Második szakasz. Egyezkedés Couza fejedelemmel.
Második szakasz.
Egyezkedés Couza fejedelemmel.
Egyezkedés Couza fejedelemmel.
Klapka tábornok május 22-kén irott levelében közlötte velem az itt következő egyezményt, melyet keleti utjában Couza Sándorral, Moldva- s Oláhország választott fejedelmével kötött:
Egyezmény. (a.
Couza fejedelem megengedi a magyar hazafiaknak, hogy fegyverraktárakat alkossanak a Szereth völgyében,, Bakauban, Romanban, vagy Erdély határaihoz még közelebb eső helységekben, mint pl. Oknában és Piatrán.
Ő felségétől, a franczia császártól, a herczeg 30 ezer puskát fog kérni, melyből 10 ezer a moldva-oláh hadsereg felfegyverzésére lesz szánva, 20 ezer pedig a magyar és erdélyi felkelők vezéreinek rendelkezésére fog adatni. – Ezen fegyvereket haladéktalanul fogja kérni, tekintve a helyzet sürgető voltát és azon időt, melyet a földközi tengeren levő kikötőkből a helyszinére való szállitás igényel.
További egyezkedés tárgyait képezendik a későbbi hadszer küldemények, melyek Magyarország és a fejedelemségek közt szükségeik szerint lesznek kiosztandók.
A szövetséges kormányoktól kért fegyvereken kivül, a szerb kormánytól egy bizonyos számu ágyu fog kéretni, a mely ágyuk egyrésze a moldva-oláh kormány által a magyaroknak fog átadatni.
Másrészről Klapka tábornok a lehető legnagyobb tevékenységgel fog Párisban és Londonban azzal foglalkozni, hogy nemcsak a fegyverek a szükséges töltésekkel, hanem azon felszerelési tárgyak is azonnal elküldessenek, melyekre a moldva-oláh és magyar hadaknak azonnal való harcztérre lépése végett szükségük lesz. Foglalkozni fog továbbá azzal is, hogy Párisban vagy máshol elégséges orvosi személyzetet s nehány mérnökkari és tüzértisztet szerezzen e két fegyvernemnek a fejedelemségekben leendő szervezésére.
A tábornok mindezen kérdésre nézve a fejedelem párisi küldöttével fog egyetérteni.
Magyar ügyviselők fognak Jasszyba, Bukarestbe és Galaczba küldetni a végett, hogy a fejedelmi kormánynyal folytonos viszonyt tartsanak fen.
A belgrádi megbizottak gondoskodni fognak, hogy a moldva-oláh kormányt mindenről, a mi ott történik, tudomásban tartsák.
Mihelyt Olaszországban a háboru kitör, a moldva-oláh kormány a magyar katonai főnök rendelkezésére fogja bocsátani mindazon eszközöket, melyek a fegyvereknek, töltéseknek stb. a határig való szállitására szüksegesek.
A mi a magyarokat illeti, ők legtevékenyebb segitségüket igérik a moldva-oláh kormánynak Bukovina elfoglalására és mindazon nehézségek elháritására, melyek az eseményekből s az esetleges bonyodalmakbó1 felmerülhetnek.
Egyezmény. (b.
A magyar felkelés sikerére nagy fontossággal bir az, hogy a Magyarországot lakó magyar, oláh és szerb nemzetiségek minden pártszellemről, minden elválási eszméről és mindazon ellenségeskedésről lemondjanak, melyek 1848–49-ben oly nagy szerencsétlenségeket okoztak.
Tartsák szem előtt, hogy Ausztria ujra azon gaz eszközökhöz nyulhat, melyeket az emlitett időszakban a végett használt, hogy ezen, akkor még versengő nemzetiségeket egymás ellen uszitsa, miszerint egyiket a másikkal, s igy mindnyájukat szolgaságba verje.
A magyar nemzet előre meg van győződve, hogy számára az oláh hazafiak rokonszenve biztositva van. Párisban is megvárják a fejedelemségek kormányától, hogy saját érdekeitől vezényeltetve, használni fogja Magyarországban és Erdélyben lakó fajrokonainál befolyását arra, hogy a kibékülés lérejőjjön.
Másrészt a magyar hazafiak, mindjárt a küzdelem kezdetével, nyiltan hirdetendik a következő elveket, melyek alkotmányukba foglalandók:
1. Minden régi meghasonlás elfeledése, és teljes kibékülés a szerbek, oláhok és magyarok közt.
2. Ugyanazon jog és szabadság Magyarország minden lakosának, faj- és valláskülönbség nélkül.
3. A község és a vármegye önkormányzata. A vegyesajku polgárok lakta vidékek lakosai barátságosan fogják közigazgatási nyelvüket meghatározni.
4. A vallás- és közoktatásügyek igazgatásában teljes függetlenség a különböző vallások és nemzetiségek számára.
5. A szerb és oláhcsapatok külön lesznek szervezve, és szerb, illetve oláh nyelven vezényeltetnek. A különféle hivatalokra alkalmazás az egész hadseregben mindenki számára egyenjogu lesz.
6. A háboru befejezte után egy Erdélyben összehivandó gyülés határozna ezen tartománynak Magyarországgal való adminisztrativ egysége fölött, s ha a többség azt határozná, hogy Erdély régi, különálló adminisztrativ helyzetébe vissza lépjen, ez nem elleneztetnék.
7. Kell, hogy a testvériség elve vezéreljen mindnyájunkat. Ez vezethet csak azon czélhoz, mely felé törekednünk kell; s ez a czél: a három dunai államnak: Magyar-Szerb- és Moldva-Oláhországnak konfederácziója.
(Francziából forditva.)
* * *
Couza fejedelem készsége, Ausztria ellen a magyar nemzettel szövetkezni. magyarázatot igényel.
A krimi háborura 1856-ban következett párisi békekötés XXII–XXVII. czikkei, melyek Moldva- és Oláhország sorsáról intézkedtek, lényegükben három pontra vonhatók össze:
1. hogy a fejedelemségek, a szerződő hatalmak együttes garancziája alá helyezve, jövendőben sem orosz »pártfogás« -nak, sem osztrák avatkozásnak ne legyenek kitéve;
2. hogy a porta souzerainitása ugyan fentartassék, hanem a fejedelemségek minden kiváltságaik és szabadalmaik élvezetében biztosittassanak, s független nemzetti közigazgatással, teljes vallási, törvényhozási, kereskedelmi s hajózási szabadsággal és nemzeti hadsereggel is birjanak;
3. hogy a fejedelemségek szervezetét véglegesen ugyan a békekötő hatalmak állapitsák meg, s a porta egy hattiserif által hozza foganatba, de a szervezet olyan legyen, hogy a lakosság óhajainak megfeleljen.
Ez utóbbi pontra nézve a szerződő hatalmasságok akként intézkedtek, hogy a porta mind a két fejedelemségben egy-egy »adhoc« divánt hivjon össze, de oly alapon, miszerint a társadalom minden osztályának érdekeit képviseljék annálfogva a lakosság óhajait hiven tolmácsolhassák. E két diván véleményének tekintetbevételével, a végleges szervezést egy európai bizottság volt hivatva, a porta egy biztosának hozzájárultával, javaslatba hozni, s a végmegállapitás a Párisban e czélból összeülendő hatalmasságok konferencziájának lett fentartva.
A békekötés e szándokainak valósitása mindenekelőtt azt kivánta, hogy a két »adhoc« diván a fejedelemségekben oly alapon állittassék össze, miszerint valósággal a lakosság közvéleményét képviselje.
Ámde a lakosság igen-igen nagy többsége azt óhajtotta, hogy a két fejedelemség egyesittessék. Ez közönségesen tudva volt. Annálfogva nem lehetett kételkedni, hogy a két diván az unió mellett fog nyilatkozni, ha a párisi békekötés szándoka szerint akként állittatik össze, hogy valósággal a közvélemény képviseletének tekintethessék.
A porta azonban az uniónak a leghatározottabban ellene volt s ellenzésében Ausztria által támogattatott. Az unió kérdése már a párisi békekongresszuson is szóba jött, s ha Franczia- s Oroszország és Szárdinia pártolása daczára határozatba nem ment, az annak tulajdonitható, hogy Ausztriának sikerült Angliát e kérdésben nézetváltoztatásra birni és saját véleményének megnyerni.
A divánokat összehivó firmánt, szerződés szerint a porta, közölni tartozott a hatalmasságok képviselőivel, s az orosz, franczia és szárd képviselők határozottan ellenezték a firmán kihirdetését, mert ugy találták, hogy egyenesen arra van számitva, miszerint az unió melletti nyilatkozat lehetetlenné tétessék. Ez ellenzés következtében a divánok összehivásának módja követi konferenczián tárgyaltatott, melyen Resid pasa elnöklete alatt Thouvenel (franczia), Redcliff (angol), Prokesch-Osten (osztrák), Wildenbrock (porosz) és Durando Jakab tábornok (szárd) követek vettek részt. – E konferenczia ülései Ausztria unióellenes makacssága folytán szintoly viharosak, mint hosszadalmasak voltak. Csak 1857. január 7-én értek véget, s a megállapitott firmán olyan volt, hogy az unióra szavazást nem tette lehetetlenné. Ekkor a porta és Ausztria mindenféle nyomáshoz, megvesztegetéshez folyamodtak, miszerint a választások az unió ellen üssenek ki. Ezt Moldvában Vogorides konaki kajmakán segitségével el is érték. A franczia, orosz, porosz és szárd követek követelték, hogy az önkény, erőszak, csalás és lélekvásárlás utján eszközlött választások megsemmisittessenek. A diplomácziai harcz, melyben Anglia Ausztriát támogatta, előbb a török minisztérium leköszönésére, utóbb pedig 1857. augusztus 6-án, az emlitett négy állam részéről a diplomácziai viszonyok megszakitására vezetett.
Azonban Napoleon császár minden áron fen akarta tartani szövetséges viszonyait Angliával. Látogatást tett augusztus elején az angol királynénál, s ez alkalommal alkura lépett az angol kormánynyal oly módon, hogy Anglia csatlakozandik azon négy kormányhoz, melyek a moldvai választások megsemmisitését kivánták, Francziaország ellenben nem fogja sürgetni a fejedelemségek azonnal való egyesitését.
Ezen egyezmény következtében a porta engedett. A Vogorides által összemesterkélt moldvai választások megsemmisittettek, az uj választásokból kikerült moldva diván az unió mellett nyilatkozott; hasonló történt Oláhországban, s a két diván azt kivánta, hogy a két fejedelemség egy állammá egyesitve, az európai uralkodó házak köréből örökösödési joggal választandó fejedelem által kormányoztassék.
E közkivánat tekintetbe vételével készitette el az európai bizottság a fejedelemségek szervezetének javaslatát, melynek végleges eldöntése czéljából a párisi békekötést aláirt hatalmak képviselői, Walewski franczia külügyér elnöklete alatt 1858. május 22-én ugyancsak Párisban értekezletre gyültek össze.
Ez értekezleten a két ellentétes irány heves, ingerült, átalkodott tusát idézett elő; tizennyolcz hosszu ülésbe került, mig végre augusztus 19-én a két fejedelemség politikai alkotmánya meg lett állapitva, de meg lett állapitva oly módon, hogy senki sem volt vele megelégedve, sem azok, a kik az uniót akarták, sem azok, akik nem akarták. Valóságos »fából csinált vaskarika.« Cavour gróf Pes de Villamarina őrgrófhoz 1858. augusztus 29. s 30-án irott leveleiben ekként nyilatkozott felőle: »A fejedelemségek ügyében a hatalmasságok ugyancsak rut arczot vágtak (hanno fatto una brutta figura;) a helyett, hogy nyugalmat szereztek volna, forradalmak magvát szórták el.«
Az ekként megállapitott alkotmány főbb pontjai a következőkbe vonhatók össze:
A fejedelemségek »Moldva és Valachia egyesült fejedelemségei« czimet vesznek fel.
Saját autonom kormánynyal birandnak, mely a portától egészen független lesz.
Mind a két fejedelemségben külön nemzetgyűlés lesz, választási alapon.
A végrehajtó hatalom élén, ugy az egyik, mint a másik fejedelemségben benszülött hoszpodár lesz, ki felelős miniszterekkel fog kormányozni.
A nemzetgyűlések által választandó két hoszpodár a porta tributáriusa leszen, s invesztituráját tőle veendi.
A két fejedelemségnek lesz egy közös központi bizottsága, mely a két hoszpodárnak a behozandó javitásokat kijelölendi, s a fontosabb törvényeket szerkezetbe veendi: lesz azonkivül egy közös főbb törvényszékük s egy közös semmitőszékük.
A két fejedelemség milicziája egy hadsereget képezend, s egy vezér alatt fog állani.
Ilyen volt az európai diplomáczia e remekmüve. Zavar, csupa ütközés; üdvösségnek kevés, kárhozatnak sok.
III. Napoleon császár a franczia szenátus és törvényhozó testület 1859-iki ülését megnyitó trónbeszédében február 7-én, ez ügyről, kapcsolatban a külviszonyokkal, következőleg nyilatkozott:
»A bécsi kabinet és az enyim, – sajnálattal mondom – gyakran viszályban (en dissidence) voltak a főkérdések felett, s nagyon sok engedékenységre (esprit de conciliation) volt szükség, hogy megoldathassanak. Igy például a dunai fejedelemségek ujjáalkotása csak számos nehézség után lett bevégezhető, mely nehészségek legjogosultabb óhajaik teljes kielégitésének sokat ártottak, s ha az kérdetnék tőlem, minő érdeke van Francziaországnak a Duna által öntözött ama távol tartományokban? feleletem az volna, hogy Francziaországnak mindenütt ott van érdeke; a hol egy igazságos és polgárositó ügy diadalra, juttatása forog fen.«
A francziák hatalmas császárjának ez ünnepélyes nyilatkozata sokat magyaráz. Megmagyarázza egyrészt a fejedelemségek ellenséges indulatát a bécsi kabinet iránt, mely »legjogosultabb óhajaik kielégítésének akadálya gyanánt« lett a világ előtt felmutatva, megmagyarázza másrészt hajlamukat velünk szövetséges viszonyba lépni, midőn ennek kivánatos voltára onnan lettek figyelmeztetve, a honnan ily ünnepélyes modorban biztosittattak, hogy »igazságos és polgárositó« ügyök diadalát a francziák hatalmas császárja Francziaország érdekei közé számitja.
Még bővebb magyarázatot nyujt ehhez Couza fejedelem megválasztásának történelme, melynek rövid vázlatára ösztönöztetve érzem magam, először az által, hogy jól esik lelkemnek hódolattal hajolni meg a pártszenvedélyt s magánérdeket háttérbe szoritó hazafiság jelenete előtt, akarhol találkozom vele a történelemben, – másodszor azon tekintet által, hogy ha a történetirás sokat magasztalt, de sohasem követett tanuságai nem hiában iratnának, a példa, melyet idézek, ösztönt adhatna a magukba térésre mindenhol azoknak, kiknek körében a pártérdek s a polgárerényt irtó korrupczió piszkos ragálya dul.
Moldvában 1859. január 17-én Couza Sándor ezredes, a nemzetgyülés 49 tagja által egyhangulag hoszpodárrá választatott (bár egy konstantinápolyi lap szerint nem volt meg nála a következő két kellék: tiz évi szolgálat és 30,000 zecchino jövedelem).
Az oláhországi nemzetgyülés február 3-án gyült össze hoszpodárválasztás végett Bukarestben.
Nagy ingerültség volt egyrészt a pártok, másrészt a baloldal és a helytartóság (kajmakámság) közt, mely szenvedélyes kitörések kiséretében vádoltatott, hogy a választásokra törvénytelen befolyást gyakorolt.
Az igazolásnak, s vele a gyülés megalakitásának kérdése két napon át viharos jelenetekre adott alkalmat, melyek az ülésterem körül ezrenként összegyült nép izgatottságával kapcsolatban oly szint kezdettek ölteni, mely a franczia forradalom jeleneteire emlékeztetett.
A harmadik napon Boeresco baloldali fiatal képviselő inditványt tőn, alakuljon át a gyülés titkos bizottsággá, hogy meghallgassa, a mit elő kiván terjeszteni. Az inditvány elfogadtatott., s Boeresco mély sajnálatát fejezve ki a szenvedelmes antagonizmus felett, mely a gyülését töredéke közt fenforog, kimutatta, hogy e szakadás tengelyét az államfő megválasztásának kérdése képezi, minthogy mindenki a maga jelöltje diadalában pártja uralmát véli fellelni, s azért mindenki türhetlennek találja a gondolatot, hogy más jelölt győzzön. Innen a viszály, mely az erőket szétforgárcsolva anarchiával, s ez külokkupáczióval fenyeget. Ennek csak az által lehet elejét venni, ha egyetértésre jutnak a választás iránt. Személy nem képezheti ez egyetértés gyülpontját, mert mindenkinek megvan a maga személye, kinek megválasztásához más személy ellenében ragaszkodik. De van elv, mely körül, minden személyiségtől eltekintve, mindnyájan egyesülhetnek; ez az elv az unió elve, mert pártkülönbség nélkül mindnyájan érezik, hogy csak ez által lehet a román nemzetet regenerálni. Ő hát, ezen elv álláspontjára helyezkedve azt inditványozza, legyen a két fejedelemségnek egy fejedelme. Moldva már választott. Hát válaszsza meg Oláhország is azt, a kit Moldva választott. Ez nem ellenkezik a párisi konvenczióval, mert az parancsolja ugyan, hogy a két nemzetgyülés külön válasszon, de azt nem tiltja, hogy mind a kettő ugyanazon egy személyt válassza, sőt csak ha igy választ, lesz lehetséges a konvenczió egyéb rendeleteit összhangzatosan foganatositani, melyek két külön államfő mellett csak surlódásokat szülhetnek. A »bevégzett tény«-ekben, ha jogszerüségre alapitvák, nagy erő rejlik. Emelkedjenek fel a gyülés tagjai a pártérdekek alacsony szinvonaláról a honalkotás gondolatának magaslatára, s állitsák az uniót bevégzett tényül a hatalmasságok elébe.
Boeresco beszéde nagy benyomást tett. Egy szivvel-lélekkel kitört mindnyájuk ajkairól a felkiáltás s »éljen Couza Sándor fejedelem!« E felkiáltás dörgő viszhangot keltett a kün összesereglett nép ezreinek ajkairól. A metropolita (a gyülés elnöke) térdeire borult s meghatottságtól remegő hangon adott hálát istennek, hogy felvilágositotta a román nemzet képviselőit; kérte a mindenhatót, tegye termékenynyé közöttük a hazafias egyetértés szellemét, s felszólitotta a képviselőket, fogadják esküvel, hogy az egyetértést fen fogják tartani, s az egyesült fejedelemségek egységes fejedelmét pártkülönbség nélkül támogatandják. – »Esküszünk«, kiáltának mindnyájan. Jegyzőkönyvet rögtönöztek. Mindnyájan aláirták. Stirbey György, krajovai képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy atyja (volt hoszpodár, szintugy képviselő) betegsége miatt jelen nem lehetett, s kérte, küldessék a jegyzőkönyv hozzá, hogy betegágyában aláirhassa. Bibesco G. (herczeg Brancovano) ki jelentette, hogy atyja (volt hoszpodár 1842-től 1849-ig) nem lévén képviselő, nem irhatja alá a jegyzőkönyvet, de teljes lelkéből helyesli. – Visszamentek a gyülésterembe. Nem voltak oldatok.« Nem voltak pártok. Vita nélkül átestek az igazolás kérdésén. Nem is volt mi felett vitatkozni, mert a személyes érdeket háttérbe szoritott hazafiság a vitát önmegtagadással megelőzte. Ghika Sándor herczeg és Golesco Rudolf már előbb maguk önként kijelentették, hogy megválasztatásukat törvénytelennek ismerik el, ezek s még négyen (Mano, Balliano, Hagiadi és Plechoiano) a képviselők névsorából kitöröltettek, a többi 66 igazoltatott: ezek közül kettő (Stirbey herczeg és Slatiniano) betegség miatt távol volt; a 64 képviselő titkos szavazásra szólittatott fel; a metropolita, egyik kezében a kereszttel, másikban az evangéliummal, előmondta az esküt e szavakban: »esküszöm, hogy adandó szavazatomnál semminemü személyes érdek, semmi idegen sugallat és semmi más tekintet által nem leszek vezéreltetve, mint egyedül közjó tekintete által,« – a képviselők megesküsznek; azután szavaznak. 64-en szavaztak, s felbontatván a szavazatbárczák, Couza Sándornak 64 szavazata volt. Titkos szavazással, egyhangulag lett megválasztva! És megkondultak a harangok, és a nép örömkiáltásai rengették a levegőt, a lelkesedés le nem irható.
Ilyen szellem kell ahhoz, hogy nép hazát alkoson, vagy ha elveszett, visszaszerezze.
Az oláh nemzeti gyülés e szintoly ügyes, mint hazafias eljárása tettleg valósitotta azt, a mit a párisi konferenczia, főkép Ausztria ellenzése miatt, meg nem adott, de Napoleon császár trónbeszéde a nemzet legjogosultabb óhajának nevezett, – s Couza a fejedelmi széket február 20-án Bukarestben el is foglalta; azonban még fenmaradt a porta invesztiturájának s a garantirozó hatalmak jóváhagyásának kétes kérdése. A porta tiltakozott a választás ellen, s felhivta a párisi egyezményt aláirt hatalmakat: határozzanak felette. Ujolag konferenczia ült össze.
Nem tartozik tárgyamhoz ennek ingerült vitatkozásaira, s változatos mozzanataira kiterjeszkedni. Elég annyit emlitenem, hogy végre is győzött ugyan a jogalapu bevégzett tény ereje, de mert a bécsi kabinet, mely Couza kettős megválasztatását a párisi konferenczia határozatai kijátszásának, s a garantirozó hatalmak tekintélyét sértő kihivásnak nevezé, a fejedelemségek unióját nem kevesebb határozottsággal ellenezte, mint maga a porta, s ellenkezésében az angol tory kormány által is támogattatott; hónapokon át a valószinüség a mellett szólt, hogy a dolog fegyverre fog kerülni. A porta tekintélyes haderőt vont össze Bulgáriában. Az oláh kormány május közepén nyolcz millió kölcsönt csinált s husz ezer embert összpontositott a Dunánál. Az ingerültség Keleten a legmagasb fokra hágott, s a hirlapok köztudomásra hozták, hogy Ausztria véd- és daczszövetséget ajánlott a portának. Ez oly kiterjedésben, mint a minőben Ausztria kivánta, nem lett ugyan elfogadva, de a felől alig lehetett kételkedni, hogy ha a porta s az egyesült dunai fejedelemségek között a dolog összeütközésre kerül, a bécsi kabinet a porta mellett foglaland állást, s a fejedelemségek osztrák fegyveres avatkozásnak nézhetnek elébe.
Ez magyarázza Couza fejedelem készségét a magyarokkal szövetkezni. Érdekeink találkoztak; Couza fejedelemnek érdekében állott Ausztriát Magyarországban akként elfoglalva látni, hogy az oláh dolgokba fegyverrel ne avatkozhassék, nekünk pedig érdekünkben állott, hogy Erdélyt felfegyvereztessük, szervezkedésünkben azon oldalról szabad kézre, gyámolitásra számithassunk, s a dunai fejedelemségekkel oly lábon álljunk, miszerint ne lehessen attól tartanunk, hogy szabadságharczunk Erdélyben, az 1848–49-iki irtózatosságok ismétlése mellett, polgárháboruval komplikálódik.
A Klapka tábornok által kötött egyezményben van még egy pont, mely szintugy egy kis magyarázatot igényel; értem azt, a mely Bukovinára vonatkozik.
Ez természetesen azon feltevésből származott, hogy az unió kérdése a bécsi kabinetet a fejedelemségek ellen fegyveres avatkozásra indithatja; s e feltevésből indulva, Bukovina esetleges elfoglalásának, helyesebben: visszafoglalásának óhaját Couza fejedelem részéről nem lehet természetesnek nem találni. Mert Bukovina Moldvához tartozott, Moldvából szakittatott ki, s annak a bécsi udvar birtokába kerülése a legrutabb üzelmek közé tartozik, melyeket a történelem feljegyzett. Bukovina birtoka még csak nem is hóditáson alapszik. Nagyon rut történet az. Midőn Kaunitz és Galiczyn a szerencsétlen Lengyelország felosztása felett alkudoztak, Kaunitz azt osztrák zsákmányrészt kicsinyelte, mire Galiczyn az felelte: »majd kipótoljuk a máséból, (a törökéből) a kinek sok van,« és ugy lőn, a miként beszéle. Az orosz megtámadta a törököt, megszállotta Moldva Oláhországot, s Moldvának egy részét, (a mostani Bukovinát), a mely nem volt az övé, 1774-ben odaajándékozta a bécsi udvarnak, nyomatékul a lengyel zsákmányra. – Nem csoda, hogy Couza fejedelem, háboru esetére, erről megemlékezett.
Ennyit a Klapka által kötött egyezmény megértéséhez.
Sajnálattal kell azonban mejegyeznem, hogy bár a bukaresti nemzetgyülés febr. 5-ikei nevezetes ülésében a metropolita felhivására a képviselők mindannyian esküvel fogadták, hogy az egyetértést fentartandják, s az unió elvét személyesitő fejedelmet támogatandják, mégis sem ezen fogadás, sem a fenforgó veszélylyel kapcsolatos érdektalálkozás, sem azon, még ennél is magasabb, mert állandó tekintet, hogy a szláv néptenger által körülvett román nemzet, függetlensége érdekében, geográfiai helyzete által világosan a magyar nemzettel való szövetséges viszonyra van utalva, nem birt elég erővel arra, hogy az irántunk táplált gyülöletből kivetkőztesse azon románokat, kik a népvándorlás előtti időszakból meritett, s onnan is csak regeszerüleg meritett képzeletes igények alapján Erdélyre spekulálnak s rajongásukban elfelejtik, hogy az államalakulás Európában a népvándorlási időszak alapjára löketnék vissza, nemcsak Európa nemzeteinek kilencz tizedrésze létjogát vesztené, hanem magának az oláh nemzetnek számára is még azon szép földön sem maradna hely, melyen mint nemzet él. Nemzet, mit csak történelem teremt.
Ezen szubverziv irányzatu rajongók indulatosan ellenezték a román és magyar nemzet közti szövetséget.
A fejedelemválasztás kérdése függőben volt. A porta s Ausztria lépésről lépésre védték unióellenes álláspontjukat. Még május vége felé is, midőn már a bevégzett tény elvi elfogadását nem ellenezheték, az invesztitura megadásának oly, részint alaki, részint lényegi nehézségek gördittettek elébe, melyek mind oda voltak irányozva, hogy Couza kettős megválasztatásának unionális horderejét meghiusitsák. Először az mondatott, hogy az invesztitura két külön firmánban adatik meg, miszerint a »nem-unió« elve fentartassék; majd ismét engedélyeztetett ugyan az egy firmán, de azon kiltötéssel, hogy jövendőben Moldva- és Oláhország ugyanazon egy személyt fejedelemmé ne választhassa. Couza ezt (teljes joggal) a fejedelemségek önkormányzati joga megsértésének tekintvén, levelet intézett Napoleon császárhoz, s annak átadásával s az unió ügyének képviseletével és a velünk való szövetség gyakorlati részleteinek Olaszországban leendő foganatositásával Bal … no urat bizta meg.
Bal … no ur, Couza fejedelem politikájának meleg párthive, irányunkban a legbarátságosabb indulatot tanusitotta, mit hálával ismerek el. Azonban Oláhországnak egyik legkitünőbb, nagybefolyásu s emigráns korából külföldön is nyomatékos összeköttetésekkel biró államférfia: Br … no ur, jónak látta ugyanazon időben nyugatra utazni, s bár hivatalos állással nem birt, személyes tekintélyének sulyával maga kezére akart politikát csinálni.
Br … no ur határozott ellenségünknek mutatta magát s mindent elkövetett, miszerint a Klapka által kezdeményezett szövetséget meghiusitsa.
Erre vonatkozólag följegyzésre méltók a következő adatok:
Gróf Teleki László – Kossuthnak.
Génua, 1859. junius 29.
– – – – Az ide mellékelt levelet ma vette Strzelecky* Bal… nótól. Küldöm pour l’acquit de ma conscience. Tudom, hogy az egész dolog állásáról kellőleg informálva vagy, s te tudod legjobban, mit lehessen az oláhokkal tenni. Br…no maga ugyan nem kapaczitálható egyéniség, ilyennek ismerem őt, de mégis remélni merem, hogy az ezután teendő lépéseknek sikere lehet.
Strzelecky ur Klapka tábornoknak a keleti ügyekben különösen avatott s meghitt barátja volt.
– – – – –
(Aláirva.)
Teleki László.
Melléklet.
%
Bal … no J. – Strzeleckynek.
Visszakerültem Genfből – – – és várom, hogy a politika tengerének dagálya vagy apálya a császárhoz vigyen, vagy pedig a sik tengerre vezessen ki (a mit végre sem bánnék).
Ebből láthatja ön, hogy még nem tudom mit fogok tenni, és mikor fogok eltávozni.
Cavour visszaérkezett a főhadiszállásról, de én még nem láthattam; mindez igen kellemetlen, és ha nem tartanék Br … no intrigáinak sikerétől, (Br … not itt találtam) küldetésemet befejezettnek tekinteném a herczeg (Couza) levelének a császárhoz küldése által.
Br … a hatalomra akar visszakerülni, s mint ezt már máskor tette, a császárt, Cavourt és Napoleon herczeget akarja felhasználni az odajutásra. Ha ez sikerül, (s ez az egyedüli dolog, Ő mi nyugtalanit,) vége a mi ügyünknek. Br … no s azaz pártja Magyarország dühös ellenségei.
(Aláirva)
Bal . . . . . no.
(Francziából forditva.)
Czetz tábornok – Kossuthnak.
1859. julius 2.
– – – – –
Van szerencsém Cavour gróffal, kormányzó ur megbizásából tartott utolsó beszélgetésemről még a következőket jelenteni:
Br … no urnak tegnapelőtt nyiltan kimondta Cavour gróf, hogy ha ő és pártja az erdélyi kérdést csak meg is penditenék, ő (a miniszterelnök) az oláh dolgokról többé mitsem akar hallani.
E nyilatkozat következtében Br … no ur még azon este elindult Párisba; tehát a császárhoz a főhadiszállásra nem megyen. Bal … no ur ma este megyen Génuába, kormányzó urat ott bevárandó.
(Aláirva)
Czetz.
* * *
Cavour gróf fentebbi nyilatkozatának magyarázatát egy jegyzék adja, melyet e levéllel egy kötegben találtam, s mely (francziából forditva) ekképen szól:
Br … no nyilatkozata.
Én nem hiszek a magyar urak szabadelvüségében és mérsékletében. Álarcz az, mely arra van számitva, hogy a császárt megcsalják. Én tudom, hogy kizárólagosabbak, mint valaha, s én nem hiszek Magyarországnak – – – –. De ha még másképen volna is, mi sohasem juthatunk egyetértésre Erdély iránt, melyet mi Magyarországnak át nem engedhetünk semmi szin alatt. A Kárpáton tuli románok velünk akarnak egyesülni, mi megigértük nekik, hogy támogatni fogjuk; árulás volna, ha őket Magyarországnak átengednők. A történelmi jog, melyre Magyarország hivatkozik, nevetséges.
* * *
Nagyon sajnos dolog, hogy ily érzelmek is tápláltathatnak. Csak óhajtanom lehet, hogy Br … no urat, ki hazájának történelmére azóta nagy befolyást gyakorolt, a gyakorlati tér, melyen mint államférfiu működött, mind a magyar nemzet iránt igazságosabb, mind az állami jogok iránt méltányosabb nézetekre, mind saját hazája érdekei iránt helyesebb felfogásra vezette legyen.
* * *
A villafrankai békekötés a Klapkaféle egyezmény gyakorlati foganatositásának is utját állta; de a látszólagos viszonynak véget nem vetett. Nem örvendetes folytatásáról, mely a »látszólagos« szóhoz magyarázatul szolgál, Irataim második kötete fog szólani.
Ez alkalommal csak annyi történt, hogy a számunkra keletre szállitott 30,000 fegyver felől Couza fejedelem megbizottjával: Bal … no urral szerződést kötöttem, mely szerint a fegyverek egy része rendelhezésünkre raktárban volt tartandó, másrésze pedig a román kormány használatára engedtetett át oly feltétel alatt mindazáltal, hogy, három havi időt engedő felszólitás előrebocsátásával, ugyanannyi fegyvert akármikor rendelkezésünkre bocsát.
Ehhez azonban, természetesen, az eredeti adományozóknak is szólójuk volt, minek folytán e fegyverek dolga fázisokon ment keresztül. melyek a következő évek történelmére tartoznak s 1863. május 17-én egy Varsóban kelt köszönő levéllel végződtek, mely igy kezdődik:
Le gouvernement national Polonais
á M. L. Kossuth
á M. L. Kossuth
s aláirásul egy pecsétbélyeggel van ellátva, melyen a lengyel sas e szavakkal van körülvéve:
Rzad Narodowy. Rownosc. Wolnosc. Niepodleglosc.*
Nemzeti Igazgatóság. Egyenlőség. Szabadság. Függetlenség.
