Kossuth – Türrnek.

Full text search

Kossuth – Türrnek.
1866. augusztus 13.
Olaszország magára hagyatván Poroszországtól, a franczia részről jövő segítség minden igérete nélkül – a hadsereghez és a flottához küldött értesítések szerint – nincs azon helyzetben, hogy egymagában a küzdelmet Ausztriával folytassa, s úgy látszik, hogy olyan fegyverszünetet volt kénytelen elfogadni, a milyen Austriának tetszett. Ricasoli csak az imént azt mondotta nekem: »mindennek vége.«
A béke Poroszország és Austria között létre jövén, már csak holmi alakiságok vannak hátra. Ausztria rnár visszavonta kétszázezernyi emberét, hogy az Isonzóra és Trientre vesse; azonban a Franczia- és Poroszország közt beállott nehéz zavarok kilátást nyujtanak egy háborúra s e miatt egy osztrák-franczia szövetségre.
Ez magyarázza meg Poroszország azon elhatározását, hogy a magyar szervezkedést föntartsa mint valami madárijesztőt eszközül – s nem czélul. Viselkedése Olaszország irányában kevéssé lovagias, Magyarország irányában végtelenül kétszinű. A legio legnagyobb részben fegyver nélkül áll, a többi részét pedig alárendelt ügynökök által Oderbergbe mozdították előre, hogy betörjenek, s mégis megtagadtak tőle minden felszerelést.
A bizottság semmit sem tett az országban, a legújabb közvetlen hirek semmi szervezést nem emlitenek, sőt maga a bizottság létezése is kétséges. De a pénz elment. Klapkának csak 20 ezer frankot adtak a rosszul szervezett expeditióra. Visszatértek Ratiborba övéikkel.
A bizottság képviselőinek magaviseletét igen súlyos felelősség terheli. Teljesen önkényűleg cselekszenek. A nyilvános botrány valószinű. Igyekszem megelőzni. Ha lehetséges, ki kell jelentenem nyilvánosan, hogy semmi összeköttetésben nem vagyok velök.
Tanácsom, hogy a szervezeteket fenn kell tartani a békekötés befejeztéig, hogy a véletlenségek meg ne lepjenek. De ébernek kell lenni az üzérkedő bújtogatásokkal szemben s mitsem tenni a becsületesség biztosítása nélkül. Olaszországtól többé a jelenben nincs mit várni. De ez legalább teljes becsületességgel járt el velünk szemben.
Kossuth.
(Francziából.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi