69. Buda, 1839. január 28. Kossuth levele apjához: a Királyi Tábla nem fogadta el revocatióját, perét hamarosan referálják.
69. Buda, 1839. január 28.
Kossuth levele apjához: a Királyi Tábla nem fogadta el revocatióját, perét hamarosan referálják.
Kossuth levele apjához: a Királyi Tábla nem fogadta el revocatióját, perét hamarosan referálják.
Buda, januar 28-d, hétfőn, 1839.
Kedves Atyám!
Kötelességemnek ismerem a perem ügyében legközelébb közbejöttekről tudósítani. Ámbár részemről a pörben első megjelenés órájától fogva utolsó betűig folyton folyvást mindig csak a törvényes védelem szabadsága követeltetett; ámbár a követelés közben a vád érdeme csak annyiban taglaltaték, amennyiben az 1837. december 1-ső napi ítéletben azon törvényes szabadság megtagadása egyik okául felhozott terheltetés megczáfolása (hacsak közbetett appellatánkat henye haszontalanságnak elismerni nem akaránk) mulaszthatlanul kívánta; ámbár a törvényes védelem követelése nem puszta formalitás, nem kifogás, mellytől a pör velejébe bocsátkozás megfoszthatna, sőt a bírói eljárásnak olly lényeges föltétele, mellyet a pörnek akármelly stadiumában reclamálni, igazság és méltányosság képzete szerint mindenkor szabad, s melly nélkül a bíró ítéletet nem hozhat; ámbár az is nagyon különös, hogy ha a bírói eljárásnak e lényeges része puszta formalitásnak tekintethetnék is, akkor, ha a formalitás én ellenem szólhat (p. o. a velős védelembe bocsátkozás), akkor igenis van a pörben formalitásnak helye s tekintete, de ha ellenben a formalitás én mellettem, az élet halálra üldözött mellett áll, akkor már formalitásnak nincs helye, nincs tekintete; ámbár végre egy illy thesis, hogy ollyan pörben, hol az Alperes életének, minden vagyonának, becsületének elvesztésével fenyegettetik, hol tehát Isten és ember igazsága, moral és humanitas szerint a „constans et perpetua sollicitudo innocentiam quaerendi” mindenkinek, bírónak, sőt magának a vádlónak is első kötelessége, mondom, egy illy pörben az a thesis: hogy mivel az Alperes magát védelmezni elkezdette, többé olly védelmet, minőt a törvény megenged, nem követelhet, s a törvény jóvoltától meg legyen fosztva, természetes és positivus törvénnyel, igazsággal és méltányossággal, kereszténységgel, erkölcsiséggel, humanitással, szelídséggel, civilisatióval egyaránt ellenkeznék, s a barbarus vérszomjúság szagát viselné; és annál fogva én teljes bizodalommal hittem és hiszem, hogy két esztendei keserves szenvedésim némi vigasztalására igazságos bíráim azon törvényes jogot így vagy másképen nekem elvégre csakugyan megadják; mindazonáltal látván, hogy a pör velejébe bocsátkozás szolgál a megtagadásra ürügyül, pör velejébe bocsátkozni pedig, valameddig törvényes szabadságba nem tétetem, soha sem szándékomban, sem akaratomban nem vala, én a formalitásból merített ürügyet formalitási óvószerrel elhárítandó, ügyvédi visszahúzással éltem, s az első megjelenéskori szózatolást kivéve mindent, ami részemről mondatott s beiktattatott, visszahúztam, helyébe az illető törvényekre hivatkozással egyszerűen annyit kérvén, hogy a nem „ante capturam” és így törvénytelenül történt idézés leszállíttassék, s én szabadságomba visszahelyeztessem.
Ezt januar 15-kén írtam; 16-kán Pestre átküldetett, Benyovszky úr 21-én kapta s a pörbe azonnal beiktatta,* s a pört előadó ítélőmester urat az illető törvényes díj átvételére megkérte.
Lásd a 66. számot.
Méltóságos ítélőmester úr a díjt el nem fogadta, hanem 22-kén Eötvös királyi directoralis fiscalis úr kíséretében Budára hozzám átjött, s nekem nemcsak mint perbeli előadó, de az elnökség utasításából is intőleg tudtomra adá, hogy miután „criminalis pörben revocatióval élni a törvénykezési praxissal ellenkeznék, s annál fogva előre látható, miképen a Tekintetes Királyi Tábla ezen revocatiót semmi tekintetbe sem veendi”, int tehát ő nagysága, hogy ha védelemre még valami előterjeszteni valóm lenne, azt haladéktalanul adjam elő.
Válaszom az volt, hogy a criminalis pörökbeni praxist taglalni érdekemben nem fekszik, mert ez nota-pör; a törvény mindenféle pörben különböztetés nélkül revocatiót enged; nekem igen sok mondani valóm van velős védelemre, s azt, mihelyest olly állapotba tétetem, mint a törvény parancsolja, ti. szabadságba, azonnal előadni késni nem fogok; s ép ezen állapot s vele a védelem physicai és moralis lehetségének kinyerése végett éltem az ügyvédi visszahúzással, mellyhez tehát, s általában a törvényhez, szorosan ragaszkodom.*
A megbeszélésen történtek Kossuthéval lényegében megegyező előadása: Hardegg – Metternichnek, 1839. január 27. OL Informprot. 1839:7. 12. sköv. Azt, hogy a hűtlenségi per nem sorolható a büntetőperek közé, Kossuth hetedik szóváltásában (lásd 432–439. l.) fejtette ki.
Januar 25-én méltóságos Végh ítélőmester úr ugyanazon kíséretben Budára hozzám ismét átjött, s tudtomra adá, miképen ő kötelességének vélte a történteket a tekintetes Királyi Táblának előterjeszteni; már most tehát a tekintetes Királyi Tábla nevében értesít, miképen a tekintetes Királyi Tábla in pleno senatu akkint határozott, hogy criminalis pörben revocatiónak helye nem lévén, a pör haladéktalanul érdemileg referáltassék.*
A Királyi Tábla 1839. január 24-én született döntése: OL Prot. Tab. Reg. 105. köt. 86–88. –Az egykorú magánjogi összefoglalások (Kövy Sándor, Szlemenics Pál) szerint az ügyvédszó visszavonása (és általában minden perorvoslat) minden perben lehetséges. A Királyi Tábla döntésével – amint erre a kortársak is rámutattak – saját gyakorlatával is ellentétbe került: a bíróság 1838 augusztusában elfogadta a szintén hűtlenségi perbe fogott Wesselényinek ügyvédje legutolsó replikájára vonatkozó revocatióját.
Feleletem volt: Ha a tekintetes Királyi Tábla ítélet által ki fogja mondani, hogy a nota-pör criminalis pör, én azt appellálni kénytelen leszek, mert a törvény azt mondja: differentia est, s ha ítélet által ki fogja mondani, hogy revocatiónak nincs helye, azt is appellálni fogom, mert a törvény különbség nélkül mindenféle pörben enged revocatiót.
Ő nagysága a tekintetes Királyi Tábla ím e határozatának alapjait bővebben előadni méltóztatott, utána tevé, hogy nem tudja, valjon a tekintetes Királyi Tábla a mindenesetre hozandó végítéletben fog-é a revocatióról is említést tenni vagy nem;* mert némelly dolgokról, például ha van-é a Septemviratushoz appellatának helye vagy nincs, ítéletet hozni soha sem szokott, mint az alsóbb bírák hoznak, hanem csak senatus consultummal határoz, amint itt is tőn; azonban a büntető s kivált illy, az Alperes egész jövendőjéről határozó perek természeténél fogva értésemre adja, hogy a tekintetes Királyi Táblának akaratjával ellenkeznék, ha mindannak, amit védelmemre szolgáltatónak vélek, beadásától a praeclusi határnap elmúlta miatt gátoltatnám, annál fogva értesít, hogy körülbelől egy hét múlva pörömet referálni fogja, ha tehát még védelmemre valamit előadni tudnék s kívánnék, azt ezalatt, sőt már a referada alatt is mindenkor elfogadja.
A végítélet idevágó szakaszát lásd 580. l.
Felelém: Köszönettel értem a tekintetes Királyi Táblának azon kegyességét, miszerint a védelemre szolgálhatóknak előadásától elzárni nem akar, s ezt zálogul veszem, hogy azon szabadságot is meg fogja adni, melly e védelemre törvény szerint szükséges, melly nélkül tehát azon kegyességnek hasznát venni physice és moraliter lehetetlen; nekem igen sok előadni valóm van, mert hiszen a facti kérdés (például tudósításaimnak félszeg – subleste – készítése, ami szintúgy alapul vétetett a vádlevélben) eddig nem taglaltatott, s ezt fogságból taglalgatni physicai lehetetlenség is, nemcsak moralis, mint a védelem ex obtutu juris; én tehát védelmem előadhatása végett ismét és ismét a törvényhez ragaszkodom.
Ő nagysága kijelenté, miképen nem kinyilatkoztatásomat venni – mellynek a tekintetes Királyi Táblával tudatására már alkalma sincs –, hanem magam alkalmaztatása végett a történetekről értesíteni jött.*
Feyes 1839. január 29-i jelentésében mindkét megbeszélésről beszámolt Mailáth alkancellárnak (OL Kanc. eln. 1839:285.).
Szolgáljon ez édes Atyámnak tudomásul, s előkészítésül mindnyájoknak, hogy váratlanul ne jöjjön az, aminek ezek már előre képét viselik. Kezeit csókolom
Kossuth Lajos m. k.
Egykorú másolat. OL Kossuth-gyűjt. I. 49.
(VA 233.) 196–228.
Közölve: Magyar Hírlap, 1909. december
25. mell., majd Kosáry 1943. 411–413.
(VA 233.) 196–228.
Közölve: Magyar Hírlap, 1909. december
25. mell., majd Kosáry 1943. 411–413.
