Irányi – Kossuthnak.

Full text search

Irányi – Kossuthnak.
Berlin, 1866. augusztus 13.
Tisztelt Barátom!
A legio augusztus 1-én este elindulván Schillersdorfból, 3-án átlépte a magyar határt kitörő lelkesedés közben s Mrazovka tót lakosságú helységbe ért Trencsén megyében. A nép igen jól fogadta a mieinket, s mikor Mednyánszky Sándor többi között azt mondta nekik, hogy pan Kossuth velök van, süvegeltek. Két legény be is lépett közülök a legióba. Ekkor azonban utolérte egy porosz tiszt azon hirrel, hogy a fegyverszünet meg van kötve és hogy jó darab föld Sziléziából a magyar határ szélén az osztrákok által lesz elfoglalva. Ezért tehát Klapka elhatározta, hogy vissza fog térni. De nem akarván ugyanezen úton visszatérni, a melyen csak az imént jöttek volt, más szorosan vezette őket vissza Morvaországba s onnan porosz Sziléziába, a hol 7-én megérkeztek, a nélkül hogy ellenséget láttak volna. Meg kell említenem, hogy az 1560-on túl még valami 500 más honvéd is volt már, de a kiket mult hó végén a főhadi szállásról jött parancs következtében lefegyvereztek, tévedésből, mint később Bismarck állitotta. – Az expeditio meghiúsulta sem hatott, úgy látszik, csüggesztőleg a kedélyekre, mind biznak abban, hogy még egyszer előre fognak menni. Klapkát szereti a sereg, itt is, mikor a kórházakban a lábadozák között táboroznak tisztjeink, azt kérdik a honvédek: de hát ki fog vezetni? s midőn azt hallják, hogy Klapka, megnyugodnak s beiratják magokat. Sokan azonban azt is kérdik: hát Kossuth hol van, mit csinál? Garibaldi után is tudakozódnak. Oláhok és szerbek is találkoznak, a kik beiratják magokat, de csak a legénység és az altisztek közül, a tisztek nem akarnak általpártolni.
A porosz nép igen barátságosan fogadja a honvédeket s a tisztek a legnagyobb rokonszenvet tanusitják irántunk. Mind sajnálják a háború megszakasztását, s óhajtják, hogy ismét folytattassék s Magvarország felszabaduljon. Gróf Stolberg tábornok, ki Sziléziában vezényel s kinek testéhez a legio kapcsoltatott, a legmelegebb barátunk. Beszéltem vele.
A Klapka táborkarához tartozik Mednyánszky mint táborkari főnök, továbbá Montedego segéd, Károlyi Tibor és Pista meg Komáromy György (az öregnek fia).
Úgy hallom, Pesten demonstratio készült, de a történt elfogatások elejét vették annak. Hallom. Szilágyi Virgilen kivül Máttyus is és más tizen-tizenketten el lettek fogva. Ugyanaz a forrás azt állítja, hogy Pesten a szellem jó, a császárné fogadtatásánál a határozati pártból senki sem volt jelen.
Bismarcknak tegnap irtam audientia végett. Eddigelé nem kaptam választ.
Beh kár, hogy Ön elhagyta Flórenczet; vajha legalább most menne még vissza oda. S beh kár, hogy bizottmány nem alakíttatott és azzal programmot nem szerkesztett, – most ezek a dolgok nem történhetnének. Mit kelljen most tenni, arról még bővebben gondolkodni szükséges; egyelőre két dolgot tartok szükségesnek, és pedig: 1-ső Bismarckkal tudatni, hogy ezek Öntől függetlenül akarnak működni, holott az ország, a nemzet Önt tekinti vezérének. Ha a porosz miniszterelnök nem felel holnapig s illetőleg holnapután reggelig levelemre, melyet tegnap küldtem el neki kihallgatást kérve, akkor a mit szóval valék elmondandó neki, irásban fogom tudatni vele. 2-szor Küldjön Ön valakit Pestre, a ki a megbizható hazafiakkal érintkezésbe tegye magát és bizottmányt alakítson odahaza. De azt úgy szükség tenni, hogy az ügyet magát veszély ne érje s a személyekkel együtt azt is meg ne buktassa.
Mély tisztelettel és szives ragaszkodással
őszinte híve
Irányi Dániel.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi