Kossuth – Kiss Miklósnak.

Full text search

Kossuth – Kiss Miklósnak.
Flórencz, 1866. julius 4.
Édes Barátom!
Junius 30-kai levelét ma vettem.
A benyomást, melyet reám tett, e szavakba foglalom: »je m’y perds.«
A hazai comitét illetőleg a tény ez:
Az olasz király, az olasz kormány Ricasolitól kezdve nekem a comitét – ezt a comitét, melynek hazulról jött tagja Komáromy, s külföldi megbizottja Csáky, mint azt és olyat mutattak fel, a melylyeli egyetértés az olasz kormánynyali negociatióknak sine qua non feltétele. – Ugy találom, hogy a lehető legintimabb viszonyban vannak együtt.
Hasonlót tapasztalok a porosz követ s általa a porosz kormány tekintetében – pénz ajánltatik a belföldi működésre ezen comiténak – Bismarck csaknem boszankodik, hogy miért nem veszi már azt fel Komáromy. Üchtricz depôt-commandansnak már ki van nevezve Berlinből – a tiszteknek innen odaküldése számban defigálva – Berlinből távsürgönyileg sürgetve – porosz passusokkal vagyis visákkal utnak indítva stb.
Mondja meg Ön e helyzetben, megengedhette volna az önzéstelen hazafiúi kötelesség érzete azt mondanom: nem, én ezeket az embereket nem fogadom el?
Vehettem volna-e lelkemre Isten, a világ s a história előtt azt a szemrehányást, hogy személyes susceptibilitásból én tettem semmivé az utolsó chance-ot hazánk felszabadítására?
Átkot hagyjak-e, nemzeti átkot nevemmel gyermekeimnek örökségül?
Hogy nálam nélkül nem lehet oly nemzeti mozgalom, mely Magyarországot függetlenné tehesse, azt nem csak én vagyok kénytelen érezni, de tudják, mert bevallották a kormány is s a hazaiak is. – De a kormány, ki által nem arra a meggyőződésre is jutott, hogy 17 évi távollét után azon hatás, melyet én gyakorolhatok a hazára, csak azon percztől juthat praktikus érvényre, midőn a haza földére lépek – s hogy addig innen kivülről akarni intézni a belkészületeket, annyi volna mint mindent compromittálni – ez alapon vala csak hajlandó discutiálni azon combinatiókat, melyek nélkül forradalom előidézéséhez kezemet nyujtanom lelkiismeretem nem engedi.
Ha én ez alapot visszautasítom – nincs alku s reám hárul a felelősség.
El kellett fogadnom.
Ha valakinek, nekem volt s van okom, nem tekinteni megnyugvással azt, hogy ezen emberek kezében van a mozgalom, az olasz kormány tudtával, pártfogásával. – Aztán én inkább mint valaki hiszem, hogy Magyarország nem conspiratiókkal menthető meg. – De ezek, a conspiratiót is bele értve, nem mint tervek, miket feltétlenül visszalöktem volna, hanem mint tények adattak előmbe, qui ne se discutent pas, mert megvannak. – Ezen »megvan« alapon lehetett csak a pénzkérdéshez is hozzá szólanom. – Én a multak tapasztalása nyomán egy fillér hazaküldésének felelősségét sem vállalnám magamra. – De a kormányok minden multak daczára is azt mondták, hogy adnak, s ennek a comiténak adnak pénzt a belmozgalomra.
E helyzetben én csak azt tehettem, a mit tettem, t. i. elhárítottam magamról minden iránt a felelősséget, a mi haza adatik, s otthon történik egész azon perczig, míg azon combinatiók alapján, melyeknek essentiális része az, hogy az expeditiókkal a hon határán átlépek. – A mi addig történik a hazában, arról tudni sem akarok, mert a solidaritást érettök nem akarom elvállalni – de a mint átlépem a határt – kezembe veszem a kormányt, s önmagamban találandom a garantiát arra nézve, hogy senki ne ronthassa el ügyünk sikerét.
Ezt annál inkább el merem vállalni, mert én csak azon operatiókkal kapcsolatban veszek részt a függetlenségi harcz ujbóli felvételében, miket a két kormánynak, a mint tudja Ön, conditio sina qua non gyanánt állítottam fel, s melyektől el sem állok.
Ezekkel definiáltam a helyzetet mint tényt, melyet bevégzett gyanánt találtam s fogadtam el. Elfogadván azt, őszintén sans réserve elfogadom a következményeket is, melyeknek egyike az, hogy a comité, melyet a kormányok factornak benn az országban elfogadtak, vigye a dolgot az országban; míg én oly erő kiséretében haza jutok, mely mellett a függetlenségi harcz sikeresítését még akkor is eszközölhetni hiszem, – ha azon perczig nem minden úgy ment volna az országban mint kellene.
Nagyon sajnálom, hogy Ön nem engedett kivánatomnak s nem ment mindjárt Berlinbe, egy időben Csákyval. – Azt gondoltam, igen loyalis alapra fektettem a kölcsönös viszonyokat. – S ez alapon a helyzet úgy rendszeresíttetett volna, hogy nem volt volna ok jövendőre a működések szálainak össze-viszsza kuszálásától tartani. – Igy, a mint a dolog áll: Csáky nem szólt Önnel, Ön nem ment Berlinbe – ellenben onnan e perczben jő távsürgöny, mely jelenti, hogy Csáky, Klapka et trois autres Messieurs megérkeztek Berlinbe s mentek a főhadiszállásra – mindezekben van valami a mi különös, – lesz idő, hogy minden világosságra jő – hanem annyit mondhatok, hogy minden igyekezetem daczára is elveszhet s elveszíttethetik a haza, – az igaz, de az irányombani loyalis helyzet – elfogadás nélkül meg nem mentethetik.
Átolvastam Önnek Berlini beadványait – olvastam nemcsak azt, a mi bennök van, hanem azt is, a mi bennök volt eredetileg, – például eredetileg: »értesíttetni fog a három tábornok: K., P. V.«; most: »értesíttetni fog, K. a vezér és K. P. V. tábornokok«; – eredetileg: »a Berlinben összejött magyar katonai főnökök egy nemzeti bizottságot neveznek ki«; – most: »Berlinben egy nemzeti bizottságot neveznek ki«.
Különös dolgok!
Hanem a mi mindezeknél fontosabb, az, hogy a B. 18 pontban ezeket olvasom:
»Magyarország előre biztosíttatik, hogy függetlensége, ha nem is a 49-diki, de legalább a 48-diki alapon a megkötendő békének egy külön pontját képezendi.«
Legyen szives nekem megmondani: ezt beadta Ön s így adta be Berlinben?
Ha igen, úgy tökéletesen értem, miért nem volt a beadvány eredeti conceptusában énrólam szó! s miért szándékoltattak a katonai sommitások felruháztatni azon, nem competentiával, hanem incompententiával, hogy ők!! nevezzenek nemzeti comitét (mondanom sem kell, hogy azt a comitét rajtam kivül kellett volna keresniök).
Hanem, ha ezt értem, azt kénytelen vagyok kijelenteni, hogy én mulaszthatlan kötességemnek tartom ennek a 48-nak perspectivába tételét illető helyen rögtön desavouirozni. – Boldog Isten! hát miért csináljunk forradalmat, ha 48 is elég eredmény? De már én, ki a függetlenségi nyilatkozatot indítványoztam – s ki a 49-ki zászlót két császári hatalom ellenében fenlobogva tartottam, nem fogom soha – soha és semmi körülmények közt ezt megtagadni, még kevésbbé fogom valaha oly combinatióhoz kezemet nyujtani, melynél 48-rai lealkuvás van kiindulási pontul felvéve.
Legyen szives, kérem, ez iránt minél elébb egész positivitással nyilatkozni, mert ha Ön a 48 garantirozását tüzte ki a porosz kormánynyali szövetkezés objectumául – úgy köztem és Ön között ép oly kiegyenlíthetlen politikai divergentia van, mint köztem és Deák között.
Úgy mi jó indulattal viseltethetünk, s remélem, fogunk is viseltetni egymás iránt, és jó barátok maradhatunk s maradunk – de politikai utaink radicaliter elválnak egymástól.
Azt irta volt Ön, édes Barátom! egyik levelében, hogy örvend, hogy a mit Bismarcknak beadott, jobbára összevág azzal, mit később kapott levelemben irtam. – Meg nem foghatom, miként irhatta ezt, ha Ön azt vette fel kiindulási pontul, hogy a háboru resultatumául a 48 is elég.
Meglehet, hogy, ez így lévén felállítva, a porosz kormánynyali szövetkezésből semmi sem lesz – de én bizonyosan nem fogok a 49-től elállani soha!!
Emlékezni fog Ön, miként azon okok között, mik Klapkától elválasztottak, az is említve volt, hogy, ha neki egy győztes hadsereg élén 48-at megajánlanák, ő garantiákat kivánna, de elfogadná.
Hiszen az, a mit Ön Bismarcknak beadott, ugyanaz, szóról-szóra az!!
Nem nyilatkozom a vélemények felett. Azért, mert valaki 48-as és nem 49-es, igen becsületes ember lehet – mint Deák is kétségtelenül az – de politikailag velem kiengesztelhetlen ellentétben áll. Ellentétben, mely minden transactiót kizár.
Várom s kérem határozott nyilatkozatát.
* * *
Miután az adott tények kötelességemmé tették a hazai comitéval egyesülni, inconsequentiába esném, ha hasonlóra nem volnék hajlandó Klapka irányában, ki ugyanazon comitéhoz csatlakozva működött vagy ellenemben vagy kivülem.
Válaszolok levelére Berlinbe – elfogadom kezét, de csak három feltétel alatt: 1. hogy nyilatkoztassa ki irásban, hogy a 49-et tekinti mind kiindulási pontul, mind czélul; 2. hogy mint hadvezér az osztrákokkal semmiféle politikai horderejü alkudozásba nem ereszkedik, hanem azt a kormányra utalja; 3. hogy, ha én az ország kormányát benn a hazában kezembe veszem, magát irányomban azon engedelmességre kötelezi, melylyel a kormány iránt minden hadvezér s általában minden polgár és katona egyiránt tartozik.
Azt hiszem, ezekben semmi sincs, a mit tiszta indulatu hazafinak elfogadni nem lehetne, sőt elfogadni nem kellene. E nélkül anarchia volna, s hogy én ugyan nem nyujthatnám kezemet – a kormányfőnökség responsabilitása implikálja a correspondens hatalmat.
Egyébiránt csodálkozom a felett, a mit Ön Klapka destinatiójáról ir – nekem az van mondva, hogy egészen más destinatio az, a mely Klapkának ajánltatott – s általa elfogadtatott.
Szives tisztelettel
barátja
Kossuth.
Holnap egy időre elhagyom Flórenczet, – dolgainkat, a mennyire most lehet, bevégezvén – a kötelesség máshová hi.
Leveleit Turinba kérem:
»François Árki 22.
Via d’Angennes p. 2.« czim alatt.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi