A SZENT-BENEDEKI VÁRKASTÉLY

Full text search

A SZENT-BENEDEKI VÁRKASTÉLY
Egyike a hazánkban oly nagyon meggyérült középkori épületeknek a Kornis grófi család ősi kastélya Szent-Benedeken.
Szamos-Újvártól egy óra járásnyira, a Szamos jobb partján, kellemes halmok magaslatán tűnik fel a hajdankori emlék, mely valamikor kolostornak épült: hegyes tornyai, ódon falai magasra emelkednek ki a környező terepélyfák közül.
Sáncárok, felvonóhíd, még nemrég vaságyuktól őrizett kapubejárat vezet udvarába. A főépület udvarajtaja fölött az egyszarvús címer 1590 évszámmal, visszhangzó folyosók, boltíves templomterem régi freskókkal emlékeztet a kastély első lakóira; a régiségtárban még őrzik a nagy széles karimájú bőrkalapot s az óriási sarukat, amiket a kiküldött szerzetes viselt, mikor lóháton járta be a vidéket, beszedni a szeretet adóját. A nagy oltárkép is ott áll még a helyén; de a fegyverzetek, páncélingek már a kastély későbbi uraira emlékeztetnek.
Az egyes lakosztályokat födött fafolyosók kötik egymással össze, mint a német lovagkastélyokban látjuk; csendes, hallgatag szobákban az ősök arcképei: élethű festmények, amik élni látszanak, amint a félhomályban feléjük közeledünk. Jósika regényalakjai: a szép Kornisné, s délceg férje, ki fejét veszté, amért neje olyan szép volt.
Valami csendes, búskomor hangulat uralkodik az emlékterhes lakon, mely harmadfél századon át annyi magas drámának volt színhelye, s részt vett a nagyfejedelemség történetében.
Egy szobában, a komor emlékek között az őskor humorával találkozunk. Egy falat freskófestmény díszít, mely egy magyar főurat ábrázol, ki egy felnyitott kincsesládába nyúl. A képet festető ős meg akarta tréfálni utódait. Azoknak mindegyike arra a gondolatra kellett hogy jöjjön, hogy ott egy rejtett kincsesláda van befalazva. Mutatják a számos kikezdések. De biz ott semmi kincsesláda nincsen. Csak az öreg úr akar egyszer-egyszer jót nevetni felültetett unokái felett – halála után.
A toronyból fölséges kilátás nyílik mind a négy oldalra.
Mikor visszatértünk ismét a csendes, mélázó termekbe, a szép, mosolygó Kornisné rámájából kiszállni látszott, hogy elénk jöjjön. Az élők egyike ő. Az ősanyjához úgy hasonlító szép lelkű unoka, kit a költészet országában „Vilma” név alatt ismerünk.
A nővérek kis szobájában zongora helyett egy phisharmonika áll. Hol annyi ábránd keletkezett, hol annyi bánat lett eltemetve: ez orgonaszerű hangszer méla hangjai olyan jól magyarázzák a hangulatot.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi