitól egy halászkunyhóban elmaradni. A halász elárulta őt a pandúroknak, rajtaütöttek, nem tudott se menekülni, se védekezni; elfogták, felhozták Pest vármegye börtönébe.
Mire ideértek vele, már alig állt a lábán, valami ragályos bajt hozott magával a török határszélről. Ott azt nagyon olcsón adták.
Amint Janosics uram megpillantá a behozott foglyot, egész gyönyörűséggel látott a beneventáláshoz. – Még most is sántított a lövéstől, amit kapott tőle.
– Bekerültél hát, drágalátos szép madár! No, majd mindjárt lekopasszuk rólad a cifra tollaidat!
S hozzákezdett a kopasztáshoz.
A Villám Pista nyakán volt egy szép fekete selyemkendő nagy tenyérnyi aranyrojttal, legelébb is azon kezdé a porkoláb, hogy azt leoldja onnan.
– Ne nyúlj hozzám, porkoláb; mert bizony megbánod! – nyögé a beteg rabló.
– Dejszen jobb lesz ez az aranyrojtos nyakravaló nekem! – szólt Janosics nevetve, s mindjárt fel is kötötte a saját nyakára.
– Attól fulladsz meg, porkoláb, meglátod!
Mikor aztán a várnagy a többi ruháiból is le akarta vetkőztetni, a felébredt asszonyi szemérem iszonyattal lázadt fel ellene. Villám Pista – nem, Fruzsinka elkezdett kétségbeesetten tiltakozni.
A női jajszavakra egy tekintélyes úr jött be a hajdúterembe, ahol a rablót vetkőztették; Tárhalmy, a főjegyző.
Első tekintetre megismerte Fruzsinkát.
Rögtön megparancsolá, hogy hagyjanak neki békét, mert az a fogoly nem férfi, hanem nő. Ő ismeri a családját; ez egy nemesasszony, akivel rangja szerint kell bánni.
Nem engedhette, hogy Ráby Mátyás feleségét így meggyalázzák.
S minthogy a legritkább esetek közé tartozott, hogy magyar nemesi családból való hölgy a vármegye palloshordó keze alá kerüljön, annálfogva kűlön börtön sem volt a nők számára rendelve; hanem az ilyen rendkívüli esetnél becsukták a foglyot a legkevésbé használt szobába, a levéltárba. Ennek a kulcsa a főjegyzőnél állt, ki egyúttal archivárius is volt. (Azért tudott Mariska a levéltárból Rábyhoz leizengetni.) Most aztán ezt a szobát Fruzsinkának rendezték be tömlöcül.
Mikor Tárhalmy kiszabadította a fékezhetlen asszonyt a mortificáló hajdúk keze közül, az lihegve mondá neki:
– Ezt én még meghálálom az úrnak…
– Mivel tehetné ön azt, szegény asszony?
– Azzal, hogy holnapra meghalok…
Amint aztán Tárhalmy maga felvezette őt a börtönébe, s asszonycselédet rendelt a szolgálatára, az összeroskadó nő azt suttogá neki:
– Uram! Önnek van egy szép, fiatal leánya; jó gyermek, egyetlen. Küldje el azt innen a háztul azonnal, mert én olyan vészt hoztam magammal, ami megrontja még a levegőt is.
Tárhalmy megmondta a dolgot a leányának. Azt is megmondta neki, hogy a behozott kalandornő – a Ráby Mátyásnak a felesége. Azért Mariskának el kell menni a háztul, Budára a nagynénjéhez.
Mariska megijedt: de nem a beteg nőtül, hanem attul, hogy ő nem közlekedhetik a fogollyal többé, s az vagy éhen hal, vagy méreg által vesz el. Azon könyörgött az atyjának, hogy hadd maradjon ő itt; hadd ápolja ő maga azt a nőt.
Bizony csak még ez lett volna hátra, hogy a Ráby Mátyás Fruzsinkájának dögvészes ágya mellett virrasszon a Mariska! – De már ennél több esze volt Tárhalmynak, mint hogy a romanticizmust ennyire engedje vinni.
Pedig majd rávette ez a leány; olyan szépen tudott könyörögni!
Ezalatt azonban megérkezett a megyei orvos, s megvizsgálta a beteg rabnőt.
Az orvos hamis diagnózist csinált, félreismerte a bajt. Nem is csoda. Hetven év óta nem volt ez országban híre sem „annak” a nyavalyának. A Villám Pista a keleti pestist hozta el magával a török határszélről; annak a jelenségei pedig olyan könnyen összetéveszthetők egy másik bajjal, aminek az orvosok olyan cifra nevet adtak, hogy a laikusok meg ne értsék.
Mikor ezt az orvostul meghallotta Tárhalmy, akkor aztán határozottan megtiltotta Mariskának, hogy azon nő szobájába belépjen.
De Fruzsinka nem is engedett magához senkit közelíteni. A franciskánust is kikergette, aki a lelki vigaszt adni jött hozzá. Attul tudták meg, hogy protestánssá konvertált. Maga rendelte el, hogy ha meghal, a nagykőrösi diákokat kell elhívatni, hogy elénekeljék.
De azután egy még ennél is nehezebb körülmény jött közbe, mely Tárhalmyt arra bírta, hogy leányát elküldje a vármegyeháztól Budára. Megérkezett az alispánhoz Lievenkopp peremptorius felszólítása Ráby szabadon bocsátása iránt.
A megye rendei azt mondták rá: „Nem!” – El kell neki ítéltetni a maga törvényszéke által.
Lievenkopp felszólításához sanctio is volt csatolva. A kérdést ágyúk és szuronyok fogják kísérni.
– Tessék! A kérdésre bezárt kapu lesz a válasz. – S e bezárt kapun belül a kihirdetett ítélet fog végrehajtatni a rabon, aki ennek a vármegyének a rabja, s a fegyvernek fegyver fog ellenállani.
Tehát vagy végre lesz hajtva az ítélet „in facie loci”, vagy ostrommal veszik be a vármegyeházát.
Ez elül el kell távolítani azt a gyönge leányt. Ez nem annak való tapasztalás.
Így lett Ráby Mátyás szűk ege megfosztva az ő édes angyalától, s így váltotta azt fel az ő életének, szerencsétlen sorsának elbukott angyala.
Amit ígért az asszony, meg is tartotta: reggelre meghalt. Tanácsos volt őt még aznap átadni a nyugodalmas földnek.
Aludjék békével…
Ne vádolja s ne mentse őt senki…
