Egy márczius 15-iki társaságnak
Egy márczius 15-iki társaságnak
Turin, 1892. márczius 21.
Tisztelt Uraim!*
* Egy társaságnak, mely őt márczius 15-én üdvözölte.
Higyjék el, szegény személyemet illetőleg kitüntetésnek tartom e napot, de nem örömnapnak. Azon emlékek, melyekkel nevem összekötve van, nem vesznek el, mint a rózsa szirmai, de hagytak maguk után maradandó nyomokat. Ez azonban nem eredmény, ha a kor szükségét látja, szül olyan férfiakat, kiknek érzelmeiben a nemzet saját érzelmeit kifejezve találja. Vegyék ki a legnagyobb ember háta mögül a támaszt, akkor megsemmisül az, megsemmisül a nyilvános életben. A közvélemény ez a támasz! Reám ruházott dicsőségek összefonják, de márczius 15-két nem én teremtettem meg. Én csak exponensévé lettem a nemzet akaratának. Miután pártja nevében üdvözölt, kijelentem: köztünk űr van, én egész vagyok, Önök ketté metszettek, de Önöknek nemes hivatásuk van, a nemzeti élet fejlesztése, s ez nem más, mint elfogadni mindent, a mi előre, a mi hátra megy. A nemzet ébredésben van. És édes istenem! hova fejlődnék, ha ez nem volna? Önök részéről hiba, hogy a mostani haladást végezettnek tekintik, mert a magyar állam eszményének erősítése furcsa jelszó akkor, ha az állameszmét feladták. Tudom, falnak fejjel menni nem szabad. Hogy a mostani tüntetés mivé fejlődik, nem tudom, de az irás mondja, kicsiny mustár mag kikelt terebélyes fává nőtt, az ég madarai fészket raktak, ébredés jele a mostani tüntetés. Az ébredésből nemzeti akarat fejlődhetik, érzem becsét, szivességüknek, kérem, teremtsenek akaratot, a nemzetben ne adják fel a czélt, mert ez nagy baj lenne. Ha fel nem adja a czélt, a mustár mag talán megnőhet, lehet rajta fészek. Természetes azt nem érem meg, de figyelmeztetem Önöket, hogy jövőnek multban a csirája, azért meg ne szünjenek tisztelni a martyrok emlékét, azok adtak nedvet a földnek, melybe a függetlenség eszméi el vannak hintve, mely eszmék nélkül az emberek semmik. A mult eszméjéből, merített lelkesedés Önöknek is meghozza talán azt, mi minden nemzetnek kell, hogy valóban nemzet lehessen.
Kossuth Lajos.
