10. Buda, 1837. június 8–10. Kossuth Eötvös József jogügy-igazgatósági ügyész előtt tett önkéntes vallomása.
10. Buda, 1837. június 8–10.
Kossuth Eötvös József jogügy-igazgatósági ügyész előtt tett önkéntes vallomása.
Kossuth Eötvös József jogügy-igazgatósági ügyész előtt tett önkéntes vallomása.
Tartalma: Kossuth vallomása[I. 1–2.] személyi adatairól; [I. 3.] a Törvényhatósági Tudósítások kiadása körülményeiről; [I. 4.] a megyék támogatásáról; [I. 5–6.] kétszeri eltiltásáról, az eltiltás törvénytelen voltáról; [I. 7.] a Tudósítások céljáról; [I. 8.] a nyilvánosság hasznáról; [I. 9.] a vádról, hogy lázító szándékkal egyoldalú tudósításokat közölt; [I. 10.] a vádról, hogy titkos összeesküvést szőtt az ország felforgatására; [I. 11.] Wesselényivel való kapcsolatáról; [I. 12.] az erdélyi országgyűlési tudósítások megindításában játszott szerepéről; [I. 13–14.] Lovassy Istvánnal való kapcsolatáról, a Lovassy-perben játszott szerepéről; [I. 15.] Szemere Bertalannal való kapcsolatáról; [II. 1–3.] Földváry Ferenccel, a Királyi Tábla bírójával való kapcsolatáról.
Az 1837. május 31-i rezolúció értelmében a kancellár Czirákyn keresztül utasította Beöthyt: haladéktalanul hallgassa ki Kossuthot; amennyiben a kihallgatás során bűntársakra is fény derülne, majd azokat is idézzék perbe; Beöthy szenteljen különös figyelmet a Földváry-ügy felderítésére (OL Kanc. eln. 1837: 896.; OL József nádor, Titk.: Pol. 1837: 171.).
[I.] Anno 1837. die 8-va Junii in Libera Regia ac Metropolitana Civitate Budensi ab incarcerato Ludovico Kossuth sequens benevola fassio excepta est:
1-mo: Quod est nomen, cognomen, aetas, religio et quae conditio?
Ad 1-mum:
Mielőtt a kérdésre felelnék, el nem mulaszthatom, úgy befogattatásomra, mint annak módjára s eddigi már 5 hetes tömlöczöztetésemre nézve ünnepélyes óvást tenni. Nevem Kossuth Lajos, Zemplén vármegyei születésű, 35-ik évét élem életemnek, vallásom evangelica, ügyvéd vagyok, s több nemes vármegyék táblabírája.
2-do: A quo tempore habitationem suam Pestinum transtulit?
Ad 2-dum:
A múlt országgyűlés bérekesztése óta.
3-tio: Dominatio Vestrane compillavit pagellas sub titulo Törvényhatósági Tudósítások edi solitas, sub quibus conditionibus pro quibus, pro quali pretio, erga annunciationemne et cujus indultu?
Ad 3-um:
A Törvényhatósági Tudósítások czímű írott levelezést én szerkeztem s én adtam ki, valamint már annak előtte egész negyedfél esztendők alatt folyvást hasonló levelezésben az Országgyűlési Tudósításokat szerkeztem s kiadtam. Ezen utóbb érintett Országgyűlési Tudósítások tárgya az országgyűlés bérekesztésével megszűnvén, azoknak, kik ezen levelezésemet, az írás és egyéb költségek fejében havanként fizetett nyolcz pft díj mellett az országgyűlés alatt tartották, és még némellyeknek, kiket megkértem, hogy a megyéjökbeni közgyűlések, nyilvános történeteiről engem időnként hitelesen tudósítani sziveskednének; mondom, s csak ezeknek postán írott levelekben tudtul adtam, hogy írott tudósításimat, mellyeket már negyedfél évig minden ellenvetés, ellenszólás vagy háborítás nélkül, mondhatom az egész országnak s magának Ő Felsége legfelsőbb kormányának is tudomására egész nyilvánossággal írtam s küldöztem, azontúl is folytatni fogom, de már nem az országgyűlés nyilvános történeteiről, mert az országgyűlés megszűnt lenni, hanem alkotványunk s törvényeink oltalma alatt hasonló nyilvánossággal tartatni szokott vármegyei közgyűlésekről. Ezen híradás csaknem minden megye levéltárában is megvan,* azon esedező levél mellett, amellyet váratlan megháboríttatásom miatt a nemes megyékhez törvényes oltalomért esedezve későbben benyújtani kéntelen valék.* A kérdésbe tett Törvényhatósági Tudósítások közlésének feltétele az volt, hogy akik írás és egyéb költségek fejében 25 pft-ot mint félévi díjt előre lefizetnek, azoknak minden két hétben egy-egy levéllel, két vagy harmadfél ívnyivel szolgálok. Azon kérdésre, hogy ki engedelmével, feleletem ez: a törvény engedelmével, azon törvény engedelmével, melly a vármegyék gyűléseinek nyilvánosságát biztosítja, és azon törvény engedelmével, melly a szabad levelezést a törvény oltalma alá helyezi; továbbá azon törvény és azon alkotvány engedelmével, mellynek oltalma alatt, nemcsak mindenekben hasonló, sőt terjedtebb levelezést már negyedfél évek alatt köztudomásra folytattam, anélkül, hogy valaha ellenvetést tapasztaltam volna akárki részéről. Sőt meg kell itt jegyeznem, hogy Országgyűlési Tudósításaimat a másolgatás nagy költségei s még nagyobb hibái miatt 1833-ik esztendő augustus hónapban lythographirozni kezdvén, emiatt Ő Felségétől, a főlovászmesterhez, gróf Zichy Ferencz ő excellentiájához parancsolat érkezett, meghagyó, hogy a lythographia műszerét ő excellentiájának adnám ki. Ezen legfelsőbb parancsban arról, hogy tudósításimat (mint előbb tevém) írásban ne folytathatnám, nemcsak szó nem vala, ámbár ha jól emlékezem, a legfelsőbb parancs illyforma szavakkal kezdődött: „Relationes quas ab initio Diaetae erga defixam mercedem scripto vulgaverat, jam nunc” s a t., sőt ő excellentiája nyilván ki is jelentette (ami magában különben is úgy vala), hogy írásban folytathatom levelezésemet, az ellen kifogása senkinek nem lehet, de nyomtatnom nem szabad. Amint hogy én (ámbár erre nézve is lehetett volna törvényes észrevételem) a kősajtót kiadtam, ő excellentiája pedig az árát megfizette.*
Kossuth „Jelentés”-e: KLÖM VI. 462–464.
Kossuth körlevelét lásd: KLÖM VI. 469–473.
KLÖM VI. 406–407.
Ezek valának biztosító engedelmeim, mellyekhez későbben váratlan háboríttatásom után az országbeli nemes vármegyék több mint kétharmad részének jóváhagyása, sőt többeknek meghagyása, megbízása is hozzájárult, úgy hogy többen levelezőjöknek közhatározás erejével nyilatkoztatnának, mintegy 22 vármegye pedig tudósításaimat maga számára szinte közvégzés által meg is rendelné.
4-to: Qui sunt illi comitatus et quae publicae jurisdictiones, quae publica determinatione mediante Dominationem Vestram authorisarunt pro compilatore pagellarum suarum?
Ad 4-tum:
Mind emlékezetemből elszámlálni nem tudom. Magok tudósításaim legbizonyosabban megmondhatják, mert bár rövid említés, de mégis van említés bennök mindenikről. Azonban három felé osztanám a megrendelő megyéket: némellyek (mintegy 22) azt határozták, hogy tudósításaim kiadása törvényes, helyes, és a megye tetszését is kiérdemlette, némellyek (mint Szatmár) azt is mellé tévén, hogy munkámmal a nemzet köszönetére magamat érdemessé tettem, s annál fogva említett tudósításaimat a megye számára meg is rendelték, mások emellett a megye fogadott levelezőjöknek is kijelentettek, p. o. Nógrád, Bars, Szatmár, Abaúj (alkalmasint Pest is) és még többen; mások végre még a megye jegyzői hivatalának is meghagyták, hogy engemet a megyei közgyűlések nevezetesebb történeteiről hivatalosan tudósítsanak. Azon nemes megyéket, mellyek részint Ő Császári Királyi Felségéhez, részint nádor ő császári királyi főherczegségéhez, részint a nagyméltóságú Helytartótanácshoz felírtak, és ismételve felírván ügyemet nemzeti ügynek, háboríttatásomat nemzeti sérelemnek nyilvánították, s számomra a legfelsőbb oltalmat kikérték, ezen megyéket mondom, mellyeknek száma (a fentebbiek beszámításával) közel 40-re megyen, nem is említvén.*
A Tudósításokra előfizető és a vállalkozást pártoló megyék felsorolását lásd alább, a Benyovszky által írt, fel nem használt szóváltásban, 522. l.
5-to: Fuitne Dominatio Vestra ab editione et respective compilatione suarum pagellarum judicialiter inhibita; et si ita quando, per quem, et cujus in specie jussu?
Ad 5-tum:
Zlinszky János Pest vármegyei főszolgabíró úr, ugyanazon nemes megye első alispányának kiküldésére (kiknek e cselekedetjöket azonban a nemes vármegye rosszallotta, sőt semmit érőnek nyilatkoztatta) két ízben, elsőbben 1836-iki június 2-án, utóbb ugyanazon évi october 2-án vagy 5-én hozzám jött, s júniusban előbb szóval, kívánságomra utóbb írásban tudtomra adta, hogy ő (mint mondá) ő császári királyi főherczegségének, az ország nádorának, az első alispány úrhoz érkezett parancsából, octoberben pedig esküdttársa kíséretében, egy olly intő levéllel, mint a magános bírói intéseknél történni szokott (mint állítá azon levélben) legfelsőbb parancs következésében tudósításim kiadásától eltilt. De ámbár írásban adott válaszomban azt törvény értelmében erősen sürgettem, sem országunk nádorának, sem Ő Császári Királyi Felségének állítólag kiadott rendelését velem sohasem közlötte.*
Az eltiltások: KLÖM VI. 468., 505.; Kossuth rájuk adott válaszai; uo. 468–469., 505–512.
6-to: Inhibitionem judiciariam medio testimonii legalis jussu diserte Regiae Majestatis erga se praemissam esse, Dominatio Vestra ipsa recognoscit, adeoque quoad legalitatem illius Dominationis Vestrae ultroneas exceptiones formandi absolute nullum jus competebat; immo perbene sciens inhibitionem hanc jussu Majestatis Sacratissimae diserte factam esse, cur Dominatio Vestra jussu hinc regio homagialem obedientiam et morem gerere intermisit, immo eo temeritatis fuit, ut medio animosae, et illegalis declarationis coram universitate Comitatus Pestiensis contra utramque erga se praemissam inhibitionem protestari, pagellarum suarum editionem ultro continuare, et reliquos quoque comitatus Regni sub velato titulo, quasi in propria hac sua causa jura Regnicolarum convelli contingeret, exhibitis scripturis pro praestando patrocinio provocare praesumserit?
Ad 6-tum:
Minden tisztelettel szólva a törvényes bizonság hitelességéről, azt, hogy egy szolgabírónak s esküdtnek (sőt első alkalommal csak magának egy szolgabírónak esküdt nélküli) intő levele fejedelmi parancs erejével bírjon, határozottan és kereken tagadom. Nem vagyok olly járatlan abban, mit kíván a királyi felség méltósága, sem hazánk institutióiban, hogy ne tudnám, miképen Magyarországnak dicsőségesen országló királyai szolgabíró urakkal nem correspondeálgatnak; nem is osztják ők, nem is tudatják alattvalóikkal parancsolatjaikat. Láttam én és láttunk mindnyájan parancsolatokat, mellyek Ő Felségétől érkeztek, tudjuk, hogy Ő Felsége a végrehajtó hatalmat a törvényes jurisdictiók által gyakorolja, oda intézi Ő Felsége a maga kegyelmes parancsait, mikre nézve ha gondolják a megye rendei, hogy törvényes észrevételök van, azt alázatos felírásban Ő Felségének felterjesztik, ellenkező esetben tisztviselőik által végrehajtatják; s nyilván merek hivatkozni századok tapasztalására, ha jött-e valaha egy magános polgárt érdeklő fejedelmi parancs vagy egy vármegyéhez, melly azon polgárral hiteles másolatban, s ha kívánta, eredeti valóságában ne közöltetett volna. Bátran merem kérdezni magát Zlinszky János főszolgabíró urat, látta-e azon fejedelmi parancsot eredeti valóságában, mellyre hivatkozott admonitorio-inhibitoria levelében, s ha nem látta, miért hivatkozott reá, ha látta, miért nem közlötte velem, kit az leginkább érdeklett. Ismétlem tehát, hogy egy szolgabíró s esküdt úrnak bármire hivatkozó szavát királyi parancs erejűnek lenni merőben tagadom.
És valóban hogy is hihettem volna, hogy is hinném azon szolgabírói letiltást Ő Császári Királyi Felsége egyenes és valóságos akaratjának? Hiszen én s velem minden igaz magyar Ő Felségében alkotmányos királynak hódolunk. A magyar constitutionalis király akaratja legtisztábban, legvilágosabban a törvényekben nyilatkozik; s Ő Felsége bizonyosan nem akar, nem akarhat semmit, ami a törvényekben nyilatkozott felséges akaratjával ellenkezik. Márpedig Zlinszky főszolgabíró úrnak említett tiltó levele a törvénnyel s így Ő Felsége akaratjával ellenkezik; s én azért, mivel ellenkezik, s én azért, mivel a hű magyar nemzetnek minden egyes tagja úgy, amint törvényhatóságai, azon hajthatatlan hűségű hitben élnek, halnak, hogy szeretett királyaink nem akarnak mást, mint amit akarni a törvényben kimondanak: ép ezért folyamodtak sok nemes megyék Ő Felségéhez, ép emiatt esedeztek, hogy Ő Császári Királyi Felsége engemet a törvény által és így Ő Felsége saját akaratja által biztosított jussaim gyakorlásában, minden bárhonnan eredő háborítás ellen kegyelmesen oltalmazni méltóztassék.
Nem hihettem továbbá, s nem is hihetem Zlinszky főszolgabíró úr intő levelét király Ő Felsége akaratjának, mert ha illyes tudósításokat írni s kiadni, minőket én írtam s kiadtam, törvénytelenség, és így vétek volna, Ő Felsége bizonyosan sokkal vallásosabb őrje a törvénynek, mintsem hogy annak, s benne saját legfelsőbb akaratjának három és fél esztendeig folyton folyvást köztudomásra nyilván gyakorlott megsértését büntetlenűl űzetni megengedte volna. Márpedig én 3 1/2 évig írtam s kiadtam illy levelezést; s midőn ezalatt a törvény és így Ő Felsége akaratja sem változott, ami 3 1/2 évig nem ellenkezett Ő Felsége akaratjával, a 4-ik évben sem ellenkezhetik.
Hogy cselekvésem törvényes volt, illy előzmények után erősen hittem s hiszem, de azért mégsem véltem magamat csalhatatlannak; s azért folyamodtam oltalomért, pártfogásért azokhoz, kiket e végre törvény s alkotmány kijelelt, ti. a megyékhez. Megigazolták-e a nemes megyék tettem törvényessége felőli hiedelmemet, tudva van az ország előtt. Tudva, mert fájdalom, sokszor megfordult ez ügy a köztanácskozásokban; amelly ügy ha úgy, amint 3 1/2 évig nem háboríttatott, tovább sem háboríttatott volna, sohasem vala képes illy kiterjedésre, illy (ha szabad úgy mondani) fontosságra kiemelkedni.
Lehetetlen elismernem, hogy Pest vármegyéhez, vagy a többi megyékhez adott folyamodásom animosa vagy illegalis lett volna, s hivatkozom annak tartalmára, ha lehet-e egy hű alattvalónak, egyszersmind constitutionalis polgárnak nagyobb tisztelettel szóllani? És szint ezen tisztelettel kérdem, törvényes pártfogásért folyamodni vétek-e? És szint ezen tisztelettel mondom ki hitemet, hogy minden egyes polgár jussainak sérthetetlensége az egész nemzet tulajdona, s minden egyes polgár sérelme a nemzet sérelme. Sok nevezetes erősítményeket tudnék erre gyenge emlékezetemből is felhozni: királyoknak, magyar királyoknak a historiába arany betűkkel feljegyzett szavait; de elég legyen az országgyűlési gravamenek tömegére hivatkozni. Majd minden nemzetinek elismert s néha orvosolt közsérelem, többnyire egyes polgárok jussainak megsértéséből eredett.
Hogy a törvényhatóságok meg nem tagadták tőlem a pártfogást, az csalhatatlan jele volt cselekvésem törvényességének, mert büszkén állítom, nincs nemzet a világon, mellynek alkotmányos testületei nagyobb hűséggel viseltetnének királyaikhoz, mint a magyar törvényhatóságok. És így én nyugodt lélekkel állítom, hogy midőn azt tettem, mit 3 1/2 évig tennem szabad volt, midőn azt tettem, mit a törvények szabadnak mondanak, midőn azt tettem, mit a királyi széknek legerősb támaszai, a megyei törvényhatóságok törvényesnek vallottak, s pártfogásuk alá vettek, ekkor Ő Felsége akaratjának nemcsak ellene nem szegültem, sőt a törvénynek engedelmeskedve Ő Felségének engedelmeskedtem.
Pótolékául a fentebbieknek még meg kell jegyeznem, miképen az említett szolgabírói tilalom utáni történetek hiedelmemet mind arra nézve, hogy a tilalom nem Ő Felsége akaratja, mind az iránt, hogy cselekvésem törvényes, megerősítették. Ti. 1.) a második tilalom után 8 egész hónapokig tudósításimat szakadatlanul folytattam, úgymint october 2-ikától 1836. elfogattatásom napjáig, 1837. majus 5-éig.* – 2-or ezen egész idő alatt, bár több nemes megyék által történtek Ő Felségéhez alázatos felírások, válasz Ő Felségétől (tudtomra legalább) egy sem érkezett, legalább az itt közelébb fekvő dunai és Tisza melléki megyékhez bizonyosan nem érkezett.* – 3-or: Tudósításim elnyomatására olly lépések történtek, mellyek Ő Felsége rendeléséből bizonyosan nem származhattak; illyen többek között, hogy leveleim, akár én írtam légyen azokat, akár nékem írattak, vagy más harmadiknak, de mellyekben nekem szóló levél vagy izenet gyaníttathatott, a postahivataloknál vagy lefoglaltattak, vagy el nem fogadtattak, úgy én a társaságnak ezen jóvoltából egészen ki voltam rekesztve.* Ha a tilalom vagy Ő Felségétől eredett volna, vagy az én cselekedetem törvénybe ütközik vala, ezek bizonyosan nem történnek, legalább nem így történnek.
A kormányzatnak ez idő alatt tett lépéseire lásd az 1/a–j alatti iratokat.
A megyéknek a Tudósítások melletti felirataira az udvar csak 1837 májusában, Kossuth elfogatása után válaszolt (OL Kanc. ált. 1837:6993., 6997., 6999.).
A Kancellária javaslatára Kossuth másodszori eltiltásával egyidejűleg a Helytartótanács utasította a pest-budai főpostahivatalt, hogy a postán tagadják meg a Tudósítások továbbítását (OL Kanc. ált. 1836:13018). Kossuth arra kényszerült, hogy magánúton továbbítsa levelezését, egyúttal pert indított a pest-budai postahivatal ellen. (Az ügy iratait lásd: KLÖM VI. 597–601.)
7-mo: Quis fuit proprius et genuinus scopus, quem Dominatio Vestra per editionem pagellarum suarum assequi voluit?
Ad 7-um:
E kérdés ugyan egy kissé az emberi hatalom határait haladni látszatik, mert a vesék redőit csak a Mindenható vizsgálhatja; de a tiszta kebelnek őszinteség a tulajdona s én örömest felelek, de hogy voltakép felelhessek, a már ötödfél évig soha sem ernyedő szorgalommal tapodott pálya első eredetét kell megemlítenem.
Hirdetve volt az 1832-iki országgyűlés, mellyhez annyi remények, annyi várakozások voltak csatolvák.* Én országgyűlést sohasem láttam, s látni annál inkább óhajtottam, mert a megyék gyűléseiben nemesi jogomnál fogva, a regnicolare operatumok feletti tanácskozásokban pedig megyém rendeinek parancsából tettleges részt vévén,* vajmi gyakran vala alkalmam isméreteim hiányosságát érezni, s így kettős volt az inger jelen lenni azon országgyűlésen, mellytől nézeteimben czáfolást vagy erősödést, szóval tudományt, tapasztalást remélhettem, s olly sokat tanulhatni méltán gondoltam. De nekem nem adott kincseket a születés, s módom ama vágy valósítására nem vala. Így született nálam az Országgyűlési Tudósítások első ideája, mint olly mód, mellynek segedelmével néhány hónapot Pozsonban tölthetek, úgy, hogy egyszersmind a közönségre nézve is hasznos dolgot teszek. Mert lehetetlen volt hasznosnak nem hinnem annak másokkali közlését, amitől magam olly sokat tanulhatni reménltem; és lehetetlen vala hasznosnak nem hinnem, a hozandó törvények első műhelyének, a kerületi üléseknek részletes historiáját e nevezetes országgyűlésen a feledékenység örvényéből kiragadni, egy olly országban, hol a hosszas vitatkozások s alkudozások vajúdásiból születő törvények gyakran csak a törvényhozás historiája részletes isméretének segedelmével érthetők szellemökben, czélzásaikban.
Az országgyűlést a rendszeres bizottsági munkálatok megvitatására hívták össze, amelynek során a liberális ellenzék számos reformjavaslat keresztülvitelét tervezte.
Kossuthnak a vitákban való részvételére lásd: KLÖM VI. 325–342.
Elkezdtem tehát tudósításimat kis körben, keveseknek megbízásából, kevesek számára. A nemzet érzette a nyilvánosság szükségét, s a nagy szükség érzetében a csekély, hiányos, nyomorult kis pótlékot érdemén felül méltatta; úgy, hogy Tudósításaim olvasóinak köre érdememen s reménységemen túl naponként magától szélesednék, míg végre a dolog önmagától úgy fejlett ki, hogy a fárasztó pályatért szűnés nélkül megfutni, a bennem vetett bizodalom iránt tartozó hála becsületbeli kötelességgé tenné;* és lehetetlen vala ama kötelességre nem emlékeznem: „Servetur ad imum, qualis ab incepto processerit, et sibi constet.”* Voltak, kik írva és szóval tudatták velem, hogy tudósításaim a gondolkozás tisztítására, s azon törvényesség érzetének kifejtésére, melly önjussainknak eleven önérzelmét a királyi szék iránti tántoríthatlan hűség érzetével, s minden erőszak és törvénytelenség utálásával szorosan egybefűzi, sokat tettek légyen; s ezen meggyőződésben, amint az országgyűlés vége közelgetett, úgy barátságos beszélgetési körben gyakoribb volt a sajnálkozás, hogy tudósításim megszűnnek, gyakoribb az óhajtás, hogy meg ne szűnjenek. Így született – magam sem tudom – az én agyamban-e vagy máséban a gondolat, tudósításimat folytatni, s tárgyul az országgyűlésiekkel hasonló alkotványos nyilvánosságú megyei közgyűlések történeteit választani.* A gondolat közbeszédben közhelyeslést nyert, s nekem férfiúi s becsületbéli kötelességemmé lőn, le nem szállani azon pályáról, mellyen érdemem feletti bizodalomra s kegyességre találtam.
Kossuth Tudósításait előbb csak zempléni barátainak küldte; 1833. január elején már 30-an, szeptemberben pedig 100-nál is többen fizettek elő a lapra (BARTA, 1966. 192.).
Si quid inexpertum scaenae committis et audes / personam formare novam, servetur ad imum, / Qualis ab incepto processerit, et sibi constet. HORATIUS, Epist. 2. 125–127.
Lónyay Gábor visszaemlékezése szerint az ellenzék 1836 tavaszán Pozsonyban, az ő lakásán tartott konferencián határozta el a Törvényhatósági Tudósítások megindítását, és kérte fel Kossuthot ennek szerkesztésére (Pesti Napló, 1880. 149.).
Ezen őszinte történeti rajz a dolgot már magában tisztába teszi; czélom más nem volt s nem lehetett, mint a nyilvánosság, és így igazság, nyilvánossága azoknak, mik alkotmányunk szerint nyilvánosságra vannak szánva. Én azt hiszem, hogy ezen vállalattal Felséges Királyomnak s hazámnak hasznos szolgálatot tettem, s miért, mi végből óhajtottam én a nyilvánosságot terjeszteni, azt ha kívántatik, szintúgy kész vagyok előadni.
8-to: Quae est causa ergo, quod publicitatem adeo promovere studuerit?
[Ad 8-vum:]
A nyilvánosságnak azon közönséges hasznai, mellyek minden politicai doctrina közaxiomája szerint azt az igazság s értelmi kifejlés első legerősb s mulaszthatlan feltételévé teszik, olly közönségesen ismeretesek, hogy azokra csak általában hivatkozni elégnek hiszem. Azt sem akarom hosszasan fejtegetni, hogy a nyilvánosság édes hazánk institutioinak minden ágain egy éltető szellem gyanánt keresztül lövellik; következőleg azt éleszteni, ami e nemzetnek törvényes életét éleszti, csak üdvességes dolog lehet. Csak a különösebb hasznokat számlálom el, mellyeket a nyilvánosság terjesztésével elérni gondoltam.
1) Aki úgy, mint én a status erőszakos rázkódtatásait borzasztó nagy szerencsétlenségnek hiszi, meg lesz győződve, hogy a közrend, csend, béke s boldogság ösvényén csak azon törvények vezethetik a nemzetet, mellyek a nemzet természetes fejlődéséből önként származnak. Nagyon szükség tehát, hogy a hozott, kivált az újabb tapasztalás által még meg nem erősödött törvényeknek alkalmazásbani foganatja, amint jó vagy rossz, amint megfelel a szükségnek vagy hiányos, közönségesen tudassék, s így erősödjék a törvényhezi ragaszkodás, ha jó; és így tisztuljanak az ország különböző részeibeni tapasztalás köztudomásával a gondolatok azon hiányok jövendőbeni kiegészítésére nézve, mellyek hely, vidék, nép különbség szerint itt-ott magokat előadják, s illyenforma segédeszköz nélkül – minőnek első próbái voltak az én tudósításaim – a tapasztalás minden hasznával egyetemben az ország többi részeire nézve elvesznek, a jövő törvényhozás munkáját pedig ezen elvesztéssel kimondhatatlanul zavarják, hátráltatják. És ez volt egyik nézetem, miért a nyilvánosság terjesztését, most miután systhematicum operatumoknak 1830 óta közvitatás alá bocsájtásával a nemzetben egy élénkebb lelkiélet támadott, szükségesnek s hasznosnak ítéltem.
2) A közhírlapokból értettem esztendők óta, miképen külföldön sok helyütt bizonyos mirigy mutatkozik a titkos társaságokba egyesülésre.* – Én ennél egy nagyobb közszerencsétlenséget nem ismerek, s azért mindenkire nézve, ki a rendnek, csendnek, közbátorságnak és józan törvényes haladásnak igaz barátja, kötelességnek hiszem ezen titkos egyesülési iránynak ellenébe munkálni. Márpedig erősen hittem s hiszem, hogy valamint napfény s fáklyavilág a setétséget elűzi, úgy ahol nyilvánosság él és divatozik, ott a titkos associatiók mérges dudvája nem tenyészik. Ezen nézetem nem észképi ábrándozás, hanem saját és külföldi historiák által megigazolt tapasztalás. Francziaországban legközelébb a nyilvánosság száműzése a bőszült indulatokat a titkos társaságok éj setétségébe, s innen a legborzasztóbb vétekre, királygyilkosságra vezette,* míg Angliában a népgyűlésekbeni szabad nyilvános szó gyakran a lázasztó féketlenségig gyakorolva, azon országot a titkos társaságok mételyétől megóvja. Saját hazánknak szomorú emlékű historiái is azt mutatják, hogy míg a megyei közgyűlések szerfelett ritkák voltak, s csak különös királyi engedelem vagy nádori elnökség alatt tartattak, addig örökös összeesküvések, titkos szövetkezések bonczolták a szerencsétlen hon kebelét; miólta ellenben a megyék gyűlésein ki-ki szíve érzését a törvény határai között szabadon kibuzogja, Istennek hála, megszűntek a titkos szövetkezések hazánkban; egy példa említtetik csak a múlt század végéről, s azt is homály fedi.*
Kossuth mindenekelőtt a század elején az Itáliára kényszerített idegen dinasztiák uralmának lerázása céljával létrejött carbonari mozgalomra utal (amelynek Franciaországban is kialakult egy ága), s talán az 1830. júliusi párizsi forradalom után létrejött köztársaság párti ,,fiatal” egyesülésekre (Giovine Italia, Junges Deutschland) is.
Az utalás értelmezése bizonytalan. Lajos Fülöp francia uralkodó ellen az 1830-as évek közepén – tehát 1837-ből nézve valóban „legközelébb” – több merényletet is megkíséreltek: 1835 júliusában három összeesküvő, élükön a korzikai Guiseppe Marco Fieschivel, 1836 júniusában Louis Alibaud, majd 1836 decemberében Meunier. Az uralkodó valamennyi esetben esetben sértetlen maradt, de Fieschiék pokolgépes merényletének 18-an estek áldozatul. A „nyilvánosság száműzése” alatt Kossuth valószínűleg a sajtótermékek terjesztésének 1833. februári megszigorítását, továbbá az egyesületi jog 1833 márciusi – nagy port felvert – megszorítását értette, és talán az 1834. évi lyoni felkelést követő ún. monarchikus terrorizmusra, a kilencek bizottságának tevékenységére is gondolt, amikor is a rendőrség számos esetben sértette meg a személyes szabadságot, s végzett törvénytelen házkutatásokat.
Kossuth a magyar jakobinus mozgalomra utal, amelyről a közvélemény sokáig nem szerezhetett megbízható híreket. Fessler ugyan történeti összefoglalásában sokban találóan summázza a lényeget: „ziemlich verbreitete geheime Verbindung”-ról beszél, amelyről megállapítja, hogy sem a célokat, sem a résztvevőket tekintve nem mondható veszélyesnek, jelentőségét a kormányzat politikai okokból eltúlozta. (FESSLER X. 663. sköv.). A részletek azonban csaknem teljesen ismeretlenek maradtak. A liberálisok, akik előfutáraikat tisztelték az áldozatokban, védték őket az összeesküvés vádja ellen. Ez az értelmezés Berzeviczy Gergely 1800-ban külföldön, név nélkül megjelent röpiratában (Der Majestätsprozess in Ungarn) találhatott magának fogódzót, amely érthetően – de a valósággal ellentétben – a mozgalom alkotmányos voltát hangsúlyozta. Erre támaszkodva Jókai Mór 1848-ban Martinovicsék kivégzésének okát már egyedül abban látta, hogy „a népet szerették és tudták, mint lehetne rajta segíteni, s mert fejükben a fölvilágosodás és emberszeretet napja lángolt, s e napra nem volt szüksége azon kormánynak, melly önző machinátióit az absolutismus sötét homályával szerette burkolni”. (A világhírű Martinovics összeesküvési pör részletei. Életképek, 1848. 15–16.) Maga Kossuth is ezt az értelmezést tette utóbb a magáévá: még 1877-ben, Fraknói Vilmos első idevágó közleményének megjelenése után is „merő mesének” minősítette az összeesküvés vádját (Századok, 1877. 772.).
Én tehát erősen hiszem, hogy a titkos szövetkezés külföldi mételye hazánkba mindaddig be nem harapózik, míg a nyilvánosságot kedvelli nemzetünk. A nyilvánosság ösvényére vezették őt institutióink, s hogy azon örömest megmaradjon, s hogy arról még a hiú, a gyenge s habozó se térjen le soha, e czélra vágytam csekély erőm szerint munkálni tudósításimmal; ez okért akartam a nyilvánosságot terjeszteni; és éltem utolsó órájában is szentül meg leszek győződve, miképen a titkot kereső bűn visszariasztására, s így a nemzet erkölcsiségének megóvására, mindenkinek a törvényesség ösvényén megtartására s a királyi szék iránti hűség szűz megőrzésére alig lehet foganatosabb valami, mint a nyilvánosság terjesztésének jobban kifejlett, s tapasztalás útján kijavítgatott ollyforma módja, minőnek töretlen ösvényén adtam első és így sokban hiányos példáját.
3) Vélekedésem szerint arra, hogy valamelly kormány jól s jó feltételeiben szerencsésen kormányozhasson, múlhatlanul szükséges ismerni a kormányozottaknak érzéseit, kívánságait, óhajtásait, panaszait s véleményét; nem azért, hogy a véleményt mintegy vakon kövesse, hanem azért, hogy ismerje, s ismérvén tárva álljon előtte a szükség, a betegség, s aszerint választhasson orvosságot; teljesítve a közkívánságot, ha az jót, törvényest, idvességest kíván; jóra vezetve, ha tévedett. Márpedig ha minden három ember közül egy bérbe fogadtatnék is, hogy a másik kettőről jelentéseket tegyen, e költséges úton sem szerezhetne a kormány a közvéleményről magának olly biztos tudomást, mint minőt az általam törvény oltalma alatt választott nyilvánosság útja, többek, különbözők által követve nyújthat. Más minden egyoldalú, csak ez az egy áll a köznyilvánosság ellenőrsége alatt, csak itt támadhat fel minden bal rajz ellen az érdeklett; és így nincs dolog, nincs út, melly a közvélemény ismerésében a kormánynak hasznosabb szolgálatot tehetne, mint mellyet én választottam.
És mivel alkotmányos országban úgy hiszem minden polgár meg van híva, gazdag és szegény, hatalmas és gyenge, tehetsége szerint a közjó nagy épületéhez egy darab téglát hordani; én az előbbi kérdésre adott feleletem következésében különösebben is fel valék hatalmazva a nyilvánosság terjesztésével a közértelmiség kifejtésére, tévedés, rosszakarat, cselszövények visszatorlasztására, a titok vétkes éjjébe süllyedés megakadályozására, s a közvéleménynek tudatásával a királyi szék és nemzet közötti bizodalom fenntartására tehetségem szerint munkálódni. És ezek valának czéljaim Tudósításaim útján, köröm szűk voltához képest elérendők. Czélom valósítására törvényes utat választék, s ollyat, mellyet már évekig tapostam; s ím e czél, e törvényesség mellett fogva vagyok!
De nem szégyenlem végre azt is elismerni, hogy mivel e közhatású czélra munkálás, ügyvédi foglalatosságimtól elvon, reméltem fáradságomnak annyi magános díját is arathatni, hogy házam népét becsületes keresménnyel becsületesen tarthassam. Ezek valának czéljaim, irányzataim.
9-no: Cum in pagellis Dominationis Vestrae acerrimi invectivis in 1-mum et 2-um Statum Regni, in supremos magistratus et suprema justitiae tribunalia immo ipsam Regiam Dignitatem, pleni sermones, singulari studio et per extensum recensiti et editi, e converso illorum, qui contrariam his opinionem tenuerunt, sermones per summos tantum apices attacti et etiam risui expositi fuerint, neminem potest latere verus scopus editionis harum pagellarum.
Inita quippe fuit per Dominationem Vestram, et plures alios societas et elaboratum in eo planum, ut pax et tranquillitas Regni perturbetur, regnicolae idmodi licentiosis sermonibus incitentur, rectus administrationis publicae ordo pervertatur, debita erga legales superioritates veneratio et obsequium profligetur, et illegalis oppositio constituatur, quae illimitate et arbitrarie, omnes secum eadem non sentientes regnicolas in libera enunciatione votorum suorum impediat, et agrestibus impetitionibus in metum conjiciat; revelet itaque qui in specie caeperint et capiunt partem in hac consociatione?
Inita quippe fuit per Dominationem Vestram, et plures alios societas et elaboratum in eo planum, ut pax et tranquillitas Regni perturbetur, regnicolae idmodi licentiosis sermonibus incitentur, rectus administrationis publicae ordo pervertatur, debita erga legales superioritates veneratio et obsequium profligetur, et illegalis oppositio constituatur, quae illimitate et arbitrarie, omnes secum eadem non sentientes regnicolas in libera enunciatione votorum suorum impediat, et agrestibus impetitionibus in metum conjiciat; revelet itaque qui in specie caeperint et capiunt partem in hac consociatione?
[Ad 9-num:]
E kérdésre, s annak minden szavára, minden gondolatára a leghatározottabb, legkerekebb tagadással felelek; s ha tudnám, hogy eddig élt életemmel, s annak bátran az Isten és emberek ítélete elibe bocsájtott minden gondolatjával, minden tettével, mégcsak annyi véleményt sem lehettem szerencsés kivívhatni, hogy találkozhatnék még ellenségeim körében is valaki, aki a kérdésbe tett s characteremmel, nyilvános és magános életemmel, hitemmel, gondolkozásommal merőben ellenkező vádakat rólam csak lehetségeseknek is feltehetné, mély fájdalommal kellene megvallanom, hogy egész eddigi életem hasztalan, s becse önmagam előtt elveszett. E vádakra csak egy szavam van: tagadom, s e szót megigazolja egész életem.
A kérdés első részére nézve sem ismerhetem el, hogy félszeg tudósításokat adtam volna valaha. Kezében vannak a Királyi Ügyigazgatóságnak lefoglalt írásaim, ott a jelentések, mellyeket a megyékből vettem,* ott az én tudósításaim, ám méltóztassanak egybehasonlítani, s a szántszándékos egyoldalúság vádját in specifico megmutatni. E részben is (ami legfeljebb hiba lehetne, nem vétek) nyugodt lelkiösmeretem. Sőt én meg tudom ellenkezőleg mutatni, hogy amint keserű fájdalommal sajnállom, hogy némelly váratlan s tudósításim megalapításakor még álmomban sem képzelt történetek a megyék tanácskozási teremeibe egy szokatlan ingerültséget vittek be,* úgy én ezen ingerültségnek durvább kitöréseit, mennyire az egésznek összefogott tekintetére nézve tartozott hitelesség engedhette, a közlésben enyhítettem, s kivonataimban mérséklettem.
Kossuth levelezőinek tudósításait lásd MTAKKt. Ms. 4849., 4850. alatt. A HENTALLER, 1894. 18–35. közölt leveleket (Hentaller „okmánytárában”, mai hollétük ismeretlen) nagyrészt a Tudósítások előfizetői írták, részben a levelezők; a házkutatás során valószínűleg ezeket is lefoglalták, viszonylagos érdektelenségük miatt azonban nyilván különválasztották őket a perben végül is felhasznált iratoktól.
Utalás Lovassy László és Ferenc, Tormássy János és Lapsánszky János 1836. május végén – tehát az előfizetési felhívás kibocsátása, május 15. után – történt elfogatására, amely június közepétől foglalkoztatta a megyei közgyűléseket.
Az egész kérdésre tehát fájdalmasan megilletve érzett, de tiszta kebellel tagadást felelek.
Anno 1837. die 9-na Junii continuative sequens benevola fassio ab incarcerato Ludovico Kossuth excepta est:
10-mo: Negativa Dominationis Vestrae non suffragatur, sed perversam et legibus nostris adeo damnatam consociationem in sensu praemissi puncti interrogatorii, cum scitu et principali influxu Dominationis Vestrae conflatam haberi, authenticis et irrefutabilibus documentis probatur, sic in specie
a) originalibus missilibus per advocatum Josephum Ágoston sub dato 29-ae Februarii 1837 ad Dominationem Vestram exaratis;*
Tartalma: Benyovszkytól hallotta, hogy előző nap barátai összejöttek Kossuthnál. Helyteleníti, hogy éppen nála tartanak gyakori összejöveteleket, aki szálka a hatalmasok szemében, akik kísérteteket látva, ártatlan összejöveteleiket annak keresztelhetik, aminek akarják (MTAKKt. Ms. 4850/29.).
b) missilibus Antonii Szombathelyi Comitatus Békésiensis Tabulae Judiciariae assessoris de dato 20-ae Octobris 1836 emanatis;*
Tartalma: Félő, hogy „midőn árnyéka is csekély szabadságunknak olly gyilkos kezekkel támadtatik meg”, amikor ki-ki láthatja „mint aljasul, mint süllyed naponkint sorsa alább az emberiség fokáról..., mint közeledik az önkénynek a polgári életre reá mért fegyvere”, Békésben megakad a reformmunka. A Tudósítások eltiltása „több, mint vétek”; amit csak tenni tud, megteszi. Tudósítani fogja a 24-i közgyűlésről, kéri Deákék követjelentését (MTAKKt. Ms. 4849/ 112.).
c) triplicis ordinis missilibus per Gabrielem Török Comitatus Aradiensis Tabulae Judiciariae assessorem Dominationi Vestrae scriptis;*
Török Gábor 1836. június 22-i levelében támogatásáról biztosítja Kossuth vállalkozását (ami hazafias kötelessége); Arad megyében „minden alszik... ide ébresztés nem használ, hatalmas felrázás kell, amit ugyan tenni el nem mulasztok”. Július 9-i levelében a megye július eleji, december 2-i levelében novemberi közgyűléséről számol be; előbbi levelében arról is tudósít, kiktől várható a Tudósítások támogatása (MTAKKt. Ms. 4849/32., 41., 141.).
d) similibus duplicis ordinis originalibus litteris Francisci Deák Comitatus Zaladiensis Tabulae Judiciariae assessoris;*
Tartalmuk: 1. Kehida, 1836. július 18.: Benyújtotta Kossuth folyamodását a megyéhez, ez sérelemnek nyilvánította a Tudósítások eltiltását. 2. Balatonfüred, 1836. július 30.: Beszámol a megye júniusi közgyűlésén történtekről; biztatja Kossuthot vállalkozása folytatására. Ha a kormány ezt meggátolná, önmaga ellen cselekszik: „mert nyilvánosság mellett a vétek lehetetlen, titkos szövetkezések pedig, miket a kormány minden ártatlan dologban is gyanítgat, szentül hiszem, hogy hazánkban nincsenek, és nem is lesznek soha veszedelmesek”. 3. Kehida, 1836. augusztus 18.: Felírtak az ifjak ügyében; a megyében sokan elégedetlenek az új úrbéri törvények miatt. 4. Zalaegerszeg, 1836. szeptember 10.: Nagy József alügyészt kérte fel rendszeres tudósításra. Az új úrbéri törvények ellen párt szerveződik a megyében. 5. Kehida, 1836. december 31.: Kossuthnak a második eltiltás elleni tiltakozását a január eleji közgyűlés elé terjeszti, a megye megrendelte a Tudósításokat. Beszámol a megye küldöttségének bécsi útjáról: amint az várható volt, az uralkodó őket sem fogadta. 6. Zalaegerszeg, 1837. január 25.: Tudósít a január elején tartott közgyűlésről: Kossuth másodszori eltiltása ellen feliratot fogadtak el; megtárgyalták Wesselényi tudósítását pere állásáról. Beszámol a megyei köznevelési bizottság évvégi üléséről, a bécsi kormánykörökben történt változásokról. (OL Kossuth gyűjt. I. 45/b /VA 229. II/ 226–227.; MTAKKt. Ms. 4849/50., 62., 76., 168. Közölve: JAKAB, 1876. II. 55–68.;. majd DFL 11–18., 20–23., 25–42.)
e) litteris originalibus Joannis Besze*, Caroli Péterffy* omnibus in origine cum Dominatione Vestra his communicatis. Fateatur igitur sincere, omnia quae de secreta hac consociatione sibi nota et cognita sunt; praecipue vero quis fuit principalis scopus illius?
Besze János keltezetlen levelében Esztergom megye 1836. október 17. és 21. között tartott közgyűléséről számolt be Kossuthnak (MTAKKt. Ms. 4849/ 110.).
Péterffy Károly zempléni táblabírónak, 1839/40-ben a megye országgyűlési követének nem található levele a per ránk maradt mellékletei között.
[Ad 10-mum:]
Nemcsak hogy én semmi titkos összeszövetkezésről semmit sem tudok, sőt ismervén nemzetemet, institutioink szellemét s azon nyilvánosságnak hatását, melly ország és megye gyűlései által az egész hazát élteti, s mellyet Tudósításaim is csekély tehetségemhez s körömhöz képest előmozdítottak; bátran merem állítani, hogy összeszövetkezést, consociatiót hazánkban akárki hiában keres. Ez egy rém, melly csak némellyeknek nehéz álmaiban rémlik, kik nem akarják vagy nem tudják megfogni, hogy a nemzetnek nagy része csendes törvényes úton javításokat akar kivívni, s haladni kíván.
Ezen ösvényre az 1790-iki törvények, 40 esztendős sürgetések és boldogult emlékezetű 1-ő Ferencz királyunknak kegyessége vezette, ki bölcsen megértvén az időnek kívánatait, a systhematicum operatumok felvételének előkészítésével s azoknak közvitatás szőnyegére bocsátásával, az elmesúrlódásnak tág mezőt, nagy lökést adott. Így kezdett a nemzet gondolkozni a közérdekű tárgyakról, s igen természetes, hogy illynemű vitatásaiban két nagy részre oszlott; egyik az, amelly javítva haladni kíván, másik, amelly mindenben a régi mellett maradva tespedni akar. Vannak e kettő között különféle árnyékolatok, vannak úgy egyik mint másik részen túlságok, de az általános különböztetési idea: haladás és tespedés.
El lévén király s nemzet által ismerve, hogy institutioinkban s kormányzásunk minden rendszerében sok javítni való van, az 1832-ki diaeta e végre összehívatott; s amint minden constitutionalis országban van, s másként nem is lehet, a nemzet véleményi különbségre szétoszolván, az országgyűlés is ekként véleményi felekezetekre kétfelé oszlott, amint ezt kiki tudja, s amint ez másként nem is lehet. De igen csalatkoznék, aki Magyarországban még csak organisalt oppositiót is keresne, ami különben minden constitutionalis országnak valóságos attributuma; hiába keresne mondom, mert hivatkozom az országgyűlési irományokra s naplókra, mint világos bizonyítványaira annak, hogy ha a kormány valamelly olly előterjesztést tett, melly az adózó nép javának, bár a nemesi rend áldozatával is előmozdítására czélzott, azt mindég a hibásan úgynevezett oppositio segedelmével vívta ki az országgyűlésén, azok ellen, kik még csak annak is ellene voltak, hogy Ő Felsége magát V-ik Ferdinándnak nevezni méltóztassék,* kik azt kiáltották, hogy vége van a magyar alkotmánynak, ha a Buda-Pest közt építendő állóhídon a nemes ember vámot fog fizetni.*
Az ellenzék 1835-ben több hónapig harcolt az ellen – sikerrel –, hogy a trónra lépő Ferdinánd, aki osztrák császárként I. Ferdinánd címmel élt, mint magyar király is ezt a címet használja. Az ellenzék ebben a csak látszólag jelentéktelen kérdésben tanúsított ellenállásával annak a nagyon lényeges közjogi alapelvnek az elismerését kényszerítette ki Bécstől, hogy Magyarország nem része az 1804-ben alapított Osztrák Császárságnak. Az aulikusok élén – ők természetesen nem láttak sérelmet – Kossuth fő ellenfelei, Pálffy Fidél akkori tárnokmester és Cziráky Antal országbíró álltak.
A Lánchíd építéséről szóló 1836:26. tc. 2. §-a – a nemesi adómentesség elvén rést ütve – kimondta, hogy a hídon mindenki köteles hídvámot fizetni. A törvényjavaslat vitája során most is elsősorban a kormány oszlopai, Cziráky Antal országbíró és Pálffy Fidél akkori tárnokmester helyezkedtek szembe az általános hídvámfizetéssel; „a mai napon temettetik el a magyar constitutio” – jelentette ki 1835. január 22-én Cziráky (KLÖM IV. 145., 147–154.).
Nincs tehát Magyarországban oppositio, nincs semmi consociatio, hanem vannak kik haladni, vannak kik tespedni akarnak. Ki mellyik véleményhez tartozzék, az hazánkban, hol a gyűlésekben minden nemesnek szava van, mihamar kitűnik, még hamarébb s élesebben kitűnt azok között, kik az országgyűlésen jelen voltak. Én nem tagadom, hogy a csendes békés törvényes haladás barátja vagyok, s Országgyűlési Tudósításaim (mennyire a jelentési hitelesség engedte) ezen színt viselték. Így ismert az egész ország, így különösebben azon követ urak, kikkel rokonul éreztem, s kik ezen rokon érzésnél fogva barátságukra méltattak. Elveinket, a józan haladásnak elveit magunkkal hoztuk, s azokat királyi székünk s hazánk javára, dicsőségére nemcsak jóknak, de múlhatlanul szükségeseknek is vélvén, meleg kebellel öleljük, azok ti. kik a haladás baráti; így hozták magokkal elveiket amazok, kik a helybenmaradás zászlójához esküdtek; s én, amint magam részéről tudom, úgy igazságos akarván lenni, ezek részéről is hiszem, hogy elveiknek győzedelmet akarnak szerezni, de csak törvényes úton. Ez véleményi harcz, s nem egyéb; és sem egy, sem másrészről nincs más consociatio, nincs más egyesülés, mint a vélemény moralis rokonsága; s eszerint ismervén egymást az egész haza, közönséges dolog, hogy a haladás egyik barátja a haladás másik barátjához így szól vagy ír: a mi részünk, a mi véleményünk, s a haladás egyik ellensége a másikhoz szint így szól: a mi részünk, a mi véleményünk.
E szempontból kell s lehet csak a kérdőpontban említett leveleket érteni. Ha valamelly titkos consociatio szelleméből kerültek volna, bizonyosan nem írattak volna énhozzám, ki a nyilvánosság organuma valék; s én bizonyosan nem hagytam volna asztalomon heverni, kivált miután a közhír beszéd szerint ugyan mindenki elismeré, hogy hiba volt Tudósításaim dolgába tilalmazólag beavatkozni, de köz volt arra is a gyanú, hogy megtörténvén a hiba, követeltség okáért békén nem hagyatom.
Így tehát Isten és ember ítéletét kiállják a kérdéses levelek, mellyekre in genere még csak azt jegyzem meg, hogy akik írták, legjobban meg tudják mondani értelmöket, in specifico pedig 1) Török úr leveleire nézve, hogy az egész világ tudja, ő és követtársa, mostani békési administrator úr minő örökös ütközetben voltak az országgyűlés alatt, s így az ő pártjaik is otthon. Ebből ki-ki megértheti levelei értelmét.* 2) Péterffy levele még országgyűlés alatt mi tárgyról szól, már nem is emlékezem.* 3) Besze úr az egyesülés szó alatt mást bizonyosan nem érthetett, mint azt, hogy Tudósításimban egyesülnek a vélemények súrlódásai, s így a vélemények egyesülésének kútforrása is onnan ered.* Nagy becsület nekem, de nem hiszem, hogy megérdemlém szűk körömben e nagy dicséretet. 4) Ágoston úr levelére pedig ezeket jegyzem meg: Nekem sok jó barátot és sok ellenséget is adott a sors; s állásomnál fogva, valóban pirulva vallom meg (mert nem az én érdemem, hanem üldöztetésem következése), bizonyos nevezetességet. Innen van, hogy sok látogatásokkal dicsekedhettem.* – Egyébiránt némelly tárgyakra nézve magunk között (mint ezt a Királyi Ügyigazgatóság s minden emberek is teszik) néha tanácskozgattunk, s mivel nálam sokan szoktak látogatásban megjelenni, többnyire nálam, nevezetesen 3-szor Ágoston úr levelének datuma előtti napokban két estve egymásután barátságos tanácskozásunk tárgya ez volt: Báró Wesselényi Miklós tudósítást kapott Erdélyből, hogy a rebesgetett országgyűlésre Udvarhelyszék alkalmasint követül fogja választani, s ő kért, hívnám magamhoz jó barátinkat, hogy vitatnánk meg a kérdést, ha elfogadja-e a követséget vagy nem. A tárgy olly érdekes volt, hogy két estve beszélgettünk róla, mert történetesen sokan jöttünk össze. Szint ez idő tájban hozatván Lovassy László ellen a tekintetes Királyi Tábla ítélete, mivel atyja, Lovassy István úr irántam bizodalommal viseltetett, én pedig azt hittem, hogy a nagyméltóságú Septemviratusra informatiót írva készítenie nem szükség, nehogy véleményem miatt kárt gondoljon szenvedni, megkértem némelly jó barátimat, látogatnának meg; előterjesztettem a kérdést, s ők azon véleményben voltak, hogy kell egy kurta informatiót írni; s mivel minden órán lehetett gondolni, hogy a per referáltatni fog, ők kérésemre olly szívesek voltak, hogy még azon estve későn ismét eljöttek megvizsgálni az informatiocskát, mellyet azalatt összeírkáltam, hogy számos cancellistáimmal még az éjjel leírathassam, s Lovassy úr másnap széthordhassa.* És így is volt. Ezek azon összejövetelek, mellyek következésében Ágoston barátom szerfeletti gondoskodásból kért, hogy ne adjak a rosszakaratnak alaptalan vádakra alkalmat, minthogy Tudósításimnak az úgynevezett tilalom utáni folytatása miatt haragosaim száma naggyá lőn. De én tisztaságom érzetében nevettem aggodalmát, mondván, hogy szántszándékkal nem teszem remetelakássá szállásomat, sőt örvendek, ha barátaim látogatásra méltatnak.
Az országgyűlés 1836. március 24-i országos ülésén Török, Arad megye második követe az adózó nép védelmében és utasításának megfelelően a hadiadó összegének leszállítására, míg követtársa, az 1836 májusában Békés megye adminisztrátorává kinevezett Aczél Antal a kormány által kívánt összeg megadására szavazott (KLÖM V. 579–581.).
Vö. fentebb, a 24. jegyzettel.
Besze ugyanis levelének (lásd fentebb, a 23. jegyzetet) végén Kossuthot „a közjó, értesítés s nemzeti jólét kútforrásának”, illetve „az egyesület forrásának” nevezte.
Lásd fentebb, a 19. jegyzetet.
A Wesselényi erdélyi követségéről Kossuthnál folytatott tanácskozásokról Kossuth, Lónyay és Wesselényi naplói egybevetése után megállapítható, hogy azok február 23-án és 24-én zajlottak le (KLÖM VI. 581.; WESSELÉNYI: Napló, 1837. február 23., 24.); a Lovassy László érdekében benyújtandó információ (szövegét lásd KLÖM VI. 571–577.) ügyében február 28-án lezajlott megbeszélésről csak Wesselényi számol be, Kossuth vallomásával egybevágóan (WESSELÉNYI: Napló, 1837. február 28.).
De ismétlem, azok a képzelt consociatiók olly rémek, mellyek valóságban sehol sem léteznek.
11-mo: Inter scripta Dominationis Vestrae adreperta duplicis ordinis diaria, propria manu Dominationis Vestrae scripta (Napló de dato Pest 25-a Februarii 1837 et aliud Napló de dato 6-ta Martii 1837)* uberiorem probam perhibent super existentia negatae consociationis, in specie vero ansam praebent ad id, ut Dominatio Vestra fateatur, in qualinam nexu sit cum Barone Nicolao Wesselényi; quale fuerit illud elaboratum, quod in consultatione die 25-ta Februarii 1837. cum dicto Barone praehabita, Dominatio Vestra eidem praelegit, et cum quo is Ludovicum Kovács,* data huic ex parte quoque sua necessaria instructione, in Transsylvaniam expedivit; qualis erat isthaec instructio et cum quibus debuit Ludovicus Kovács ad cointelligentiam ponere; quis sub nomenclatione „Erdélyi Geszler” intelligatur, dictamine istarum praenotationum, haec omnia Dominationi Vestrae optime nota sunt, fateatur igitur veritatem?
Lásd: KLÖM VI. 580., 589. sköv.
Kovács Lajos (1812–1890): a Szatmár megyei ellenzék tagja, a 40-es években az Erdélyi Híradó vezércikkírója, Széchenyi híve és munkatársa, 1848-ban közlekedésügyi államtitkár. 1849-ben a Békepárt egyik vezetője és ideológusa. 1861 után a konzervatívok táborában szorgalmazza a kiegyezést.
Ad 11-mum:
Énnekem erős óhajtásom volt, s most is az, ha Isten éltemnek s körülményimnek kedvez, valaha majd a korombeli történetek historiáját írni; e czélból mindenféle aprólékos jegyzetek s materiális gyűjteménykék hevergettek szerteszét írásaim között. Így név szerint 20-szor is elkezdtem már életemben rendes naplót vinni, de terhes foglalatosságú munkás életem s gyengélkedő egészségem sohasem engedte, hogy csak két-három nap is vihettem volna rendesen, s a töredékfirkálások elhányódtak. Illyen töredék az előmutatott napló is; de az ugyan semmi consociatiónak jelét nem mutatja. Azon tanácskozás, melly Báró Wesselényire nézve ott megemlíttetik, az, amellynek mivoltát már az előbbeni pontra adott őszinte feleletemben megelőztem. A kérdésbe tett elaboratum azon felelet, mellyel Báró Wesselényi, ha követté választatnék, a követség el nem fogadásának okául adandó, mi volt benne, azon töredék napló sorai mutatják.* A posta megszűnt lenni a levélküldésnek biztos alkalma, azért akarta e feleletet az udvarhelyszéki urak némellyikével, e végre küldött embere által közölni. De később megváltoztatta szándékát e részben, s nem küldötte el Kovács urat. – Kit értek én az Erdélyi Geszler historicus értelmű neve alatt? Erre megfelel a historia. Én bocsánatot kérek, hogy kíméletlen durvaságnak vélvén a megnevezést, többet erre nézve nem szólok.* – Báró Wesselényivel azon összeköttetésben valék, mellyel részemről az ő irántai szíves tisztelet, ki őt a fejedelem hű polgárának, igaz hazafinak, s a békés törvényes constitutionalis élet és haladás barátjának ismerem; részéről pedig az irántami szívesség többesztendős barátságos társalkodás útján szül.
Lásd: KLÖM VI. 581–582. Az elaborátum szövege nem maradt ránk.
Kossuth Schiller Tell Vilmos c., Magyarországon is népszerű drámájából vett ötlettel Estei Ferdinánd főherceget, Erdély királyi biztosát nevezte erdélyi Geszlernek; megnevezése esetén újabb vádpontot kovácsolhattak volna ellene.
12-mo: Dominatio Vestrane expedivit Joannem Farkas* et Ludovicum Kuthy* in Transsylvaniam, quo scopo et quali cum instructione?
Farkas János ügyvédjelölt, Kossuth expeditora 1837 márciusáig, utóbb Nagykőrös főjegyzője.
Kuthy Lajos (1813–1864): ügyvédjelölt, Bihar megye tiszteletbeli jegyzője. Tagja volt az országgyűlési ifjak társaságának, ezért eltiltották az ügyvédi vizsgától, fogságba azonban – élettrajzírója állításával ellentétben (VÁLI BÉLA: Kuthy Lajos élete és munkái. Bp. 1888. 50.) – nem került. Utóbb Batthyány Lajos gróf titkára, 1848-ban miniszterelnökségi irodaigazgató. Az 1840-es évek egyik legdivatosabb írója. Az 1850-es években hivatalt vállal, írótársai és közönsége elfordulnak tőle.
Ad 12-mum:
Nem én küldöttem, sőt igazat szólva nehezen esett, hogy Farkas János elment, mert ő cancellariám expeditora lévén, 20–30 számra is telő írnokaimmal maga szokott bajlódni, s engem ügyessége által sok materialis fáradságtól megmentett. De tudom elmenetelének történetét, s így örömest elmondom. – Tudva van, hogy az én Országgyűlési Tudósításaim példájára a volt erdélyi országgyűléséről is írattak ollyforma tudósítások.* Most, midőn a mostani erdélyi diaeta hirdetve lőn,* Kuthy Lajos úr, Bihar vármegyei tiszteletbeli jegyző s juratus (kit én azonkívül, hogy egy gyűlésről Biharból nekem jelentést küldött, úgyszólván csak látásból ismerek, egy párszor expeditorom szobájában találván, ha oda rendelés végett bementem) levelet kapott Beöthy Ödön úrtól,* mellyben tudósítja, miképen némelly erdélyi urak (meg is nevezte levelében, gondolom gróf Teleki,* de bizonyosan nem tudom) őt megkérték, ajánlana valamelly ügyes ifjút arra, hogy az erdélyi diaetára menjen, s írjon országgyűlési tudósításokat az én tudósításaim példájára. Ő ismerősei között alkalmasbat nem tud Kuthy úrnál, tehát őtet szólítja fel ezen munkára. Kuthy úr kész volt azt magára vállalni, de egynek terhesnek vélvén a munkát, Farkas János urat társnak felszólította. Én sajnáltam, hogy őt elveszítem, de akadályozni nem akartam, s mivel pénz dolgában nemigen bővölködtek, megkértek, vennék számukra vagy 10 riz papirost nevem hitelére, küldeném el nékik Szebenbe, s árát majd fizessem ki, ha némellyek az ő erdélyi tudósításaikat hirdetni akarván, nálam a díjt lefizetnék. Örömest megígértem, de elfogattatásom miatt nem küldöttem. Utasítást tőlem nem is kértek, nem is vala reá szükségük, sem a dolog engem nem illetett, s én csak azon tanácsot adtam, hogy saját véleményöket ne keverjék tudósításaikba, hanem szorosan a történt dolgok közlésénél maradjanak.*
Wesselényi kezdeményezésére és az ő irányításával Stuller Ferenc szintén magánvállalkozásként adott ki kéziratos tudósításokat az 1834/5. évi erdélyi országgyűlésről (TRÓCSÁNYI, 1965. 233., 291.).
Az országgyűlést 1837. április 17-én nyitották meg.
Beöthy Ödön a bihari ellenzék vezetője, a Tudósítások bihari levelezője.
Teleki Domokos gróf (1810–1876), az erdélyi ellenzék egyik vezetője.
Kuthy és Farkas előfizetési felhívását lásd a Tudósítások 19., március 17-i számában (KLÖM VI. 956.). – A vizsgálat során azért firtatták az erdélyi tudósítások ügyét, mert a besúgók úgy informálták a kormányzatot, hogy Kuthyék vállalkozása valójában Kossuthénak kiterjesztése. Ennek megfelelően a legfelső kormánykörök azt is fontolgatták, hogy a szerkesztőket elfogatják, és hűtlenségi pert indítanak ellenük. Ferdinánd május 19-én felszólította PáIffy kancellárt, tudja meg, hogy Farkas és Kuthy nemes és birtokos-e (StA StKonf. 1837:618., 1061.; OL Kanc. eln. 1837:816., 925.). A „Farkas János és Kuthy Lajos levelezése” címmel megjelent kéziratos tudósításoknak egyébként csak tíz száma jelent meg; mivel Ferdinánd főherceg május végén a szerkesztőket kiutasította Erdélyből, a vállalkozás abbamaradt, s az ügy is lekerült a napirendről (OL Informprot. 1837:21.14., 1837:24.13–14.; 1837:25.4., 9.; 1837:26.20.; 1837:29.26.).
13-o. Teste diario Dominationis Vestrae de dato 6-tae Martii 1837 inter Dominationem Vestram et Stephanum Lovassy arctissimus intercessit nexus; ipsa enim Dominatio Vestra dicit eundem Lovassy consilio Dominationis Vestrae usum fuisse. Fateatur ergo, qualis et quo tendens fuerit hic nexus; qualia consilia suppeditata, quales scripturae aut instantiae per Dominationem Vestram ad Tabulam Regiam Judiciariam pro Ladislao Lovassy appositae, medio cujus rescivit Dominatio Vestra, quae in Inclyta Tabula Regia Judiciaria, et Excelsa Tabula Septemvirali in causis Lovassyana et complicum agebantur, et per singulum judicum in votisatione proferebantur?
Ad 13-um:
Lovassy István urat, a 10 esztendőre megítélt László atyját ennek előtte sohasem ismertem, hanem a múlt augustusban befogatott fia ügyének atyai kötelessége szerint védelmére Pestre feljövén s Perger János urat, fiának választott ügyvédét* itt nem találván, irántam, kit alkalmasint az Országgyűlési Tudósításoknál fogva ismert hírében, bizodalommal viseltetett, s engem kért meg, tennék fel számára egy folyamodást a Királyi Táblához, mellyben fia számára tűrhetőbb bánást és szabad védelmet kérjen. Nemcsak az emberiség kötelessége, a megszomorodott atyának irántami bizodalma, de ügyvédi esküm igaz értelme következésében is, teljes készséggel ajánltam ügyvédi segedelmemet, s amit körülmény szerint tőlem kívánt, megtettem. Tanácsommal élt folyvást, s amiket a tekintetes Királyi Táblához alázatosan esedezőleg benyújtott, többnyire az én tollamból eredtek; azonban mindég feltételül tettem, hogy azt maga is javítsa, s javítás végett másokkal is közölje, mert nem örömest bízok elegendőleg magamban, kivált midőn illy fontos ügy forog kérdésben.*
Perger János (1791–1838), pesti ügyvéd.
Kossuth Lovassy István részére öt, a Királyi Táblához benyújtott beadványt fogalmazott meg, egy további beadvány nem került benyújtásra; ugyancsak Kossuth fogalmazta meg Lovassynak a Hétszemélyes Táblának benyújtott két információt is. Mint ismeretes, valamennyi beadvány fogalmazványa a Fiskus kezére került; a kormányzatnak különben 1836 októberétől fogva (vö. a 39. l. 34. jegyzettel) tudomása volt Kossuth Lovassyék perében játszott szerepéről. – A perre lásd WERTHEIMER, 1908.; POMPÉRY 1913.
A Lovassyak ügyébeni ítélethozás sorát száz száj százfélekép beszéllette; s ki tudná az illy pletykáknak eredetét? Annyit tudok, hogy az ezerféle mendemonda közt, ma sem tudom, mi igaz, mi költött hír a dologban.
14-to: Quae fuit causa, quod recursum ad Suam Majestatem Sacratissimam per Ladislaum Lovassy pro gratia sumendum Dominatio Vestra reprobaverit? Quod est illud principium quod opinione Dominationi Vestrae per recursum hunc periculum subivit? Quid intellexit Dominatio Vestra sub expressione in eodem diario contenta „egy roppant diadalt készítve az önkényes terrorismusnak”, quod est illud malum, quod Lovassy per sumptum pro gratia recursum causavit? Et de quo Baro Nicolaus Wesselényi Stephanum Lovassy uberius edocuit?*
Lásd Kossuth 1837. március 9-i bejegyzését.. KLÖM VI. 591–592.
Ad 14-tum:
Azon elv, mellyre Lovassy, az atya (nem jöhetvén a pernek látásához és így in merito fiának védelmére segedelmet nem nyújthatván) fia melletti lépéseit építette, azon elv, mellynek sérthetlensége mellett az ország törvényhatóságai olly élénk részvéttel felszóllaltak; egyszersmind alkotmányos szabadságunk sarkalatos része is; s ez az elv az, hogy nemo nisi legitime citatus et debito juris ordine convictus in rebus vel persona turbari potest.* Az én véleményem szerint (s ez volt az atyának véleménye, ez volt, mint a történetek még maiglan is mutatják, az ország legnagyobb részének véleménye) egy olly convictiva, melly az idézett sarkalatos törvény ellenére citra debitum juris ordinem hozatik, valóságos ítéletnek nem tekintethetik. Mivel pedig Lovassy László perében a rendes törvénykezési formalitások meg nem tartattak, s szabad védelem nem engedtetett, lemarasztaltatását bírói ítéletnek nem tekinthetni, különben sarkalatos szabadságunknak, s vele személyeink biztosságának vége van. Kegyelemért folyamodásnak csak akkor lehet helye, ha valaki rendes ítélet által marasztatott le; Lovassy László nem rendes ítélet által lőn lemarasztva, és így kegyelemért nem folyamodhatott anélkül, hogy folyamodásával – indirecte legalább – azt, ami az I-ae 9-ik czim s az atya folyamodásában felhívott törvények szerint ítéletnek nem tekintethetik, ítéletnek, és így magát helyesen és törvényesen lemarasztottnak el ne ismerje. Ez tehát azon elv, mellyet veszélyeztetve ítéltem folyamodása által, ami mégis megtörtént, mert szabályul tettem magamnak semmit nem ellenzem, miben a sebhedt szívű atya vigasztalást s oltalmat gondolt találni, aminthogy én tettem fel a folyamodást, mellyet ő, az atya, a maga részéről nyújtott be Ő Felségének.*
Idézet a Hármaskönyv I. rész.9. címéből.
A folyamodvány fogalmazványának utolsó lapját Kossuth s. k. írásával lásd: MTAKKt. Ms. 4850/67. Lovassy István Kossuth fogalmazványát valószínűleg nem használta fel; a benyújtott folyamodvány, amelyet fia is aláírt, Ágoston József munkája (WERTHEIMER, 1908. 247.).
Hogy diadal készíttetett e folyamodás által az önkényes terrorismusnak, azt senki sem fogja tagadhatni, aki tudja, hogy Lovassy Lászlót az egész világ ahhoz, amit törvényes jogának vélt, hajthatatlanul ragaszkodónak hitte; és így ha még őtet is reábírhatta a szenvedés, hogy folyamodásával a fentebb említett elvet compromittálja, azok, kik a nemzetben nehány esztendők óta, itt-ott fentebbi feleleteimben is említett, de különben is igen szembeötlő okoknál fogva mutatkozó élénkebb véleményi súrlódást erőnek erejével valami titkos és vétkes rugóknak szeretnék tulajdonítani, s minden bokorban kísértetet látnak, Lovassy Lászlónak ezen lépése által meg fognak erősödni azon hiedelemben, hogy csak hajthatlan terrorismust kell mutatni, s a nemzet megszűnik gondolkozni. Ez a számolás csekély véleményem szerint a leghibásabb, mellyet csak gondolni lehet; de a historia bizonsága szerint gyanítható, s ha meggondoljuk, miképen illy úton a kormány s nemzet közötti bizodalom kötelei naponként jobban meg fognak tágíttatni, ha meggondoljuk, hogy minden hatás viszonhatást szül, s innen úgy egyik, mint más részről fanatismus következhetik, lehetetlen vala azon lépést, melly illy következésekre vezethető utat erősíthetett, nagy rossznak, roppant szerencsétlenségnek nem tartanom.
Én azonban sem szerencsétlenséget jósolgatni, sem általában sokat beszélni nem szeretek, s azért hallgattam, s gondolatomat csak naplómba jegyeztem fel, melly mint a gyónás titkai, csak magamnak volt írva és szánva.
Báró Wesselényi minő szempontból fejté Lovassy István úr előtt a dolgot, nem tudom, mert jelen nem voltam, de úgy hiszem, közelebbről távolabbról az én nézeteimhez hasonlíthattak az övéi e tárgyról.
15-to: In quali nexu fuit Dominatio Vestra cum Bartholomaeo Szemere, cujus missiles inter scripta Dominationis Vestrae adinventae sunt? Quale fuit planum hujus, opera Dominationis Vestrae in Gallia et Anglia effectuandum et secreto tenendum? Quale elaboratum desideravit is a Dominatione Vestra? Quis correspondentiae et elaborati scopus? Quid scripsit Dominatio Vestra eidem Szemere, quod eundem tanto gaudio affecit? Cur missiles ejus proprio pugno, ast immutato charactere scriptae sunt, vel solae hae missiles, quae etiam intimum nexum cum Francisco Deák et Barone Nicolao Wesselényi intercedentem pandunt, existentiam societatis in perturbationem status publici tendentis clare remonstrant? Fateatur ergo omnia candide.*
Tartalmuk (valamennyi Bécsből): 1. 1836. július 19.: Hogy felébressze Nyugat-Európa rokonszenvét hazánk iránt, s hogy keresztülhúzza a bécsi kabinet, „a magyar nemzet szenvedő s átkos sorsának titkos szövőszéke” tervét, hogy továbbra is sötétben tartsa a külföldet felőlünk, franciaországi tartózkodása során ismertetést kíván megjelentetni Magyarországról. Kéri Kossuthot, küldjön az 1832/6. évi országgyűlésről szóló értekezést. 2. 1836. július 25.: Mivel Deáknak írott levelét nem akarja „a privilegizált zártörőkre” bízni, kéri Kossuthot, továbbítsa ő a levelet a címzettnek. 3. 1836. augusztus 21.: Örül, hogy Kossuth vállalja a közreműködést, kéri, hogy vegye erre rá Deákot is. Kéri Kossuth véleményét: melyek voltak az elmúlt országgyűlés legfontosabb vitái. 4. 1836. szeptember 5.: „Ön talán szomorúan tapasztalja, hogy pióczakint ragadtam bele, mint Austria hazánkba, s az okos kormány drágán árulja a sót, hogy a számára szívós állatocska le ne sózattassék.” Szüksége van az Országgyűlési Tudósításokra, kéri Kossuthot, kérje el Lónyaytól. Sikert kíván a Törvényhatósági Tudósításokhoz. 5. 1836. szeptember 10.: Kéri Kossuthot, hogy munkáját megkönnyítendő, készítse el számára az 1832/6. évi országgyűlés történetének vázlatát. 6. 1836. szeptember 22.: Megismétli előbbi kérését, várja Wesselényi válaszát. (MTAKKt. Ms. 4849/43., 49., 68., 73., 75., 86. Közölve: JAKAB, 1876. II. 72–78.)
[Ad 15-tum:]
Soha a legtávolabbróli összeköttetésben sem voltam azon úrral, kit alig láttam egyszer-kétszer diaeta elején Pozsonban.* Bécsből írt nékem; mint levelében mondja, külföldön magyarországi dolgokról valami munkát szándékozott kiadni, s kért, hogy mivel a múlt diaetát fogytig a legélénkebb figyelemmel kísértem, adnék néki valami értekezéskét a múlt országgyűléséről. Hasonlót kért Deák Ferencz úrtól és báró Wesselényitől, ezek az urak adtak-e neki valamit, nem tudom. Én örömest írtam volna valami historiai értekezést a diaetáról, s ezt a tehetségig meg is ígértem, és efölött nyilatkoztatá egyik levelében örömét, de részint bokros foglalatosságaim, részint tartós betegségem az illy mellesleges fáradságot nem engedte. Így hát semmit sem írtam számára; s ő elutazott-e és hová, vagy hol van, azt nem tudom. Miért változtatta írását egy-két sorban, nem tudom; alkalmasint toll változtatás lehetett. Miért volt Deák Ferencz úrnak s báró Wesselényinek literátori talentumához bizodalommal, azt ki-ki tudhatja, mert e két urat ismeri s tiszteli az egész ország. Én szerencsésnek tartom magamat, hogy egy olly férfiúnak, mint Deák Ferencz, barátságával dicsekedhetem.
Szemere Borsod megye követe, Palóczy László mellett volt az országgyűlésen 1834-ig, majd 1836 elején ismét visszatért Pozsonyba. Nem tartozott a jurátusok által létrehozott Társalkodási Egylethez, noha ő fogalmazta az ifjak tisztelgő levelét Wesselényinek.
Miért kért levelében, hogy vállalatát, ti. hogy a külföldöt Magyarország állapotjaival literaturai úton megismertesse, titokban tartsam, nem tudom bizonyosan, de gyanítom, azért, mert különben nem gondolta, hogy engedelmet kapjon a külföldre utazni.
Költ Budán fogságomban, junius 10-én 1837.
Kossuth Lajos m. k.
Minden következtetés elmellőzésére meg kell jegyeznem, miként ezen önkéntes vallomást megtettem, nem mintha tartoztam volna vele, hanem mivel az őszinte tiszta kebelnek nincs titka, s így örömest megmondja önként, amit tud.
Examinante Josepho Eötvös m. p.
regio directoriali fiscale
regio directoriali fiscale
[II.] Anno 1837. die 10-ma mensis Junii in Libera Regiaque ac Metropolitana Civitate Budensi ab incarcerato Ludovico Kossuth sequens benevola fassio continuative excepta est:
1-mo: Noscitne Dominum Franciscum Földváry Inclytae Tabulae Regiae Judiciariae assessorem et in quali fuit cum eodem correlatione?*
Földváry Ferenc (1790–1842): 1832-től a Királyi Tábla bírája. Korábban ügyvéd, majd Heves megye alispánja és országgyűlési követe. A Tábla egyedüli tagja, aki rokonszenvezett az ellenzékkel („verwerfliches Individuum zweideutiger politischer Grundsätze und Handlungen” – írta Reviczky kancellár 1836. május 1-i előterjesztésében: StA. StKonf. 1836:875.). Lovassyék és Wesselényi felmentésére szavazott, Kossuth perében nem vett részt az ítélethozatalban (lásd alább az 52. jegyzetet). (Rövid önéletrajza: OL Kossuth-gyűjt. II. V. 1. b. 87.; Kossuth meleg hangú nekrológja: Pesti Hírlap, 206. 1842.)
Ad 1-mum:
Van szerencsém ő nagyságát az országgyűléséről ismerni, s imitt-amott több ízben alkalmam volt ő nagyságával összejönni, s illyenkor néha beszélgetésre méltatott, de semmi különösebb viszonyban nem volt lenni szerencsém.
2-do: Habuitne idem dominus assessor Földváry aliquem influxum in editione pagellarum „Törvényhatósági Tudósítások”? Animavitne idem Dominationem Vestram ad has post factam inhibitionem etiam continuative edendas?
Ad 2-dum:
Nem volt semmi béfolyással Törvényhatósági Tudósításimra, általában arra senkinek sem volt béfolyása, senkinek sem engedtem volna béfolyást. Ő nagysága pedig, kivel Pesten laktom óta különben is tán mindössze háromszor volt szerencsém összejönni, Tudósításimról velem soha sem szóllott.
3-tio: In diario Dominationis Vestrae de dato 12-mae Martii anni currentis dialogus inter praedictum dominum assessorem et Dominationem Vestram in Casino habitus deducitur, intercessitne hic reapse? Qui sunt illi hiatus, quos in causis Fisci Regii contra perduelles Ladislaum Lovassy et complices promotis intercessisse idem dominus assessor Dominationi Vestrae tunc recensuit?*
A Földváryval folytatott beszélgetést lásd KLÖM VI. 593–595.
Ad 3-tium:
Egy illy minden czélzás, minden irány nélküli futólagos beszélgetést kérdésbe tétetve lenni sajnállom. Volt szerencsém beszélleni ő nagyságával. Naplójegyzeteimben egészen úgy jegyeztem-é be beszélgetésünket, amint történt, állítani nem merem, mert az emlékezet csalhat. Most már éppen nem, elannyira, hogy a kérdésben tett hiányok felül semmit sem tudok mondani, mert semmire sem emlékezem.*
A Földváry ellen elindult vizsgálat során Földváry kereken tagadta, hogy a beszélgetés úgy zajlott volna le, ahogy azt Kossuth feljegyezte. Az egész – mondta – nem egyéb, mint Kossuth képzeletének szüleménye, akiről köztudott, hogy az országgyűlésen és a megyegyűlésen elhangzott beszédeket is tetszése szerint formálta át, és aki nemegyszer egy-két szóból egész beszédeket állított össze, és azokat mint ténylegesen elhangzottakat tette közzé (OL Kanc. eln. 1837:1298.). Noha mind Cziráky, a többi megkérdezett, mind pedig a Kancellária felségsértési bizottsága meg volt győződve arról, hogy Földváry csakugyan megszegte bírói esküjét, kellő bizonyíték híján nem indult ellene bírói eljárás. Földváry szigorú uralkodói figyelmeztetésben részesült, és úgy döntöttek, hogy mint érdekelt fél, nem vehet részt a Kossuth perében történő ítélethozatalban (uo. 1837:1059., 1339., 1409., 1698.).
Kossuth Lajos m. k.
Examinante Josepho Eötvös m. p.
regio fiscale
Examinante Josepho Eötvös m. p.
regio fiscale
Egykorú másolat. OL Kanc. eln. 1837: 1041.
Közölve. SZIVKL 665–685.*
Közölve. SZIVKL 665–685.*
Az „önkéntes vallomás” I. részét egykorú másolatok alapján több ízben is közölték: Adalék Kossuth Lajos 1837-diki notapöréhez: Közli K. PAPP MIKLÓS: A Magyar Polgár nagy naptára 1870. közönséges évre. Kolozsvár, 1870. 57–72.; MÓRICZ, 1891: 48–77. (a Lovassy Ferenc birtokában volt példány alapján); KINCS ELEK: Kossuth százéves vallomása. Írott Kő 1936. 2. (a Kölcsey-levéltár példánya és más mások alapján). A kihallgatási jegyzőkönyv II. része viszont csak Viszota közlésével vált ismertté. Beöthy ugyanis csak az I. részt terjesztette be bizonyítékként, s amaz az egykorú közvélemény előtt sem volt ismeretes. A „vallomás” I. részével viszont a kortársak is rövidesen megismerkedhettek. Miután Benyovszky 1837. szeptember elején kikölcsönözte a pertestet, hogy beiktassa Kossuth replikáját, Kossuth barátai számos másolatban terjesztették el az országban a perhez csatolt szöveget. A „vallomás”, amint azt kormánypárti beszámolók is elismerték (Hajnik Károly, 1837. november 11. OL Bécsi lt., Jelentések 9. cs.; Steinbach Ferenc – Pálffy kancellárnak 1837. október 29. OL Kanc. eln. 1837:1695.), általános tetszést aratott. Kossuth teljes mértékben kihasználta azt a helyzeti előnyt, amely az ügyész taktikai hibájából eredt: magával ragadó magyarsága mellett vértelenül hatottak az ügyész csikorgó latinsággal megfogalmazott kérdései. Kossuth válaszainak azonban meggyőző erőt elsősorban az őszinteség és a belső szilárdság kölcsönzött, ami azokat is megfoghatta, akik céljaival és elveivel nem rokonszenveztek. A liberálisok a szöveget „a mérséklett, vigyázó és józan liberalismus” „valóságos remekének” (Fáy), „gyönyörű szent dolgozásnak” (Kölcsey) tekintették, amely (Kölcsey megfogalmazásában) végleg nevetségessé teszi azokat a „képzelődéseket, hogy nálunk titkos szövetkezések s revolutiói álmodozások vannak” (Fáy András – Kölcseynek, 1837. október 19. RL Szemere tár; Kölcsey – Wesselényinek, 1837. november 30. KFÖM 803.). Nyilvánosságra került azonban az is, mennyi másokat is terhelő dokumentum került az ügyészség birtokába. Kossuthot számos elvbarátja is óvatlannak minősítette: így Deák is, aki – Kölcseyvel ellentétben – úgy látta, hogy a kézre kerített levelek megerősítik a bírákat „azon nevetséges, de a hazára... veszedelmes hitben, hogy nálunk egy titkos összeesküvés létez” (Deák – Wesselényinek, 1838. január 28. BÁRTFAI SZABÓ, 1943. I. 295.). Ugyanakkor felerősödtek azok az 1837 májusától terjedni kezdő rágalmak is, amelyek szerint Kossuth agent provocateuri szerepet játszott (Wesselényi – Borcsiczky Istvánnak, 1837. november 22. OSzKKt. Fol. Hung. 1041.14.; Hajnik Károly, 1837. december 15. OL Bécsi lt., Jelentések 9. cs.; OL Informprot. 1837:18.2–3.; 1837:49.16–17., 1838:22.2–5.; lásd Széchenyi 1837. december 5-i naplóbejegyzését is: SZIN 137.; a gróf magát a szöveget – idegenkedéssel – 1837. október 10-én olvasta, lásd SZIN 120.).
A kormányzatot azonban e rágalmaknál jobban érdekelték azok a híresztelések, amelyek szerint a Kossuth család javára végzett gyűjtés tulajdonképpeni mozgatórugója az attól való félelem lett volna, hogy Kossuth másként felfedi az ellenzék – úgymond – titkos üzelmeit. Sőt, egyesek azt is tudni vélték – bár azt az 1837 nyarán Pesten tartózkodó Ferstl is valószínűtlennek tartotta –, hogy hallgatása fejében Kossuth egyesesen 50 ezer forintot követelt volna Wesselényiéktől, s különösen Széchenyi fáradozna sokat Kossuth lekenyerezésén. Az Államkonferencia olyan fontosságot tulajdonított annak, hogy a hírnek utánajárjanak, hogy az e tárgyban augusztus 4-én Sedlnitzkyhez intézett legfelső kéziratot Gervay, az Államkonferencia jegyzőkönyvvezetője maga tisztázta, nehogy a dologból valami is kitudódjék. Sedlnitzky Ferstl véleményére támaszkodva szeptember 6-án azt javasolta, hogy Beöthyt bízzák meg Kossuth megpuhításával, ám azzal várjanak az ítélethirdetésig, jelenleg ugyanis Kossuth még számíthat a vármegyék támogatására. Sedlnitzky a jogügy-igazgatóság élén bekövetkezett személycsere kapcsán október 9-én még visszatért az ügyre; hogy a kérdés végül is milyen körülmények között került le a napirendről, az idevágó iratanyag hiányai miatt nem tudtam megállapítani (StA StKonf. Prot. 1837:1335., 1483., 1609.; StA Staatskanzlei, Interiora, Korrespondenz, 71.; Allgemeines Verwaltungsarchiv, Wien, Polizeihofstelle, 1837:54.).
Beöthy a vallomások másolatát június 15-én azzal terjesztette fel Pálffy kancellárnak, hogy Kossuth feleletei alapján nem lehet mások ellen pert indítani; Földváryra sem mondott semmit, ami alapján ellene eljárást lehetne indítani (OL Kanc. eln. 1837: 1041. /B. I/).
