XI. A MŰKINCSEK
XI. A MŰKINCSEK
Napokon át járni keresztül-kasul Velence műkincseinek minden múzeumain, kifárasztja a képzelmet és emlékezetet,
Az élv teherré válik. Olyan az, mint egy zűrzavaros álom, melyben nincsen összefüggés, melyet nehéz elmondani.
Mit jegyezzünk fel emlékezetre méltóbbnak? A jezsuiták templomának mozaik szőnyegzetét-e, mely oly tárgyhű, hogy a márványt selyemnek hisszük? Vagy a Scalcik (mezítlábosok) oltár mögötti képét, melyen a kis Jézus anyja ölében ingecskébe van felöltözve? Az egyedüli kép, melynek a festője arra a híres gondolatra jött, hogy Mária nemcsak „szent anya”, hanem „jó” anya is volt, s mint ilyen, fehérneműről okvetlenül gondoskodott a kisdede számára (Bellini festménye). Vagy mint egy villámnál látott tájképet, leírhatjuk-e azt a hatást, amit e végignézett templomok, akadémiák, múzeumok festményei és szobrászati remekeinek egész Olympusa gyakorolt reánk: S adjunk számot magunknak arról az aggodalmas töprengésről, hogy vajon a „találmányok” százada, mely a „művészetek” századát felváltotta: nyereség-e? Vajon minden gőzgépünk, vasútunk, távírdánk, könyvnyomdánk összes termékei, tudományos felvilágosodásunk, alkotmányunk, vallásszabadságunk együttvéve ér-e annyit, mint az elmúlt századok isteni magasságra emelt művészi tökélye?
A San Giovanni, e Paolo egyházának egyik oldalkápolnája, a múlt években kigyulladt és leégett. Nem elég, hogy a falakat körös-körül díszítő domborművek (Bonnazo faragványai) mind tönkrementek, hanem odaveszett Tizian milliókra becsült „Péter vértanú” festménye is, aminek kormos foszlánymaradékait a Muzeo Correrben mutogatják. Mikor a templomot meglátogattuk, a kiégett oldalkápolnát is megtekintők. A falak kormosak, a márványon még látszanak a tűzben szétpattogzott domborművek maradványai. A meszesült márvány omladékában is engedi sejtetni, minő lehetett a remekmű, amit a művész az örök élet számára készített?
A sekrestyés éppen kapálgatta a kápolna belsejében a fal melletti földet s a ministráns szegfűket ültetett bele. Szép szegfűi fognak ottan nyílni: azok szeretik a mészport. Mészport, mely milliókat ért valaha. Port, melyben istenszikra élt valaha.
Ah, mégis annak a porába, amit mi alkotunk, nem fog az utókor szegfűket ültetni soha.
A szellemszabadság alkotása nem ég meg. Azt „nec Jovis ira, nec ignes…”
