V.

Full text search

V.
Egész éjjel mellette volt a leány. Senkinek sem engedte át a helyét a beteg ágya mellett.
Pedig a múlt éjjelt is átvirrasztá.
Nem így!
Ez a penitencia érte…
El-elbólintott a széken ülve a nagy álmosságtól, de egy nyögése a betegnek rögtön fölébreszté: valahányszor annak a fejére hideg borogatást tett, a saját szemeit is megmosta, hogy ébren maradjanak.
Az első kakaskukorításnál aztán megszállta a bajfordító álom a beteg idegeit. Kiegyenesedett, s szép egyenletesen horkolni kezdett.
Először azt hitte a leány, hogy az halálhörgés és megijedt tőle, hanem aztán nagyon megörült neki. Ez becsületes jófajta horkolás. Csak az egészséges ember tud horkolni. S ezzel a horkolással egyúttal gondoskodik róla, hogy a másik ébren maradjon.
Amíg a kakas másodikat kukorított, jó verset aludt.
A beteg arra fölneszelt és nagyot ásított.
Hála az égnek! Már ásítani is tud.
Ekkor már megszűntek a görcsök. Tudják azt mindazok, akik az idegeik zsarnoksága alatt szenvednek, micsoda nagy lutrinyeremény egy olyan egészséges ásítás a görcsök után!
A leány ismét akart neki kávét adni: a legény félrekapta a fejét, s azt motyogta, hogy „vizet”.
A leány átkopogtatott a doktorhoz, aki a szomszéd szobában aludt, megkérdezve, hogy szabad-e a betegnek vizet adni? Azt kér.
Erre a doktor fölkelt, s kijött slafrokban, papucsban, maga akarta megnézni a beteget.
Meg volt elégedve az állapotjával.
– Jól megy a dolog. Ha már szomjazik, az jó jel. Adhat neki vizet, amennyit csak kíván.
Megivott a beteg egy karafinával.
S akkor aztán elaludt csendesen.
– Ezt bizony elnyomta a buzgóság – mondá a doktor. – No, most már maga is elmehet Klárika alunni: ott az ágya a gazdasszony szobájában. Majd én nyitva hagyom az ajtót, s vigyázok a betegre.
A leány olyan szépen kérte.
– Hadd maradjak itten. Lehajtom a fejem az asztalra: úgy alszom egy szikrát.
Hát ráhagyták.
Egyszer aztán arra riadt fel a leány, hogy már világos van, a verebek csiripelnek az ablak előtt.
A beteg legény most már nemcsak aludt, hanem álmodott is.
Nyitva volt a szája, valamit motyogott. Valamin nevetett.
Fel-felnyitotta a szempilláit; de az nagy erejébe kerülhetett: meg-meg leragadtak. Az ajkai szárazon, epedten nyíladoztak.
– Adjak vizet? – suttogá a leány.
– Ahán – lihegé a beteg, behunyt szemmel.
Odavitte hozzá a vizespalackot.
De annak nem volt annyi erő a karjában, a tenyerében, hogy azt a vizesüveget a szájáig tudja emelni. Ennek a vasgyúrónak! Úgy kellett megitatni; fejét föl kellett emelni.
Azalatt is aludt félig.
Mikor aztán a feje megint visszaesett a vánkosra, elkezdett danolni – talán csak folytatta a nótát, fennhangon, amit álmában elkezdett; a dévaj nótát:
„Hogy ne volna jó világ?
Cigányleány, magyar leány, mind virág!”

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi