KERESZTELŐ JÁNOS SZÜLETÉSE

Full text search

KERESZTELŐ JÁNOS SZÜLETÉSE
A sokáig magtalan és már idős asszony, akin sok esdeklése nyomán Isten megkönyörül, és megadja neki az anyai örömöket – ismerős képlet az Ószövetségből. Rögtön a pátriárkák korából Sára, Rebeka és Ráchel jut eszünkbe. Ha azt a mozzanatot tekintjük, hogy az így születendő gyermek jóslat alapján (vagy a szülők fogadalma szerint) Istennek szentelt ember lesz, nazír, és ennek folytán karizmák és különös adottságok birtokosa, akkor Sámsonra és Sámuelre gondolhatunk.
Igen, János, az Úr útjainak majdani előkészítője nem születhet közönséges módon, Isten kiválasztásának, rendkívüli kegyelmi aktusának már fogantatásánál jelen kell lennie.
A jeruzsálemi templomban a szolgálatot huszonnégy papi rend látta el nagyjából kéthetes váltásban. Zakariásé, az Abia rendje a nyolcadik volt. A szolgálat idején a rend minden tagja a városban tartózkodott, s naponta sorsvetés döntötte el, melyikük lássa el az egyes áldozati teendőket. Így esett a sor Zakariásra a nevezetes napon az illatáldozat oltáránál való szolgálattételre.
Gábriel (Gábor) az Ószövetségből ismerős, ő az az angyal, aki a Tigris partján elmagyarázza apokaliptikus látomásai értelmét Dánielnek. Neve azt jelenti: „Isten erősnek bizonyult”. A főangyalok közé, Ráfael és Mihály (Mikaél) mellé csak a későbbi keresztény hagyomány sorolta be. Az Újszövetségben rögtön két fontos bejelentés hírnöke: János és Jézus fogantatásáé. Nem közli Lukács, melyik angyal intette Józsefet álmában három ízben, s egyszer a napkeleti bölcseket is; könnyen lehet, hogy mindeme érintettekkel ugyanaz, tehát Gábriel tartotta a kapcsolatot.
Erzsébetről nem tudjuk, milyen fokon volt rokona Máriának. A magtalanságot mint nagy szégyent élte meg, s annak is tekintette a zsidó felfogás, Isten büntetésének; terhességét eleinte azért titkolta talán, mert félt, hogy ha netán elvetél, az csak még nagyobb gyalázatának fog számítani.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi