Básthy (egyházasbásti).

Full text search

Básthy (egyházasbásti).
Gömörmegyei eredetü család, mely innen csakhamar elszármazott más megyékbe is. – Állitólag egy lenne azzal a B.-családdal, melyből Vitimer, György, Lesták, Vada, Konkez és Mikó már 1267. mint nemes emberek fordulnak elő. Az 1427. évi adólajstrom szerint 5 jobbágytelke volt a családnak Báston. Gergely 1466. Borsodmegye alispánja volt. A XV. század második felében már kiterjedt család volt s tagjai mind sürübben fordulnak elő okmányokon. Nem lehetetlen azonban az a feltevés sem, hogy több ily nevü család volt; az e néven előforduló egyének összetartozósága nincs megállapitva. Például B. György, kalocsai érseki vikárius (1434.) a következő czímert használta: holdsarlón balra fordult sárkány áll; a család által később használt czímer: kék paizsban három buzakalász; sisakdisz: galamb csőrében ágat tart; takarók: kék-arany, vörös-ezüst. – Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeiráskor Nógrádmegyében János, Pál, Sándor és József igazolták nemességüket. – Leszármazás:
I. László 1684. 1714 Ebeczky Mária; Imre 1734 Bucsányi Éva; Ádám 1734 1755; János 1734. 1755. l. II. tábla; Julia Tornyos N.; Pál 1750. 56; Sándor; József 1750. 56 Mocsáry Mária; Mária Rajcsányi Sámuel; Krisztina Gáspár György; Sándor 1) Jakabfalvy N. 2) Szmrecsányi Teréz; Mária Szentiványi László; József ügyvéd, iró; Sándor 1)Ebeczky Mária 2) Kaszap Mária; Imre; Sándor; Béla;
II. János 1734. 1755. l. I. táblán; Sámuel; István; Dániel Jakabfalvy Erzse; Zsuzsa Török János; Erzsébet; Eszter; Judit; János Hangácsi Klára; Ábrahám szendrei Balog Judit; Ábrahám; László Ónody Krisztina; Barnabás Mocsáry Franciska Karancskeszi; Hermin Szabó Miklós; Miklós nógrádi szogabiró Thorma Klára; Igáncz Heves; Miklós; Dániel Vályi Anna Olchváry Kata Ujfehértó; Lajos Ócsváry Anna Geszteréd; Károly Papp Zsuzsa; Zsigmond K.-Keszi † 1899; Róza; Barnabás Rimaszombat Lehoczky Aranka; Béla; Zoltán; Miklós Verpelét; Miklós; Mária; István; Károly; Dezső málnapataki jegyző; Endre; Zoltán; László; Sári; Aranka; István Kassa 1) Jakabfalvy Róza 2) Micskey Vilma 3) Sebe Irén; László Posgay Mária Nyiregyháza; Barna†; Antónia Horváth József; Amália; Berta; Mária; Ferencz; Erzsébet Galli Gyula; Bertalan; László Jakabfalvai Johanna; Pál; József Vendéghy Ágnes Amális Fáy István; Gábor; József; Gábor; Ilona.
Vö. Csoma 84–6.; Forgon I/87–9.; NI .NI . I/215–6.; Siebm. 43.; Kősz. 29.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi