XXXIII. FEJEZET • A közös fürdőben
XXXIII. FEJEZET • A közös fürdőben
Györgynek elég volt egy hónap Rodostóban arra, hogy egész kedélye lelankadjon. Az az örökös egyformaság. A túlságos ájtatoskodás. A fejedelem vagy ír, vagy farag, vagy esztergályoz. Nyúl- és fogolyvadászat minden negyednap, még ha „varrótű esik is”, ahogy Mikes mondja. A borzasztó fűszeres ételek. Az ismeretlen nyelven folytatott disputák, amik tolmácsolva még érthetetlenebbek. – Aztán sehol egy női arc. Bárha cseléd volna is, bárha vénasszony volna is! Akárcsak egy fegyencházban. Csupa férfi!
– Beteg az én fiam – monda a fejedelem a kamarásának.
– Nem beteg biz az, hanem únja magát.
– El kellene őt vinni a savanyúvízforrásra.
– Azt hiszem, hogy jobban szomjúhozza az a meleg, édes forrást. (Ezek a saját szavai Mikesnek.)
Pelargus elmondta már, hogy György minő paradicsomi boldogságnak volt része Szicíliában. Mikor egyszer-egyszer olyan nagyot sóhajt, bizonyosan a szép Io jut eszébe. A nagy szerelemből egyszerre ideesett megint, mint Klimius Miklós, egy idegen planétára, ahol az asszonyok élőfábul vannak, gyökeret vertek a földbe, s a fára mászót pofonütik az ágaikkal.
Egy szép kánikulai napon (éppen Szent István király napján) aztán hírül hozá Mikes a hercegnek, hogy a fejedelem el fogja őt vinni magával az Ali-kői fürdőbe, ahol a férfiak, vegyest a nőkkel, a legszebb leányokkal mind egy közös tóban fürdenek, mégpedig egész istenadta minéműségükben.
György el sem mosolyodott már erre az érzékizgató biztatásra. Előre sejté, hogy ebből is az lesz, ami a vadászatból. Oroszlánt ígér, nyulat ád.
Lóháton jó öt óra járás a hírhedett Ali-kői fürdő Rodostóhoz. Mikor a fejedelem, fiával és a kíséretéhez tartozó urakkal megérkezett, éppen javában volt az évad.
Egy völgyteknő mélyében van a gyógyító erejű víz, Allah szabad ege alatt, bekerítetlenül, csak az alsó részén, ahol a víznek lefolyása van, fedi a partját egy hatalmas kalamusnádbozót, összeboruló legyező alakú lombleveleivel, alatta pedig a sárga virágú nymphaeák terjengetik széles áterezett sötétzöld leveleiket a víz színén. Ez a hölgyek számára való bejárat a fürdőbe. A férfiaknak nincs szükségük védő árnyékra.
A völgy két oldalát ellepik a sátorok, egyszerűek és pompásak. Némelyik csak egy lepedőbül áll, a másik keleti szőnyegekkel van feldíszítve s kamrákra felosztva. Azonkívül száz meg száz szekér van a völgyben, melyeken a távol országból idecsődült népség tanyázik ernyők alatt.
Valami száz lépésnyire a fürdőtótul van aztán egy ponyvával kerített cserényforma, a hölgyek számara, kik a fürdés után oda szaladnak, lemosakodni. Akkor mindenki legeltetheti rajtuk a szemeit.
A fejedelem és kísérői is küldöttek előre sátorokat, amik már készen vártak rájuk. De mire ők a fürdéshez elkészülnek, már akkor a tó csaknem tele volt emberekkel, akik állig lemerülvén, csak a fejeikkel valának a szabadban.
Györgynek nagyon jó előérzete volt, hogy ez a fürdői gyönyörűség is hasonlítani fog a vadászat örömeihez. Az Ali-kői tó sárfürdővel szolgál. Az egész egy iszapmedence, fekete, meleg és büdös.
A sártükör felett sok női fejet is látni. Azok között a török hölgyek arca arról különböztethető meg, hogy egy vékony fátyol van a homlokán átkötve. A görög és örmény hölgyek arca ellenben fedetlen, ezek, minthogy ólom- és higanytartalmú arcfestéket használnak, amint ebbe a kénpárás degetbe belépnek, egyszerre olyan feketék lesznek, mint a szerecsenek.
Mikor aztán a hölgyek megelégelték a fürdést, akkor kiszállnak a tóbul, s futnak a cserény felé. Szabad őket megbámulni. Az egész testük be van zománcozva vastag sárréteggel. A cserény mögött lemosakodnak, s ott azután kapnak gyapotlepedőt, amibe tetőtül talpig beburkolva kerülnek ismét elő s ballagnak a sátoraikhoz.
Ilyen patinával aztán maga Anadyomene se lehet kellemes.
A hercegnek is meg kellett fürödni, Mikes Kelemennel együtt.
„Azt tudom, hogy úgy jöttünk ki, mint az olyan állatok, akik makkot esznek”, írá Mikes. „Ott a sok asszony, leány, kik felkendőzik sárral magokat és akik olyanok, mint az ijesztők, sárosan, de nem másként.”
„Abból a fekete apotékából a savanyúvízre kell menni, abból harmadnapig kell innya, amennyit lehet, hogyha azt akarja valaki, hogy úgy megtisztuljon, mint a kristály.”
„De minthogy a görög papok semmi alkalmatosságot sem mulatnak el, ahol egynehány poltúrát nyerhetnek, azért ezt a vizet is meg kelleték szentelni, mert anélkül nem volna hasznos.”
„Ez a víz éppen hozzáillik a sárfürdőhöz, mert ha az egyik utálatos, a másik fertelmes.”
„Ez a víz nem savanyú, hanem sós, az is rossz ízű, zavaros.”
„Egészségesnek nem használ, aki beteg, még betegebb lesz tőle.” Így ismerteti meg azt a drága italt egy hét évvel előbb írt levelében Mikes. (1720. aug. 23.)
Ugyan hogy vitte rá a lelke, hogy hét évvel később azt írja: „mi is ott voltunk, s jól megitattuk (a keserűsós vízzel) a hercegünket. De azt nem poharankint kell inni, hanem serlegenkint. Aki harmadnapig vagy negyven ejtel vizet a gyomrába tölthet, annak már nincsen szüksége a Hippokratész orvosságára. A való, hogy a mi hercegünk annyit nem ivott, de az olyan orvosságra nincsen szüksége, és a nyavalyáját baráttánccal* kell orvosolni. Nincsen is jobb orvosság annál, mert mind a testnek, mind a léleknek használ, se szebb tánc annál nincsen. Némely historikusok ugyan azt mondják, hogy a ,menyasszonytánc’ vígabb…”
„Patientia” = baráttánc.
György herceg nem kívánkozott a Mohamed paradicsomát még közelebbről megismerni.
Mikor a fürdőrül visszatértek, a fejedelmet egy sürgöny várta Konstantinápolybul.
A francia nagykövet tudatá vele az örvendetes eseményt, mely a francia királyi családot érte. A királyné, akinek eddig gyermeke nem volt, egyszerre ikreket szült: két leányt.
Azt mondja erre Mikes: „a kezdet elég bőséges. De inkább akarták volna, ha fiún kezdett volna. De az a jó ájtatos királyné a fiúra is kiszerzi az engedelmet”.
Szóba került, hogy ez örvendetes esemény fölötti gratulációját a fejedelemnek is illendő lesz átadadni a francia királynál, mégpedig külön megbízott által.
De ki legyen ez a megbízott? Aki egyúttal egyéb dolgairól is beszélhet az internált fejedelemnek a francia király előtt. Az most bizonyosan királyi jókedvében van, s kegyelmes elhatározásokra hajlandó.
A vállalkozó és erre alkalmatos urak már elmentek Franciaországba: Bercsényi és Eszterházy ifjú grófok.
A fejedelem azt kérdezé a tanácsosától, hogy nem jó lenne-e György herceget küldeni Versailles-ba a gratulációval?
Többen helyeselték a szándékot, de mások ellentmondtak. Különösen Mikes Kelemen. Az ifjú hercegnek nem jó iskola a francia udvar. Bécsben csak hidegen élvezte a poklot; de Párizsban melegen fogja megkapni. Aztán nagy szüksége van rá, hogy anyanyelvén, a magyaron beszélni megtanuljon. Azt pedig sehol másutt meg nem tanulhatja, mint itt, a magyar száműzöttek telepén. Azonkívül is legfőbb ideje, hogy valami vallásos neveltetésben részesüljön, mivelhogy még csak imádkozni sem tud, s sem az Ó-, sem az Új-Testamentomot nem ismeri. Az elmulasztott oktatást megadhatja az ifjúnak a fejedelem udvari papja, aki jeles pedagógus. Ennyi argumentumok mellett aztán rábírta Mikes a fejedelmet, hogy ne Györgyöt küldje Versailles-ba az üdvözlő irattal, hanem Pelargust.
