Nyilvánosság.*

Full text search

Nyilvánosság.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 8-ik számából. K. F.
Az ország legnagyobb részében elkezdődtek vagy kezdődnek e napokban a törvényszékek. A vádlottak – kik között sok ártatlan is lehet, ártatlan is van – nehéz vasba verve vezettetnek fel a tömlöczből (föl – mondánk – mert a tömlöcz többnyire igenis »lent« van), hol egy hosszu törvény szüneten át vették a birói faggatás kijátszásában megrögzött gonosztevőktől oktatást, és jőnek itt – mikép a megyei divat, hozza magával –, kezeik béklyóba szorítva; amott nyakukban az úgynevezett »hegedű« (szívháborító látvány, ama barbár kor maradványa, melyben a zsarnok – úr – birónak félnie kellett, félni oka volt, hogy kit ököltörvénynyel rabbá tőn, keselyü hosszura nőtt körmeivel szemének szökik, adózzék érte életével bár) s a lebéklyózott, felhegedűzött »még nem vétkesek«, fájdalom, néhol igenis hosszu sorokban görnyesztenek a folyosó jéghideg kövén, míg órák, napok után kiált a porkoláb, s bemegy – ha nem a legutolsó is – mit árt? hiszen megint lesz törvényszék néhány hét mulva – de legalább az, a ki utolsó volna, ha utána még más is nem volna. – Igy künn. Vessünk egy pillanatot be a szobába. Vannak hires jogtudósok, kik azt tartják, nem jó az örökös táblabiráskodás, mert az ember szive megkövesedik, nekifásul az örökkön szemlélt nyomornak, s a biróban az ember elvész; és annyi sok gazemberrel van dolga, hogy végre hinni szokja, mindenki gazember, kivel dolga van. Amott egy másik megyében nincsenek fizetéses, de vannak soros táblabirák napidíjakkal. És a táblabiróság még tisztelet jele; nem neveztetik táblabiróvá boldog boldogtalan, mihelyt posztó kabátja vagy kámzsája van, s a kik táblabirák, becsületnek tartják, hogy azok; és eljőnek rendesen letölteni a soros hetet – ámbár a honvágy gyakori reminiscentiáival –, és fölszedik a napidíjt és hazamennek. – Ez is rendin van. – Amott egy harmadik helyen nincsenek soros táblabirák, hanem meghivó levelet kapnak – ötvenen, hatvanan – (hogy jusson is, maradjon is) az alispántól. – Itt is napidíj. És kezdetben, midőn a jelenlevők nevei besoroztatnak, dicséretes szorgalommal tömvék a székek; – utóbb, micsoda? az embernek más dolga is van; – tizenkettőn túl, ha csak érdekes pör nincs, alig látunk mást, mint kinek különben is el kellene jönni a megyeházhoz, mert ebédre hivatalos az alispánhoz. És a »nomina praesentium« szerinti napidíjlajstrom egy kissé mégis nagyocskára nőtt, egy őszutói közgyűlésen, midőn a házi adó szükségeit (technicus szóval praelimináris designatiót) bemutatja a fő adószedő: nemes áldozatkészségre lobban a táblabirói kar, »nem kell napidíj« – kiáltjuk –, elegen vagyunk, eljövünk sorszerint, napidíj nélkül is. S a dolog megyen, baj nélkül – talán négy-öt hétig is. – Utóbb szegény alispánnak meggyült a baja; – büntető törvényszéki táblabirák többnyire ügyvédek, s vagy csak futtában ülnek a zöld asztalhoz, vagy néha tán egy kis »replicát« is készítenek vallatás közben; vagy egyenesen megmondják, hogy pereikben kell dolgozniok; két hétből áll az egész törvénykezés, egy időben nem lehet két úrnak szolgálni, és igazuk van. Küld az alispán szolgabiró után, ennek is perben kell itélnie, jelentéseket kell a holnapi gyűlésre készítenie, a népösszeirást kell módosítania, a tavalyi rovatos conscriptióból ez ideit készítenie, panaszokat kell elintéznie, szénáról, zabról kell az átutazó katona számára gondoskodnia; a folyam árját kell meggátolnia, útról, töltésről rendelkeznie; aztán ez az átkozott »Scontro«, s végre most hoznak be járásából egy rabot, kit hirtelen egy kis szelid kínfaggatással benevolizálni kell, mert enélkül át nem veheti a tömlöcztartó; s elvégre 11 óra van, midőn 9 1/2 helyett a küldözésben, unszolásban, nógatásban, korholásban kifáradt alispán nem épen a legnyugalmasabb kebellel helyet foglalhat elnöki székében. – Megyékről szóltunk, Uraim. Hát a vérhatalmat gyakorló uriszékekről mit szóljunk? Hideg fut végig kereszt-csontunkon. Mi hallgatunk. A név mindent megmond. Különös dolog ám ez, Uraim. Előbbi számunkban van egy czikkecske »Szelid tortura«, Isten tudja mennyire óhajtánk czáfoltatni; de, fájdalom, minden ember, kikkel találkozánk – pedig sokkal találkozánk – igazat adott! Igy járunk a jelen czikkel is; mert nem könyvtárunk poros lapjaiból, hanem saját szemünk után az életből szedtünk rajzunkhoz minden kicsinyded vonást. Ezt, miként amazt, minden ember tudja, minden ember rosszalja s mégis így vagyon; igen, igen, régen így vagyon, miben kell ennek és miben igen sok másnak, a mi rossz, a mi hiányos van büntető törvénykezésünkben, egyik fő okát keresni. Megmondjuk, Uraim, véleményünket. Abban, hogy törvénykezésünk hajdani jellemét, a nyilvánosságot elveszítette. »Adjatok nekem birákat, a minőket akartok – szólt egykor M., a marseilliek nevében – legyenek hanyagok, legyenek részrehajlók, legyenek megvesztegetve, legyenek ellenségeim, nem bánom, csak azt engedjétek, hogy semmit se tehessek másként, mint a közönség szemei előtt.« És valóban, nyilvánosságban a büntető törvénykezésnek hatása csodálatos. Legyenek nyilvánosakká a megyei s városi törvényszékek és az eljárásbani hanyagság, felületesség, rendetlenség vagy indulatoskodás magában megszünik; a »szelid tortura« és minden, a mi hozzá tartozik, örökre elenyészik, s a közönségnek az itéletek igazsága felőli bizodalma szilárd alapokra lesz megfektetve; pedig ennek hiányát semmi mesterség ki nem pótolja; ennek hiánya egy erkölcsi méreg, mely a polgári társaság életerén rág. Mi meg vagyunk lelkünkben győződve, hogy ezen mód többet ér, mint minden egyéb csomóba véve; nélküle pedig legjobb szándékkal is kevés sikert várhatni. Nagy Fridrik Poroszhonban, Katalin Russiában a legdicséretesebb lelkesedéssel igyekeztek a törvényszolgáltatást kijavítani, s a teljhatalmi törekedések kevéssé gyümölcsöztek: miért? Mert nyilvánosakká nem tették törvényszékeiket. De hiszen ma már annyira haladt erre nézve egész Európában a közvélemény, hogy legyenek bár országok, melyek még zárva tartják a törvényszékek ajtait – minthogy a törvényhozásnak természetében van a változtatásokbani lassudad óvakodás – de nehezen van bölcselkedő jogtudós Európában (pedig bölcselkedők készítik elő a törvényhozás eszméit) ki a titkos biráskodás védelmére felkelne. – Érdekében fekszik a nyilvánosság magoknak a biráknak is. A »Vehmgericht« az inquisitió, a tizek tanácsa kárt, gyalázatot hoztak a kormányra, melynek érdekében működtek; és százszorta több bűn nyomja emlékezetöket, mint mennyit elkövettek. – Szokták azonban ellenvetni, hogy a birói itéletek tekintete csökken, hahogy a közönség birálata alá bocsáttatik. Ezt megczáfolja a tapasztalás. Nincs a világon nagyobb fokon a birói tekintet, nincs a világon nagyobb bizodalom a birák iránt, mint Angolhonban, pedig ott korlátlan a nyilvánosság, első lépéstől az utolsóig. Aztán emberi erő nem gátolhatja, hogy a birák eljárásáról – mely az ő legszentebb érdekeit érinti, a közönség magának véleményt ne képezzen; miért fosztják hát meg az egyetlen egy módjától, mely őt képessé teheti, hogy helyes véleményt képezzen? És ha tehetnők, hogy a birákat birálgató szemmel ne kisérje a közönség – nem tehetjük pedig; – akarhatnók-e, hogy ily részvétlenségbe sülyedjen?
A magyar törvénykezés hajdan egészen nyilvános volt. Még az 1846: 65. czikkely is azt rendeli: tegye le kiki a szállásán fegyverét, hogy a törvényszéken minden ember békével jelen lehessen; nem is törvény, hanem csak szokás által szünt meg megyei törvényszékeknél a nyilvánosság, birói eskübe (a legújabb váltótörvényszékit kivéve) mai napig sem vették fel törvényeink a titoktartást; némely megyékben pedig, például Pozsonyban s Nógrádban, a törvényszékek nyilvánossága meg is maradt; csakhogy a termek szűk volta, karzat hiánya, perlekedési s birószavazási mód, mellékes tanuvallatás és vádlottfaggatás a fölmaradt jót egészen kiforgatták.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi