Kol. 4.

Full text search

Kol. 4.
Kol. 4,1
Ti urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben. [Ef 6,9 ]
Kol. 4,2
Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni.
Kol. 4,3
Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok,
Kol. 4,4
hogy azt hirdethessem.
Kol. 4,5
Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. [Ef 5,15]
Kol. 4,6
Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.
Kol. 4,7
Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tükhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban. [ApCsel 20,4; Ef 6,21-22]
Kol. 4,8
Őt éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek körülményeinket, és hogy megvigasztalja szíveteket.
Kol. 4,9
Vele megy Onézimosz is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik. [Filem 1,10-12]
Kol. 4,10
Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse, akiről utasításokat kaptatok, és ha megérkezik hozzátok, fogadjátok be;
Kol. 4,11
továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A zsidók közül csupán ők munkatársaim az Isten országa hirdetésében; ők vigasztaltak engem.
Kol. 4,12
Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata.
Kol. 4,13
Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban vannak.
Kol. 4,14
Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász.
Kol. 4,15
Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, aztán Nimfát és a házánál levő gyülekezetet.
Kol. 4,16
Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodiceából érkezett levelet ti is felolvassátok.
Kol. 4,17
És mondjátok meg Arkhipposznak: legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!
Kol. 4,18
A köszöntést én, Pál, írom a saját kezemmel. Ne feledkezzetek meg az én bilincseimről! Kegyelem veletek!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi