Bevezetés.*
Bevezetés.*
Az 1845-ik évi »Hetilap« 1-ső számából. K. F.
A magyar iparegyesület által ezennel megindított Hetilap egy újabb élőjel a nemzet előtt, hogy közéletünkben a szocziális mozgalom érvényességre emelkedett. S érvényességre emelkedtenek mindazon érdekek, miket az egyesületi szellem hatályosan képvisel. Én e szellemet túl nem becsülöm; nem keresek benne specificus gyógyszert állapotunk minden bajai ellen, de mondhatlanul megcsalatkoznék, a ki azt gőgösen kicsinlené. Egy súly az, melyet ignorálni kábaság volna; egy ütér, melyben a kornak iránya, a nemzeti szüleségek érzete lüktet. A státus eszméje tömérdek nagy gondolat, melyben millió érdekek tömege hemzseg és ez érdekek ritkán összhangzók, igen gyakorta ellentétesek. Nem egy percz műve ennyi érdeket egyensúlyozni; nem egy percz műve egyik érdeknek a többiek felett annyi jelentőségre jutni, hogy az összes státus akarata gyanánt nyilatkozhassék. Ezért a státus roppant gépezete nehezen fordul és nem követheti elég gyorsasággal a rohanó kor fejleményeit. Az emberek pedig, e roppant gépezet alkatrészei, rövidéletü gyarló halandók; nekik egy pár év egész öröklét; mert a sír szélén a jövendőnek reményszövétneke is elaluszik; és ha keblünkben a honszeretet nem haszontalan fellobbanás, ha nemes ösztön az, mely utódainknak jobb jövendőjét már biztosítva látni szeretné, ha megbocsátható, természetes önzés, hogy legalább virágját óhajtanók szemlélni a csemetének, melyet a multkor törzsök fájába oltogatónk; ki vehetné rossz néven, ha gyorsabb fejlemény után sóvárgunk, mint melyet a státus akadékos nagy gépelye tehet. Van hát kör, melyre fürgébb tényezők vannak hivatva, mint az állomány; de melyen egyes ember csak hatástalan gyönge erő. E körre rendelé az isteni gondviselés az egyesületi erők hatását. Középre állítva egyes emberek tehetetlensége, s a státus nehézkes gépezete közt; amazok tehetségét egyesítés által hatalmasítja, emennek mozdulatira utat egyenget. A mi a család egyes emberek magánéletében, az az egyesület a polgárzatban. Rokonérdekeknek, rokonvonzalmaknak családítása. Ezért oly fontos az egyesületeknek szelleme. A szabad akarat cselekvénye az, mely nem szorul az institutiók lánczaiba, nem harczol ellenző táborokkal, nem alkudozik parányiacska kis életért. Ha van az időnek valódi szüksége, annak érzete többekkel közös. S a kik ez érzelemben rokonok, békés szeretettel nyujtják egymásnak jobbjaikat, s meghozzák adományuk cseppjeit: észt, munkát, akaratot egyesítenek; és lökést adnak a felfogott érdek jelentőségének, minőt egyes ember nem adhat soha; eredményt alkotnak, minőt ember nem alkot, soha.
Ezen gondolatok alaposságának élő jele közöttünk az Iparegyesület. Élete még csak négy éves sincs. Vegyétek számba hazámfiai! azon erőcskék kimondhatlan kis parányiságát, melyek négy év előtt ez egyesületet megalkoták. Összesítsétek az alkotóknak minden fillérét, értelmi s erkölcsi egész erejét; s én nektek százakat, ezreket fogok nevezni, kik magok egyedül tehetősebbek, mint mi mindnyájan, kik ezt alkotánk. És mégis mutassátok meg nekünk azon pénzkirályt, mutassátok észnek, értelemnek azon óriását, ki csak árnyékát elődobbanthassa azon eredménynek, melyet az Iparegyesület már felmutatott; csak árnyékát is azon befolyásnak, melylyel az Egyesület a nemzeti test minden idegzetét keresztül rezgé! Ime még négy éve sincs, hogy az elhanyagolt – mondhatnám megvetett – szegény műiparnak árva fejére az Iparegyesület egy halóvány kis sugárkőt vetett, és most? A műipar pártfogásának buzgó óhajtása egy oly imádság, mely egy nemzetnek ajkáról száll fel; ezernyi szunnyadó tehetség van felébresztve fürge életre; százezereknek reménytekintete e térre fordul, s az emberésznek ezeralaku eszmeforgalma, út és mód felett különbözhetik; de talán nincs szív, édes hazánknak, bármely szögletén, melyben a részvétnek egy erecskéje fel ne dobogna ez irány fölé.
Ugy van, uraim! az Iparegyesület jelentőségét nem egyes tényeinek szűk mérlegében kell fontolgatni; ámbár mindenikre nemes önérzettel, elégedéssel tekinthetünk, s talán édes mosolyra derítheti ajkainkat a gondolat, hogy mi magyarok ama nehéz mesterségbe: »semmivel, semmiből csinálni valamit« magunkat jóformán begyakoroltuk; de nem egyes tények adják képrajzát egyesületünk fontosságának; hanem az, hogy az érdek, melynek egyesületünk első dajkája s folytonos ápolója, oly jelentőségre emelkedett, minőre emelkedettnek még az ellenség sem tagadhatja.
Természetes, hogy e jelentékeny érdek orgánum nélkül nem maradhata, mely annak szellemi közlönye legyen; s köszönet és méltánylat kormányunknak, hogy ez érdek jelentőségét elismerve nem akará, hogy az eszmecserének hatályos terén orgánum nélkül szükölködjék.
A »Hetilap« körét részleteiben ide sorozni nem hivatásom. Meg van az téve programmjában, melyet szerkesztője közrebocsátott. Igaz, a politika magas regiója »Hetilap«-unk köréből ki van zárva, s ha meggondolom, miként nekünk magyarokul a politika teszi ebédünk savát, borsát, szinte kétkedni vagyok hajlandó, vajjon nem csatlakozik-e meg egyesületünk azon pártfogás iránt, melyet a közönségtől »Hetilap«-ja számára reményel? Mert a politizálás hajlama ármányos egy szokásocska. Bele zavarodik minden érzelmeinkbe, kiséri minden gondolatunkat, velünk kél, velünk fekszik, s még ha menekedni akarnánk is tőle, ugy járnánk, mint ama jámbor a mesében, ki üszköt vetett kedves lakának, hogy a manót benn égesse, mely őt üldözé; de midőn nyargaló lova hátán megfordul visszavetendő »einen Blick nach dem Grabe seiner Habe« hátánál látja gubbaszkodni az átkozott manót. Igy vagyunk mi magyarok a politikával – és természetes, hogy így vagyunk. Azonban ne kicsinyeljétek mégis, uraim, a tért, melyen a Hetilap mozogni fog. Azon érdekeknek tére az, melyek a hosszas béke következtében, mondhatni Európa egész életének túlnyomó irányt adnak. Terjeszteni az exact tudományok ismereteit, deákos nevelésü nemzetünk között; bejuttatni derítő sugárait a szorgalom szerény műhelyeibe; másrészről a nemzeti közgazdászat tömérdek mezején tájékozni a véleményeket; a földmüvelés, műipar és kereskedés eszméleteit egyensúlyozni; összhangzásra segíteni elvonalazott viszonyaikat; felderíteni saját körülményeink útmutatása szerint a kellékeket, melyek mind háromnak egyetemes kifejlődését feltételezik; nem külföldi szobatudósok elméleteihez, a saját hazájuk viszonyainak benyomása alatt szerkezettekhez kaptázni a közgazdászat azon rendszerét, mely hazánkra illik, s nekünk egyedül üdvös lehet: hanem szemügyre venni körülményeinket, s azoknak gyakorlati helyzeteiből vonni le státusgazdászatunk theoriáját; tisztába jőni a vámok philosophiájával, véleményt adni kiegyenlítésök módjairól; megkisérteni a pénzügyi viszonyok bonyolult csomója megoldását; irányt adni a vasutak, csatornák s egyéb közlekedési eszközök kérdéseinél, mik a nemzetek anyagi jóléte s polgáriasodása hatalmas emeltyüit képezik; képviselni az anyagi irányzatu sociális törekvés érdekeit; kijavítani a tévedéseket gyáripar s kereskedés fogalma körül; alapos adatokat nyujtani a nemzetnek önismerete homályaiban; köztudomásra juttatni a műipar körébeni haladásunk jeleneteit; részvétet ébreszteni a szorgalom szerény érdeme iránt, útmutatást adni a parlagon heverő nemzeti kincsek felhasználása körül, s a mi még ezekkel rokontárgy lehet – valóban oly fontos ügyek, melyek a mint egyrészről megérdemlik, hogy a honnak legkitünőbb capacitásai se vonják meg a közredolgozás segédkezét, úgy másrészt reménylenünk engedik nemzetünk férfias érettségétől, hogy a tért nem fogja kicsinyleni, melyen a Hetilap a lehetségig sok szellemi erőt egyesíteni iparkodand, s nem vonandja meg pártfogását a vállalattól, mely mindnyájunkat oly közelről, mondhatnám legérzékenyebb szükségeinkben érintő érdekek mezején forog.
Istenbe, s jó ügyünkbe vetett bizalommal lép fel tehát az Iparegyesület im ez orgánumával a nemzet előtt; mire nézve nem vakít el annyira az előszeretet, melylyel az Iparegyesület iránt, gyönge munkásságom e kedvencze iránt viseltetem, hogy több szerencsét kivánnék neki, mint mennyit megérdemlend.
Társaim becses bizalmánál fogva az Iparegyesület aligazgatója lévén, tisztemhez tartozott a Hetilapot kiadó egyesületünk nevében ez igénytelen előszóval a tisztelt közönségnek bemutatni; s ha volnának e honban, kik némi figyelemre méltatással hajlandók megtisztelni egyéni szavaimat; azoknak szolgáljon tudomásul, hogy mint iparegyesületi tisztviselő, kötelességemnek vélem, ezen egyesület Hetilapját orgánumul tekinteni a közgazdászat, műipar, kereskedés, s a lap programmja szerint ezekkel rokontárgyak körül csekély nézeteinmek is – szerkesztő úr szives engedékenysége mellett – a közönséggeli közlésére.
Kelt Pesten, márczius 30-án 1845.
Kossuth Lajos,
iparegyesületi aligazgató.
iparegyesületi aligazgató.
