Nemesszeghy (Németszeghy).

Full text search

Nemesszeghy (Németszeghy).
Régi család, melynek neve Némethszeghy néven is előfordul s nemessége 1834. ápr. 8. Komárommegyében hirdettetett ki. Pozsonymegyének 1833. Szent István hava 24. kelt nemesi bizonyságlevele alapján, mely igazolja, hogy István atyja István, József fiával együtt az 1770. véghez vitt nemesi vizsgálat alkalmával mint püspöki lakos a nemesek közé bejegyeztetett s az 1671. évi nemesek jegyzőkönyvében beiktatott nemesi Némethszeghy Jánostól való leszármazását beigazolta. – A család a következő czímert használja: kék paizsban zöl dföldön kétfarku oroszlán jobbjában görbe kardot tart; sisakdisz: az oroszlán növekvőleg; takarók: vörös-ezüst, zöld-arany. – A család, mint emlitettük Némethszeghy néven is előfordul, igy József az 1770. évi nemesi vizsgálatnál Némethszeghy név alatt fordul elő s aláirása mégis Nemesszeghy József volt. András anyjával, Némethszeghy János özvegyével, 1683. eladta Püspökiben lévő örökségét s az néha Némethszeghy, néha Nemesszeghy név alatt fordul elő a pozsonymegyei káptalani levéltárban. – Leszármazás:
János †; András †; Mihály †; András †; László †; Márton †; István †; János †; György †; András †; Márton †; József †; István †; István †; János †; Ferencz †; Márton †; József †; István †; János †; Márton †; Antal †; János †; Lajos; Kálmán; Antal †; Károly †; István †; Gyula †; István primási karmester Esztergom; Dezső nyug. járásbiró Kecskemét; Endre ügyvéd Budapest; Aladár számvevő Hidvégen; Ákos †; Kálmán †; Elemér állami végrehajtó Budapest; Jenő ny. honv. százados Budapest; István p. ü. tanácsos Győr; Kálmán; Imre; Tibor; Elemér; Jenő; Árpád; Endre; Kálmán nyugalm. alkapitány Keszthely; László csendőr főszámtanácsos Budapest; László honvéd százados Budapest

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi