Városi polgárjog és honoratiorok.*
Városi polgárjog és honoratiorok.*
Az 1843-ik évi »Pesti Hirlap« 233-ik számából. K. F.
Pest vármegye rendel e napokban, melyekre minden pestmegyei nemes szívet emelő nemes önérzettel, a megyének 400 ezernyi népessége pedig hála, s bizodalom érzelmeivel emlékezendik, – Pestmegye rendeli határozatilag kimondották, hogy a kir. városok kérdését életkérdésnek tekintik; s hogy valóban annak tekintik, hogy sem a szépszerivel semmit nem tevő olcsó liberalismusra ürügyet nem keresnek, sem az életkérdésből játékot űzni nem akarnak, arról főbb vonásaiban e lapok által is közlőtt követutasításuk tanuságot tesz. – És valóban a kérdés, életkérdés; és mivel az, az életkérdésnek életkérdése minden honpolgártól komoly elmélkedést igényel, t. i. az, hogy kik ruháztassanak fel a királyi városokban polgárjoggal? vagyis más szóval: kik birjanak szavazattal, a városi ügyeket igazgatandó képviselőtestületnek, s a városok országgyűlési követeinek választásában? – Ez a sarkkő a városi szerkezet épületében, mely annak sorsa fölött határozand, mely eldöntendi, valjon kir. városaink a magyar polgári szabadság érdekében legyenek-e a honnak megnyerve; valjon a szakadozott nemzeti test egy testté forrasztásának első lánczszemét képezzék-e? vagy pedig idegen növény maradjanak a magyar alkotmány virágkertjében, s rendezésök vezérelve legyen akármi más, csak a nemzet érdeke nem?
Sz. kir. Debreczen városa, választói jogot kíván adni minden polgárnak; – ez határozottan értelem; mert ép az a kérdés, ki legyen polgár? Miután a »polgár« szónak valamely értelmet csak adni kell, s mi más értelmet adni nem tudunk, mint azt: hogy polgár az, ki a városokban polgári jogok gyakorlatára képesítve van; e polgári jogok minimuma pedig a választói jog, vagyis részeltetés azoknak választásában, kik a polgárokat országgyűlésen s városi polgárgyűléseken képviseljék. – E szerint polgárjog és választói jog egyértelmű. – De sz. kir. Debreczen városa választói jogot még adni akar minden házbirtokosnak és minden önállású nemesnek és honoratiornak, ki valamely városnak állandó lakosa.
Hogy a tisztelt város, azok közül, kiket a városi népesség nevével érteni szoktunk, csupán a házbirtokosok körére szorítkozik, azt sem szükkeblüségnek, sem az ipar és kereskedés érdekei kicsinylésének nem tulajdonítjuk, hanem tulajdonítjuk egyedül azon természetes benyomásnak, melylyel az emberre helyzet s a mindennapi körülmények hatni szoktak. – Midőn Debreczen városa házbirtokosról szól: azon város szól, melynek lakosai leginkább földművelők, s oly városról szól, melyben a házbirtokosság eszméjének azon eszmével, mit városi házakhoz kötni szoktunk, igen kevés köze van, hanem legnagyobb részben van csak köze az egyszerű falusi lak eszméjéhez, minővel a szerény földműves megelégedni szokott, mely őt szél, s eső ellen fedezi, de melynek sem czélja, sem hivatása méhkasul szolgálni a műipar, s fürge kereskedés mozgalmainak, mit tulajdonkép e szóval »város« ugyan azonosít a szokott fogalom. – Debreczen városában hát a nád- és szalmafedeles szerény házbirtokosság meglehet elég tág qualificatio volna, s a várost valóban magában foglalhatná: de a »polgár« szót a törvényhozás nem csupán Debreczen városára értelmezendi, és vannak városok, s minél városiabb lesz valamely város, minél jobban fejlődendik, s emelkedendik, annál inkább olyanná lesz, melyben a városi polgárjogot házbirtokosokra szorítani annyit tenne, mint ép a várost kihagyni a várostól, mert kihagyatnék az ipar és kereskedés.
Végre még sz. kir. Debreczen városa választói, vagyis polgárjoggal kész felruházni a városban állandóan lakó nemeseket és tisztes rendüeket, minden további qualificatio nélkül, és a nélkül, hogy még csak a város közköltségeihez járulást, vagyis adózást is megkivánná. – Mi ezen készséget tisztelni tudjuk, s tökéletesen méltányoljuk az okot, melyből eredett; – eredeti t. i, onnan, mivel a nemes város a helyhatósági biráskodásnak minden városi lakosra különbség nélkül kiterjesztését a városok virágzása föltételének tartván, más részről pedig ismervén a nemesség azon ellenvetését, miszerint magát oly bírónak alávetni nem hajlandó, kinek választásába be nem folyt, – e tekintetnek minden áldozatot hozni kész, csakhogy a territorialis bíróság elvét keresztülvigye. Ámde bármennyire méltányoljuk is ezen áldozatkészséget, ezen engesztelődési szellemet, annak ennyire terjesztését nem látjuk szükségesnek; látjuk ellenben más részről a városi szerkezet egyedül idvezítő alapelveivel ellenkezőnek, látjuk a városok ügyeire nézve veszedelmesnek.
Nézetünk szerint a város megszünik város lenni, mihelyt ott a születés, mint jogosztogató qualificatio állíttatik fel; mihelyt választófal emeltetik polgár és polgár között, állapot és személyes viszonyok tekintetében; s a polgárjog oly qualificatióhoz köttetik, melynek elnyerése nyitva nem mindenki előtt áll; melyet csak puszta véletlen vagy puszta kegyelem adhat embernek; – és a város megszünik város lenni, ha annak ügyeibe olyanok is befolyhatnak, s itt-ott talán határozólag folyhatnak be, kik a város terheit viselni nem segítnek, kiket a városhoz semmi érdek, semmi kapocs nem csatol. – Ezen utóbbi tekintet pedig annál fontosabb, mivel hazánkban a városok javakkal, jószágokkal, javadalmakkal bírnak, melyekrőli rendelkezésbe tehát befolyást adni olyanoknak, kiket a városhoz semmi érdek nem köt, merő státustani képtelenség, s igen veszélyes képtelenség.
Már most hasonlítsuk össze Debreczen városa javaslatát ím ezen kellékekkel. – Be akarja hozni a születési aristocratiát a városokba, hol annak helye teljességgel nincs; s azt akarja megengedni, hogy bármely kövezettaposó, bármely iparlovag, bármely koczka-, s kártyahős, kinek apja történetesen nemes volt, magát városi polgárnak mondhassa, és városi képviselőt és városi követet választhasson, és azzá választathassék, mihelyt tanyáját városban üté fel, mivelhogy kártya, s koczka útján másutt el nem tengődhetnék; polgárjogot nyerjen a nélkül, hogy az adózásnak oly nemét feltalálni lehessen, mely őt utólérhetné, mely által őt a városi terhek viselésében részeltetni lehetne, hacsak talán a botrány és szemtelenség és fodorított hajfürt adó alá nem vettetnék. – Születéshez tehát polgári qualificatiót kötni képtelenség, s ezt a territorialis elve meg nem kívánja, hanem kíván oly categoriák felállítását, melyek a nemes előtt ép úgy nyitva legyenek, mint a nem-nemes előtt, s melyek akármelyikét, ha ki magának sajátjává tevé, már azáltal polgárrá is lett, s így birájának is választásába közvetve vagy közvetlenül befolyni jogot nyert.
Nézzük most a tisztesbek osztályát, a honoratiorokat. Már másszor is mondók, hogy mi a magyar satusjognak azon szabadítékos irányát nagy szerencsétlenségnek tartjuk, miszerint nemcsak egyes községek, mihelyt bizonyos kifejlődésre emelkedtek, a megyétől elszakadni iparkodtanak, és 50 város el is szakadott; hanem a szokástörvényen kívül még azt is szentesítette, hogy a nép egyes tagjai is, mihelyt annyira művelték magokat, miszerint némi tudománynyal dicsekedhessenek, magokat ezáltal már adómentességre kiváltságolják, városi hatóság alól kivegyék, szóval a néptől elszakadjanak, s annak érdekétől mindazon nyomatékot elvonják, melyet az értelmiség tulajdoníthat. – Az elszakadozásnak, a cotteriákra oszlásnak ezen irányát oly boldogtalan iránynak tartjuk, miszerint nem kétségeskedünk megvallani, hogy ha a megyei rendszer reformját óhajtásunk szerint intézhetnők, korántsem azt tennők, hogy a honoratiorok személyenkint a megyei gyűléseinek szavazó tagjaivá legyenek; hanem adnánk képviseleti jogot a községeknek, megengednők, hogy minden helység, népessége arányához képest, képviselőt vagy képviselőket küldjön a megye gyűlésére, miszerint aztán a honoratiorok nem mint a néptől elszakadott, annak érdekeihez nem kapcsolt ötödik országrend, hanem mint népképviselők jelenjenek meg a megyei szerkezet sánczai közt; mint olyanok, kik a népérdeket műveltséggel, s tudománynyal egyesítve, nem az értelmiséget, – a mi magában elvont testetlen fogalom – hanem a népet értelmesen képviseljék. – De már a mi a városokat illeti, itt a törvényhatóság tekintete a helyhatósági és községi rendszer tekintetével egyesítve van, itt tehát ép a végett, hogy az értelmesek választhatókká legyenek, választási joggal is kell birniok, ha t. i. magokat oly helyzetbe tevék, hogy a városnak adót fizetnek, s a város érdekével személyes érdekök azonosítva van. Mert jól kérjük megjegyeztetni, hogy midőn városi polgárjogról van szó, nemcsak személyszámszerinti képviselet, hanem egy bizonyos meghatározott testület közigazgatási, s gazdasági viszonya is forog kérdésben. – Ámde az említett kellékeknek még az magában meg nem felel, hogy valaki »honoratior«, azaz: ügyvédi, orvosi, seborvosi avagy mérnöki diploma van zsebében; avagy magát literatornak nevezi, mivelhogy valaha egy-két ív haszontalanságot összeírt, vagy arczárak verítéke közt egy-két rossz rímet össze komponált. – Egy részről ez sokkal több, mint mennyi a polgárjog végett szükséges; mert arra, hogy valaki képviselőt választani tudjon, elég az ép, s egészséges értelem; prozodiára, Husztyra, Hypocratesre nem nagy szükség van; más részről azonban mégsem annyi, mennyi a városi polgárjoghoz szükséges; mert ha nem akarjuk magunkat mystificálni, el kell ismernünk, hogy a puszta diploma még nem minden diplomaticust tesz oly helyzetbe, miszerint akár némi férfias önállással bírjon, akár adót (hacsak nem fejadót) fizethessen, akár pedig a város ügyeinél magát érdekeltnek érezhesse. – Hozzájárul, hogy egy bizonyos néposztályt kiválólag tisztes rendünek nevezni, a többiekre nézve lealacsonyítás, s városokban a polgárok között oly osztályzati különbséget alkot, minő nemcsak az érdekegység a várospolgári egyenlőség eszméjével ellenkezik, hanem a városiság eszméjével ugyanazonasított ipar és kereskedés érdekeit is sérteni látszik; mert szeretnők tudni, mi ajánlhatná egy oly választófal felállítását, mely a becsületes élelemkeresetet tisztes és nemtisztes rendüekre osztályozná? s mi jogosítana fel annak kimondására, hogy a műipar, hogy a kereskedés nem tisztes foglalatosság?
Mi tehát, a mint már – in thesi – máskor is mondók, az úgynevezett tisztesb rendüeket a városi polgárjogban részesíteni, azaz választókká, s választhatókká tenni óhajtjuk; vagyis helyesebben szólva nagy hibának tartanók a polgárjogot oly qualificatióra szorítani, miszerint az ügyvéd, az orvos, a tudós stb. hacsak városi fekvő vagyont nem bir, a polgárjogból kirekesztessék; s ezt annyival nagyobb hibának tartanók, minél inkább meg vagyunk győződve, hogy ép a városban állandóan lakó nemesek és honoratiorok képezendik a városi polgárgyűlésekben az elemet, mely a magyar nemzetiségnek s politikai képzettségnek gyűjtő mag körül szolgálhatand; – ezt azonban nem a nemeseknek és honoratioroknak mint különvált és semmi más qualificatiót nem kivánó osztályoknak rideg felállításával vélnők eszközlendőnek; hanem old categoriák megállapításával, melyekben a nemesek, s tisztes rendűek közül mindazok helyt találjanak, kik városi lakásuk által föltételezett becsületes élelemkeresetükkel a városi érdekekhez annyira hozzácsatolvák, miszerint méltán ép úgy a város tagjainak tekintethessenek, mint az önálló iparműves, gyámok vagy kereskedő annak tekintetik.
És pedig négy tekintet van, melynek a város polgárjogi qualificatióknál nézetünk szerint nem lehet mellőztetni 1. hogy a polgárjog senki kényétől, senki kegyelmétől ne függjön, hanem bizonyos qualificatióknak megtagadhatlan természetes következménye legyen; – 2. hogy születés és castok szerinti osztályzat helyt ne foglaljon, hanem olyanok legyenek a polgári categoriák, miszerint azokba juthatni mindenkinek születés, s osztályzati különbség nélkül szabad tér nyíljék; – 3. hogy a ki polgár akar lenni, az a városnak okvetetlenül adót fizessen, – és 4. polgári qualificatiójánál fogva a város érdekeihez csatolva legyen.
