Védelem és nyilvánosság.*

Full text search

Védelem és nyilvánosság.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 54-ik számából. K. F.
A büntetőperekbeni eljárás egyik alapelvének az esküdtszékeket óhajtjuk. Szabad legyen ennek folytán megmondanunk, hogy ez egy másik alapelvet feltételez, melynek amaz már csak képlete, eredménye s ágazata gyanánt jelenik meg; és ez: nyilvánosság és szóbeli eljárás. Hahogy a büntető-törvénykezés históriáját írnók: megtudnók mutatni, miképen nem volt szabad nép, melynek rendszeréből e kettő egykoron hiányzott volna. És elkövetkeztek az idők, mikor a sötétség közepette itt az ármány malomkövet, amott a hatalmas kardot vetett a mérlegserpenyőbe és a másikban két puszta szócska: »jog«, »emberiség« nem ritkán a légbe billent. – Ekkor a büntetőtörvényszolgáltatásból száműzeték a nyilvánosság és a szóbeli eljárás is. Csak kevés népek maradtak a jogeszméknek asylumai (mert jog és szabadságnak minden időben volt asyluma), és ezek után legszerencsésebbek, kiknél a törvényben egy-két horogkapocs épen maradt, melyhez a régi jogot az újkor gyaluló fejleménye szerint hozzáilleszthetni; mert így elnémulásra kárhoztatvák, kik a korszellemet sületlen elménczséggel korszellemnek csúfolva »feszítsd meg«-et szeretnek, a mi új, kiáltani. – Ezt nem tehetik oly eszméknél, melyekről a törvényekből megmutathatjuk, hogy nem új lények, miket teremteni, hanem csak aluvók, kiket ébreszteni kell. – És itt fekszik oka igéretünknek, hogy elmondjuk, mit a büntetőtörvénykezés körében a közelgő országos nagy munkát előzőleg teendőnek vélnénk. – És az időkben egy sajátlagos ösztön van, mely a kor szükségeinek mezejére késztet sok külön erőt; és az ember gondolkozásában szilárdul, meggyőződésében erősödik, ha ily mezőn a gondolatban másokkal is találkozik.
Nyáry Pál főjegyző Pest vármegye mult közgyűlésén indítványt tőn, hogy a rövid úton itéltetni szokott büntetőjogi esetekben a vádlottak szintúgy, mint perekben szokás, ügyvédek által védelmeztessenek. Az indítvány küldöttséghez lőn utasítva, keblünkben azonban több mint egy oldalról visszhangra talált; legyen hát szabad sajtó útján is eszmecserére egy kis alkalmat nyújtani.
Hogy a személybiztosságnak emberi gyarlóság s emberi kény ellen, mely bíróban is (minthogy ember) létezhet, kezességre van szükségre, azt minden törvényhozás elismeri, és e garantia időkülönbség szerint különbözőkben kerestetett. Kezdetben a nyilvánosság s a szabad szónak védereje volt a kezesség; utóbb, midőn ármány és hatalom, mikről fentebb szó vala, e két ellenőrt a törvényszékből kiszorították, helyettök a fölebbvitel nyújtatott. De a poros akták soha sem adják vissza híven az élet eleven képét; soha sem adhatják vissza, habár stenograph tesz föl minden szót, s Daguerre heliographja ragad meg minden arczvonást; és pedig – boldog Isten! – miként készül el gyakran ez aktatömeg! Minőkre nem emlékezünk, kiknek valaha alkalmunk volt ilyen perekből itélet végett kivonatokat készítni; s maga e szó »kivonat« – –– – de hagyjuk ezt most; elég hogy a fölebbviteli kezesség elégtelennek már csak az által is bebizonyodott, hogyha csak egy főtörvényszék helyett 10–12 nem állíttatik, mindenkit, ki előbb a nyilvánosságban és szóvédelemben részesült, a fölebbviteli garantiában részesíteni úgy szólván lehetlen volt. Ámde, Uraim, törvényhozóink érezték a dolog fontosságát, törvényeket alkottak és esküt vőnek e törvényekre királyaiktól, mik nemes és nemzetes személyeinket minden önkénytől biztosítanák; nem lehet egy bűnper, legyen bár egy órai fogság, avagy 100 frt birságfizetés; hogy körül ne sánczoltuk volna magunkat a formalitások védelmeivel, fenn ne tartottuk volna fölebbviteli jogunkat a leg- és legfelsőbb törvényszékig; és ez helyén van, ezt őseink jól, bölcsen cselekvék; de már az, hogy míg magokat és maradékaikat még csak egy bírói pirongás ellen is mindennemű védperekkel körülsánczolák: a többi népnek igazságszolgáltatási képességül majd semmit sem nyujtottanak; hogy magunk egy órai fogság ellen a hétszemélyi tábláig appellálhatunk; nemetlen polgártársunk ellenben csak akkor, midőn halálra itéltetett, s a királyi táblához is csak 3 éves fogság s egyszeri 100 bot esetében; ez, Uraim, szennyfolt nemzeti lobogónkon, melyet nem siethetünk eléggé letisztítani. Hogy őseink az uradalom parancsszavával mondák e honban: »Domini est terra et plenitudo ejus«; hogy a fénypolczokat s a hivatalok méltóságait magoknak megtarták, mindezt, s még más igen sokat, sajnáljuk bár, de meg tudjuk fogni; de hogy a miben igazságszolgáltatási kezességet kerestek, azt másoktól megtagadták, ezt megfogni nem tudnók, ha eszünkbe nem jutna, hogy oly időkről van szó, melyekben az igazságszolgáltatás is azon elaljasodásban részesült, melyet a közsötétség, tudatlanság és egyes hatalmasok, vagy egyes osztályok túlnyomó befolyása egyéb közintézetekre is kiterjesztett. »Igen, – mondjátok – de miként győzne e vagy ama bíróság, ha minden crim. pör felebb vitetnék.« – Szomoru állapot, Uraim! – árva lelkemre mondom, szomoru állapot; – hol a törvényszolgáltatás ily szempontokból intéztetik; és ha csakugyan igaz, hogy a fölebbvitelt így nem győzhetné: kérdjük, minő jog s igazság szerint történhetik, hogy a 3 napi fogságra itélt nemes úr perét megvizsgáltathatja, de ama nem nemesét, ki vasban, közmunkával, hetenkint két napi bőjttel szenvedendő 2 3/4 évi fogságra s félévenkint 50 botra itéltetett, felülvizsgálni ideje nincs? És ha csakugyan igaz, hogy nincs: úgy ez csak oda mutat, miképen az institutio hibás; s másutt kell keresni segedelmet. – Azonban ez csak törvényhozás útján történhetik; addig vigasztalhatnók az illetőket azzal, hogyha fölebbvitelben nem részesülhetnek is mások, mint kikre az 1832–36-ki törvény egy kis engedélyt szivárogtatott, de legalább részesültek védelemben; és mi nem akarjuk említeni, hogy e védelem tíz eset közül ötben valóságos satyrája a védelemnek, és nem akarunk emlékezni azon bűnperre, melyről a tek. kir. táblának lapjaink 20-ik számában közlött itélete mondja; hogy a vádlottak közül ketten akasztófára, többen súlyos fogságra s testi büntetésekre itéltettek, a nélkül, hogy védelmezőjök volna, vagy védelmekre csak egy szó is beiktattatott volna; – nem is akarunk következtetést vonni, hogyha ilyesmi történhetett oly perben, melyről tudva volt, miképen felsőbb bíró elébe kerülve, a megrovást ki nem kerülheti: hányszor nem történik fölebb nem vihető esetekben? – Mindezen ellenvetésekkel önként felhagyva, csupán azt kérdjük: minő biztosítékot hagytunk meg azoknak számára, kiknek ügyei rövid úton itéltetnek el? Kiket több hónapos, gyakran egy-két éves fogságra és súlyos testi büntetésre kárhoztatnak, a nélkül, hogy valaha védelmezőjük volt, vagy védelemről gondoskodhattak, vagy gyakran vallomásuk hitelesítése előtt, midőn nyomban itélet is következik, sőt itt-ott itélet előtt, avagy csak azt is tudnák, hogy tulajdonképen mivel vádoltattak, vagy a bíróból is soha ki nem vetkeztethető emberi gyarlóság, indulat, szenvedély, érzéketlen elfásultság, minden vádlottban bűnöst képzelő szokásosság s a tévedésnek ezer nemei ellen legkisebb biztosítékhoz nyúlhattak volna? – csak egy pirongató szó ellen is mindenféle módon biztosíttatik. Vádoltatván, nyomozás történik ellene, s már ez alkalmat nyújt a védelemre; a nyomozás ügyészi véleményadásra kiadatik, közgyűlésen megvitattatik; – itt magát ismét védelmezheti, s ha bűnper határoztatott, ügyvédet választ, sok esetben vallatásra még csak föl sem szólíttatik, s végre ha 3 napi letartóztatásra itéltetett, fölebbvitellel él egész a hétszemélyi tábláig. – Állítsuk e képnek ellenébe a nemetlen vádlott sorsát, a mint az még mai nap is nem ritkán tapasztaltatik; ezt kisebb gyanura is befogatjuk, vasra veretjük, itt a kőbányában, ott kitudja miben megdolgoztatjuk; végre hónapok mulva egyszer felhozatjuk: vallomását, mi azonban igen gyakran vallomásának nem is árnyéka, felolvassuk; néha, de nem mindig egy-két tanuval – kiről hogy tanu, előbb semmit sem tudott – szembesítjük; s ezzel a nélkül, hogy a földkerekségén egy szó emelkednék védelmére, elitéljük; s ha itéletét halván, szólni akar, értésére adjuk, hogy minden beszéd haszontalan. – Igazság és emberiség oly hatalmat gyakorolnak az ember fölött, hogy midőn igazságtalanul tőn, legalább színét akarja megmenteni, és szépen hangzó szavakban keres mentséget, hahogy a dolog menthetetlen. Szoktuk ugyanis ellenvetni, hogy a bíró részrehajlatlanul tartozván az igazságot keresni, kipótolja a védlő hiányát. Ha istenek ülnének bírói széket: elfogadnók az ellenvetést; de emberekről annál kevésbbé fogadhatjuk el, minél régebben bíró valaki; mert – miként már többször mondottuk – ember szíve megkövesedik az örökös nyomor szemléletén, és annyi gazemberrel van dolga, hogy végre hinni kezdené, mindenki gazember, a kivel dolga van. – Azonban halljuk, mit mond erről Livingston. »Törvényünk elméletében bíráink a vádlott ügyvédeinek tekintvék; gyakorlatban – igen kevés tiszteletre méltó kivétellel – a legbuzgóbb vádolók. A büntetőjog helyes elvei kivánják, hogy egyik se legyen. Tökéletes részrehajlatlanság e kötelezettségekkel össze nem fér. A jó bírónak soha sem kell kivánnia, hogy a bűnös büntetlen maradjon; sem álirgalom, sem helytelen szigorúság ne vezérelje itéletének rendíthetlen egyenességét; nyugodt, ha fontolgat; szilárd, midőn határoz; türelmes, ha igazságot fürkész; hűn ragaszkodó, ha föltalálta; – ilyen legyen a bíró, s benne urbanitás méltósággal, minden gyanút haladó becsületesség tudománynyal egyesüljenek; az ilyen bíró pártfogója lesz a vádlottnak, de nem ügyvéde; bírája, de nem vádlója; nem lesz egyéb, mint a törvény szent akaratjának organuma. Ellenben szállítsátok le a bírói padról az ügyvédi székre, keverjétek össze az egybe nem férő két külön pálya kötelességét, és nézzétek meg, minő bírót teremtettetek.«
Ez, úgy véljük, elég eloszlatni az egyetlen ellenvetést, mit a szavakkal csillogó áltheoria előgördíthet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi