Helfy Ignácznak
Helfy Ignácznak
22. Via dei Mille. Turin, 1889. november 4.
Kedves Barátom!*
* Az egyetemi ifjuság körében mozgalom indult meg, hogy 1890. január hó 8-án, vagyis azon a napon, amelyen Kossuth a honossági törvény intézkedése értelmében megszünt Magyarország polgára lenni, tömegesen elmenjen Turinba és hódoló feliratot nyujtson át neki. Helfy Ignáczot kérték föl, tudná meg, elfogadná-e Kossuth a 150–200 tagból álló küldöttséget? Helfy tudakozó levelére válasz e levél, melynek eredetije a tudományos egyetem olvasókörének tulajdona. K. F.
Mélyen meghatott Önnek azon tudósítása, hogy a tudományos és műegyetemi ifjuság százötven tagja engem a jövő év első napjaiban meg akar látogatni. Adja Ön, kérem, nekik tudtokra, hogy megilletődött szívvel mondok nekik kegyeletes szándékukért azon meggyőződésben köszönetet, hogy az ifjuság e kegyeletében, mely elveknek szülöttje, az én életczélom megvalósulásának hajnala dereng.
Ön nekem a mult juliusban a jelen Magyarország egy darabját mutatta be. Annak a százötven ifjunak látogatása nekem a jövendő Magyarországot mutatná meg. Nagyon jól esnék lelkemnek e látvány szemléletében gyönyörködhetni, de azok az életerőtől pezsgő ifjak elfelejtik, hogy én 88 éves, roskatag öreg ember vagyok. Ön tudja, hogy a mult juliusi tömeges látogatás emóciói s fáradalmai annyira túlhaladták erőmet, hogy hosszas betegséggel kellett megfizetnem annak a legendárius látogatásnak gyönyörüségét, s még most négy hónap multával sem vagyok jól. Pedig az nyárszakán volt. Télen, a mi itt Turinban rendesen zord szokott lenni, nem hiszem, hogy az olynemü emótiók s fáradalmak ismétlését kiállhatnám. Kérem figyelembe vétetni, hogy, ha én most november elején kötelezettséget vállalnék az ifjuság tervezett látogatását a jövő januárban, tél derekán elfogadni, az engem arra kényszerítene, hogy a telet, akárminő is lesz az, itt Turinban töltsem s ne keressek menedéket enyhébb éghajlat alatt a testi szenvedések ellen, melyekkel öreg embert a tél meg szokta látogatni.
Hát minden más észrevételt mellőzve, reménylem, ezen egy tekintetnél fogva is elegendően indokoltnak fogják a nemes indulatu ifjak találni kérésemet, hogy, ha a tömeges látogatás eszméjéhez ragaszkodni magukat indíttatva éreznék, halaszszák el látogatásukat a tavaszra. Ha még élek, akkor örömmel fogom őket fogadni, hogy kicseréljük egymás közt, ők a hűséget a magyar haza elidegenithetlen jogaihoz, én áldásomat hűségükre; ha pedig (a mi valószinübb) már nem élek tavaszkor, látogassák meg siromat s tegyenek a mellett fogadást, jó- s balszerencsében rendületlenül helyt állani az elvért, melynek megvalósulását nekem megérnem nem adatott.
E kéréssel küldöm atyai indulatu szeretetem áldását a haza, reményeinek.
Kossuth Lajos.
