ÚJ KIRÁLYOK, ÚJ HÁBORÚK
ÚJ KIRÁLYOK, ÚJ HÁBORÚK
)
)
Antiokhosz Epiphanész király keleti hadjárata nem járt sikerrel. Hírét vette ugyanis, hogy a perzsiai Elimaisz nevű város temploma pazar kincseket rejteget, az arany vérteket és fegyvereket, amelyeket még a nagy Sándor, a görögök első királya helyezett el benne, ezért megindult, hogy ostrom alá vegye a várost. Annak lakói azonban értesültek tervéről, és meghiúsították galád szándékát, mert olyan vitézül védekeztek, hogy a királynak fel kellett hagynia az ostrommal. Szégyenében és bánatában megindult, hogy visszatérjen Babilonba. Ekkor érte el egy hírnök, akit Lüsziász küldött Antiokhiából, és aki elmondta, milyen győzelmeket arattak a zsidók az ő hadai felett. Elbeszélte azt is, hogy Jeruzsálemben a zsidók helyreállították és megerősítették templomukat, valamint Bét-Szur várát is. A hír mélyen megrendítette a királyt, bánatában ágynak esett, és fel sem kelt többé. Magához hívta bizalmasát, Fülöpöt, és ezt mondta neki:
– Nagy az én szégyenem és keserűségem, mert semmiben el nem értem, amit cél gyanánt tűztem magam elé. Pedig uralmam elején szeretet és tisztelet övezett birodalmamban, és a hadi szerencse sem pártolt el tőlem. Alighanem azokért a gonosztetteimért sújt az ég, amiket Jeruzsálemben és a zsidó nép ellen követtem el. Földúltam az Úr templomát, és hadakat küldtem, hogy pusztítsanak ki egy népet, amely szeretett engem, és nem volt ellenséges velem szemben. Méltán ér ezért most a büntetés, hogy megtört szívvel, idegenben kell meghalnom. Terád bízom birodalmamat mindaddig, amíg fiam, Antiokhosz el nem éri a férfikort. Tanítsd és neveld őt, hogy jó uralkodó váljék belőle!
Ezután még átadta neki királyi fejékét, palástját és pecsétgyűrűjét, és meghalt.
Amikor Lüsziász értesült a haláláról Antiokhiában, királynak kiáltatta ki az ifjú Antiokhoszt, akit gyermekkorában ő nevelt, és az Eupatór melléknevet adta neki. Ez a templom újraszentelése utáni esztendőben történt.
A jeruzsálemi várban állomásozó őrség gyakran háborgatta a város lakóit, különösen azokat, akik a szentélyben áldozni akartak, ezért Júdás úgy döntött, hogy végképp elűzi őket a városból. Az új király uralmának második évében összevonta seregeit a vár körül, amelynek falai Dávid városát, azaz a déli magaslatot övezték, és sáncokat emelt, meg ostromgépeket állított fel. Néhány védőnek hitehagyott izraeliek egy csoportjával együtt sikerült átjutnia az ostromlók gyűrűjén, és a királyhoz siettek segítségért. Az ifjú király haragra lobbant, hallva az ostrom hírét, és Lüsziászt megbízta, hogy állítson ki nagy sereget. Százezer gyalogossal, húszezer lovassal és harminckét harci elefánttal indult meg a had végül, a király és Lüsziász vezetése alatt, és elsőként a megerősített Bét-Szurt zárták körül. Hosszú ideig tartott az ostrom, mindenféle gépezeteket is felállítottak az erős falak alá, de a város védői hősiesen küzdöttek, s gyakori kitöréseik alkalmával felgyújtották az ostromgépeket.
Bét-Szur szorongatott helyzetéről értesülve Júdás felhagyott a jeruzsálemi vár ostromával, és a király seregével szemben, Bét-Zakarja közelében szállt táborba. Erre a király is elvonta seregét Bét-Szurtól, a csapatokat hadrendbe állította, és megfúvatta a trombitákat. Hadai közepén a harminckét harci elefánt vonult, mindegyiket ezer bronzvértes, sisakos harcos és ötszáz lovas vette körül. Az elefántok hátára fatorony volt szíjjal felerősítve, s mindegyikben három íjász ült a hajtón kívül. A többi lovas és gyalogos a sereg két szárnyán vonult, egyik a síkon, másik dombos terepen. Az arany és bronz vértek visszaverték a nap sugarait, úgy hatott, mintha lángban állana a hegyoldal.
Júdás kis serege bátran rontott a királyi derékhadnak, és hamarosan hatszáz harcost terítettek le a földre. Eleázár, Júdás öccse észrevette, hogy az egyik elefánt nagyobb a többinél, és bíborszínű takarót hord, és ebből arra gondolt, hogy a király ül rajta. Hősiesen osztotta csapásait jobbra és balra, mígnem az állat közelébe férkőzött. Akkor alája rontott, és kardjával átdöfte a szívét. Földre rogyott az elefánt, és hatalmas teste alatt lelte halálát a hős is.
A túlerő mégis hatalmas volt, Júdás és serege ezért elvonult a csatából, és a Sion hegyére, a szentélykerületbe húzódott, bízva annak megerősített falaiban. A király először Bét-Szur alá ment, és békét ajánlott a védőknek, ha feladják a várat. Azok nem tehettek mást, mert elfogyott az ennivalójuk. A király valóban megkímélte őket, de helyőrséget hagyott a városban, és most már Jeruzsálem alá vezette seregét. A Sion hegyével szemközt ütött tábort.
Lőtornyokkal, katapultákkal, azaz kővető és nyílvető szerkezetekkel és faltörő kosokkal igyekeztek bevenni a várat, de sokáig nem értek el eredményt, mert a védők derekasan küzdöttek, és ők is alkalmaztak különféle hadigépeket. Élelmük azonban egyre jobban fogyott, mert a raktárakban eleve is kevés volt, hisz az az év szombatév volt, amikor Izrael fiai nem vetnek és nem aratnak a földeken. Szerencséjükre azokban a napokban Lüsziász hírét vette, hogy Perzsiából megérkezett Antiokhiába az a Fülöp, akire a meghalt király az uralkodói jelvényeket és hadserege nagyobbik felét bízta, és hogy ez a Fülöp király akar lenni, ezért így szólt urához:
– Királyom, uralmad veszélybe került önnön országodban! Ez az ostrom itt még sokáig elhúzódhat, a sereg élelmezése is bajossá vált. Azt tanácslom, hogy egyezz ki ezekkel az emberekkel, és engedd meg a népnek, hogy szokásaik szerint éljenek. Lázongásaiknak az volt ugyanis az oka, hogy atyád idegen szokásokat akart rájuk kényszeríteni.
Tetszett ez a gondolat a királynak és a hadak vezéreinek. Üzentek a vár védőinek, hogy békét ajánlanak nekik, és a király megesküdött, hogy megkíméli őket és a várat, hitüknek pedig teljes szabadságot ad, ha engedik bevonulni őt.
A védők ráálltak erre, hiszen a helyzetük amúgy is reménytelen volt már. A király felment a szentélybe, de esküjét megszegte, mert amint meglátta, milyen erős falak kerítik, parancsot adott, hogy földig rombolják le őket.
Ezek után sietve visszatért székvárosába, ahol Fülöp már királyként uralkodott. Antiokhosz Eupatór megtámadta őt, és visszaszerezte tőle a várost.
Ő sem uralkodott azonban két esztendőnél tovább, amikor Rómából titokban hazatért Démétriosz, akinek atyja, Szeleukosz még Antiokhosz Epiphanész előtt uralkodott, és ez a Démétriosz partra szállt Türoszban, hogy, amint mondta, átvegye ősei jogos örökségét. Zsoldos sereget toborzott, elfoglalta Antiokhiát, és bevonult a királyi palotába. Katonái elfogták Antiokhoszt és Lüsziászt, és elébe akarták vezetni őket, de ő látni sem akarta őket, hanem megparancsolta, hogy mindkettőt végezzék ki.
Akkor egy Alkimosz nevű pap Áron törzsökéből, aki főpap akart lenni, istentelen, hitehagyott emberek élén elment az új királyhoz, és ilyen panaszt terjesztett eléje.
– Júdás és testvérei megölték híveidet, és minket is elüldöznek! Küldj hát ki egy tekintélyes férfiút, aki megvizsgálja az állapotokat Júdeában, és jelentse neked, miféle károkat okoznak a király érdekeinek ezek a lázadók, hogy aztán megbüntessed őket!
A király erre kinevezte Alkimoszt főpapnak, és a vizsgálattal hívét, Bakkhidészt bízta meg, aki az Eufrátesz és Egyiptom közötti tartományokat kormányozta; sereget is adott melléje elegendőt:
Bakkhidész elsőként Júdáshoz küldött követeket, hogy jöjjön hozzá békés tárgyalásra, de az megsejtette álnokságát, hiszen a görög vezér nagy katonai erővel érkezett. Ezután Jeruzsálemben összehívta az írástudókat és a papokat, és nekik is békét ígért, oldalán Alkimosszal. Ezek nem tudták, mitévők legyenek, a haszídok azonban azt mondták:
– Ez az Alkimosz mégiscsak Áron törzséből való pap, meg kell bíznunk benne!
Alkimosz pedig esküvel erősítette, hogy nem tervez semmi gonoszat sem ellenük, sem barátaik ellen. Másnap azonban hatvanat elfogatott közülük, és mind kivégeztette őket. Bakkhidész is sokakat megöletett, majd segédcsapatokat hagyva hátra, Alkimoszra bízta az országot, és visszatért Antiokhiába jelentést tenni urának.
Ezek után Alkimosz azon volt, hogy uralmát megerősítse. Az őt támogató pogány katonákkal sorra járta a városokat és falvakat, hogy híveket szerezzen, és az embereket a király iránti engedelmességre bírja. Júdás és emberei azonban ugyancsak szertejártak, és megölték azokat, akik gyávaságból vagy haszonlesésből elpártoltak az Úrtól. Alkimosz ezek után kénytelen volt felhagyni mesterkedéseivel, és újra Démétriosz királyhoz ment, hogy az Úr híveit bevádolja nála.
