A nászajándék
A nászajándék
Ahogy maga megjósolá Sándor, leányának egészsége az övével szimpatikus összefüggésben volt, amint Zsófia arca elevenülni kezdett, az ő életkedve is visszatért. Elkezdett foglalkozni az államügyekkel. Dolgozószobájában halommal állt már a sok elintézetlen irat, amit tanácsosai felhordtak, vagy amelyek a Szent Zsófia postájával érkeztek hozzá, s amikbe az utóbbi hónapokon át bele sem tekintett. Elővette azokat, s a halmaz örvendetes apadásnak indult. „A Szent Zsófia postája” sajátszerű intézmény volt Sándor alatt. Carszkoje Zelóban volt egy iroda, ahova mindenki beadhatta a levelét, ami egyenesen a cárhoz volt intézve. A postás kért a levélért tíz rubelt; de se azt nem kérdezte, hogy ki küldi, se azt, hogy mi van benne. Lehetett az panasz, esedezés, vád vagy miniszterszidás; ajánlat vagy alkotmányterv; a cár azt megkapta egy óra múlva, ha otthon volt, s utána küldték, ha utazott.
Ami a kedélyváltozásnak legbiztosabb jelensége volt, felhagyott éjszakai kóborlásaival a város utcáin, s a böjt első estéjén a cárnéval együtt vacsorált. Föltette magában, hogy tudatni fogja vele azt az örvendetes eseményt, aminek az ő lelke úgy örül. Erzsébet lesz az első, aki azt meg fogja hallani tőle. Még eddig senkivel sem közölte azt. Maga a solovecski pátriárka is csak arról van értesítve, hogy június hó 21-ikén legyen jelen a Petrovszki-szigeten, Péter cár hajdani lakházánál: ott egy ifjú pár fog rá várni, akit össze kell esketnie.
A cár ez idő alatt minden folyamodást, amiben valami kegyosztásról volt szó, kedvezően intézett el. Száműzötteknek megengedte a visszatérést; politikai foglyokat kibocsátott börtöneikből.
Puskin nem hasztalanul áldozta fel szívét.
Az ő gyöngesége varázsolta vissza Zsófia arcára a boldogság mosolyát, s a boldogság oly csalókán tud hasonlítani a jó egészséghez. S ez a mosoly volt az, mely az egész ország fölé derült eget varázsolt.
Amikor ő pontosan megjelenve arra a percre, amelyen várták, hozta a maga virágcsokrát, s aztán az eléje szaladó leányt megdicsérte jó kinézéséért, melléje ült, és elmondta neki az egész város pletykáit; kihallgatta, hogy mit álmodott, s jóslatokat csinált belőle; leült vele kártyázni, s engedte csalni, és hagyta nyerni, s végül magát kinevettetni; regényeket, költeményeket olvasott fel előtte; megtanította mindenféle játékokra; – meghozta számára az üvegházak első gyümölcseit, ellátta nyalánkságokkal; lerajzolta, lefestette, akármilyen rosszul találta; s közben rabolt tőle egy-egy (olyan szívesen engedett) csókot, s engedte magát érte megcibáltatni: – hát akkor Puskin egy egész országot tett boldoggá!
Megérezték azt még a távol Bajkál-tó mellett is, akik az ólombányákban követ vágnak! Mert ahány csók hullott Zsófia arcára, annyi lánc hullott le az ő kezeikről.
A cár, ki szándékosan oly késő esti órákban jött látogatni Zsófiát, amikor már Puskin eltávozott, a leánynak az arcán láthatta az eltöltött órák boldogságát.
Mennyit tudott az beszélni felőle! Miket mondott neki Puskin! Néha még politizáltak is. A leány kivallatta Puskint, hogy mit akarnak ők azokkal a titkos társaságokkal? Puskin aztán megvallotta, őszintén, ahogy vőlegényhez illik menyasszonya előtt, hogy nekik bizony parlamentes alkotmány kell. Őközöttük vannak sokan, akik olyan szépen tudnának szónokolni, mint az angol alsóházi tagok, s ha kibeszélhetnék magukat a parlamentben, az nagy megelégedésükre szolgálna. Aki a kormányon van, majd gondoskodnék róla, hogy olyan többséget tartson kéznél tatár, kirgiz, kalmuk, jakut, baskir és csukcsi képviselőkből, akik az orosz karbonarikat leszavazzák, s azzal a rend fenntartva, az ország megnyugtatva lenne. Az ország pénzügyeit is ellenőriznék, s ha egy miniszterről észrevennék, hogy sokat lop, azt mondanák neki: „Pusztulj innen! Már most hadd lopjon más!” Sajtószabadság is lenne, s az újságírók egymást ütnék, ahelyett, hogy most mind egy embert szidnak.
Biz ők azt akarják kivívni.
A cár nagyon jól mulatott ezen. Nem úgy ám, mint mikor ugyanezeket a dolgokat Arakcsejeff adta elő neki.
Már kezdték azt hinni, hogy ismét visszakerülnek a boldog idők, mint ezelőtt tíz évvel, amikor az udvari estélyeken, a cár hallatára lehetett beszélni a főuraknak és tiszteknek alkotmányos szabadságról, s a szabadkőmívesek hírlapjaik útján hívták össze a páholyaikat.
Zsófia javulása még magát az orvost is megcsalta. A kórtünetek egészen megszűntek. Történnek egyes csodák (a természet hatalma kimeríthetetlen), hogy halálra szánt emberek megélnek. Komolyan lehet gondolni a menyegzőre.
Sándor meghozatta a pompás kelengyét Párizsból, amiben a rózsaszín menyasszonyruha és a platinából készült diadém is ott volt, s megvolt az öröme, hogy Zsófia ragyogó arcában gyönyörködhetett, mikor mindazt végignézte.
Egyszer aztán magához hívatta Puskint, és így szólt hozzá: – Fiam! Ha megadja Isten érnünk azt a boldog napot, ami életemnek éppen úgy napfordítója lehet, mint a csillagászi évnek –, mit adjak neked menyasszonyi hozományul?
Puskin térdre esett a cár előtt, s azt mondá neki:
– Atyám! Adj ezen a napon népeidnek alkotmányt.
A cár hallgatott. Ez jó jel volt. Puskin bátorságot nyert tovább beszélni.
– Fölség! Az egész világ forrong, s kitörésre készül, mint a Vezúv. Ezt a vulkánkitörést egy papírlappal le lehet takarni, amire ez van írva „Charta!” Nem én szólok: egész országod beszél így. Minden becsületes ember, minden hazafi, minden híve a trónnak így beszél, így gondolkozik. Nem kívánjuk, hogy rögtön, rohamosan felszabadíts mindent; nem kívánjuk, hogy idegen mintára építsd újra országodat. – Vezesd be népedet a szabadságba óvatosan, lépésenként, fejleszd ki alkotmányodat népünk szokásai, szükségei szerint. Töröld el a rabjobbágyságot.
Távolítsd el Arakcsejeffet, aki közéd és a nemzet közé ékelte magát; vedd el a népnevelés ügyét a szent synodustól, s bízd ismét Galicin kezére; hívd zsámolyod elé az ország notabilitásait, s parancsold nekik, hogy szóljanak szívük szerint. Törüld el az előleges cenzúrát, s engedd napvilágra jönni a titkos gondolatokat, s ami igazság lesz bennük, emeld fel, ami hazugság, tipord el. – Űzd el hűtelen sáfáraidat, kik kifosztják az országot, s kifosztanak téged. Szüntesd meg a katonai kolóniákat, amik a népre csapásul nehezednek. Hívd össze régi ezredeidet; add kezeikbe a zászlóikat, egyesítsd őket táborrá; állíts bennünket az élükre, s aztán küldj bennünket testvéreink, a hellének segítségére, akik vérük tengerében fuldokolnak. Látni fogod, mivé lesz egy nemzet, s minő csodákra képes, ha az saját szabadságát védve otthon, a más nemzetek szabadságáért harcolva ott künn, valamennyi népek fölé emelkedik. Adj szabadságot nekünk – s végy dicsőséget magadnak!
A cár végighallgatá a merész beszédet csendesen, s azt mondta rá:
– Kelj föl. – Megbocsátok neked, hogy így beszéltél…
Néhány nap múlva Arakcsejeff szép csendben elutazott grusinói falusi kastélyába. Beszélték titokban, hogy több hónapi szabadságidőt kapott – saját kértére. Eltávozását még jobban illusztrálta Ghedimin hercegnek meghívatása az Arakcsejeff után üresen maradt bizalmi állásra. Ő lett a cár tanácsosai között az, akinek minden órában szabad bejelentés nélkül a cárhoz bemenni.
Még több is történt. Magnicki, a leggyűlöletesebb tanácsos a felvilágosodási osztálynál szintén szabadságot kapott, s a vén cenzorok helyébe újak lettek kinevezve.
Azt is megtudta mindenki, hogy a portánál levő nagykövet utasítást kapott erélyesen szót emelni a görög szabadságharc alatt az emberiség szabályainak megtartása mellett, s azzal egyidejűleg el lett határozva egy tábornak az összevonása Bender közelében.
Végre, egy új korszak legérthetőbb jelenségéül, behívattak a katonai kolóniából a régi testőrezredek, s mindannyian Szentpétervárott lettek összpontosítva.
Ez a szabadság apostolainak mind új reményt adott. Az északi titkos társulatok mind azt határozták el, hogy ha a cár a szabadelvűség útjára tér át, akkor minden erejükkel támogatni fogják.
Csak a Déli Társulat fejei nem hagyták magukat megzavarni. Pestel azt izente vissza Ghediminnek: „Komédia az egész, bolonddá akarnak bennünket tenni, nem tart három hónapig az egész hűhó; én maradok a régi tervemnél!”
A „Medvesonka” vendégei azonban nagyon megfogyatkoztak, s Jakuskin a kése hegyét arra használta, hogy a fogát piszkálta vele.
Puskin pedig egészen a vőlegénységnek és a versírásnak adta magát.
Megírta a gyönyörű „Bákcsiszeráji forrás” című románcát. Azt is Zsófiának olvasta fel legelőször.
Az enyhített cenzúra mellett most már a kinyomatás sem járt nehézséggel.
Mikor a cár megtudta a költemény cenzúra alá bocsátását (az ilyesmi „esemény” volt Szentpétervárott, amiről a cárnak referáltak), azt mondá Puskinnak:
– Szeretném, ha költeményedet valakinek dedikálnád.
– Menyasszonyomnak?
– Nem annak. Hanem Ghedimin hercegnőnek.
Puskin elértette az intést. Valami módon kellett neki Zsófia anyjához közelítenie: ez volt a legtermészetesebb.
Tovább azt mondá a cár Puskinnak:
– Mikor elviszed hozzá a költeményedet, mondd meg neki, hogy június hó huszonegyedikén tartod a menyegződet Nariskin Zsófiával.
Ez így is volt rendén.
Puskinnak nem kellett magyarázat hozzá. Corynthiának értesülnie kellett arról, hogy Nariskin Zsófia férjhez megy. Magának a vőlegénynek kellett egy helybenhagyó csókot kapnia tőle. Ez igen helyes volt. A leánykérés és az odaadás mind a dedikáció felajánlása és elfogadása alakjában történik meg. A választott forma elég találó. Mind a ketten másról beszélnek, és mégis egyet gondolnak. Leánykérés költői formába öntve.
Puskin minden tekintetben a legkorrektebb utat követte, amidőn egyenesen Ghedimin herceget kereste fel.
– Makszimovics Iván. Nekem van egy új költeményem. Ezt szeretném Mária Alekszievna Corynthia hercegnőnek ajánlani. Kérlek, olvasd el, s ha érdemesnek találod, hogy a hercegnő nevét odakölcsönözze hozzá, légy szószólóm mellette.
– Nagy élvezettel fogom elolvasni a versedet – szólt a herceg –, hanem annyit olvasatlanul is mondhatok, hogy a hercegnő nagy megtiszteltetésnek fogja venni a dedikációdat, s büszke lesz rá, ha a neve a műved elé lesz nyomtatva.
Puskin még aznap kapott levelet a hercegtől, melyben tudatva volt vele, hogy a hercegnő holnap délutáni hét órakor kész őt elfogadni Néva szigeti nyári palotájában. (Korábban a hőség miatt nem szoktak járkálni sehova.)
Már ekkor az egész szentpétervári előkelő világ nyári kastélyaiba vonult ki. A gazdag polgárok is mind künn laknak már Néva szigeti „dacsá”-fikban. A cár maga is kedvenc tanyájára vitte Erzsébetet és udvarát „Monplaisir”-be, Nariskin Zsófia is ott volt egy közel fekvő nyári lakban. A cár igen ritkán látogathatta őt most meg; mert júniusban az éjjelek nem sötétek Szentpétervár vidékén. Hiszen ott volt neki a vőlegénye: gondot viselt az rá. Csak egy hét volt már a menyegzőig hátra.
