91. Pest, 1840. augusztus 27. Kossuth beszéde Pest vármegye közgyűlésén: büntessék meg azokat a katolikus papokat, akik törvényte…
91. Pest, 1840. augusztus 27.
Kossuth beszéde Pest vármegye közgyűlésén: büntessék meg azokat a katolikus papokat, akik törvénytelenül reverzálist követelnek a vegyes házasságra lépő protestánsoktól.
Kossuth beszéde Pest vármegye közgyűlésén: büntessék meg azokat a katolikus papokat, akik törvénytelenül reverzálist követelnek a vegyes házasságra lépő protestánsoktól.
1840. augusztus 25-én Pest vármegye közgyűlése elé két panasz került amiatt, hogy a katolikus pap reverzálist követelt a katolikussal házasságra lépni kívánó protestáns féltől; ellenkező esetben csak áldás és szertartás nélkül volt hajlandó összeesketni a házasulandókat (PML Kgy. jkv. 1840: 4795, 4796.)*. Szentkirályi Móric, Fáy András, Enzsel Sándor és a váci káptalan küldöttje után szólalt fel Kossuth. Rövid, rögtönzött felszólalásában (amelynek szövege ezért nem maradt fenn) a magyar nemzet végzetének minősítette, hogy mihelyst egy nehezen kivívott béke áldásait élvezni kezdené, ezt a klérus mindig megakadályozza. Javasolta, hogy a törvénysértő papok ellen az 1507: 8. tc. értelmében a megye járjon el. Ellene volt annak, hogy (mint azt, a vitát megakadályozandó, Dubraviczky Simon alispán javasolta) feliratot intézzenek az uralkodóhoz. Ráday Gedeon, Patay József, Nyáry Pál, Balogh János és mások is támogatták javaslatát. Aznap nem született döntés, a rendek vizsgálatot rendeltek el a panaszok ügyében (OL Informprot. 1840: 43. 4–8.). A kiküldött bizottság jelentését augusztus 27-én Szentkirályi terjesztette a közgyűlés elé. Eszerint Wagner Kapisztán János ferencvárosi plébános a magáévá tette helyettese eljárását; Wohldrann János terézvárosi plébános azonban tagadta, hogy reverzálist követelt volna; ennek hiányában is megáldotta, ha németül is, a házasságot (PML Kgy. jkv. 1840: 4839.). A jelentés elhangzása után Fáy és Szentkirályi követelték Wagnernek a vármegyei hatóság általi megbüntetését. Ezt követően szólalt fel Kossuth. Beszédének bevezető sorait előre megfogalmazta.
A két beadvány olyan konfliktusra keresett orvoslást, amely elé százával kerültek a különböző vallású házasulandó felek, és amely egyike volt azoknak a kérdéseknek, amelyek ez időben a legjobban foglalkoztatták a közvéleményt, amely – e vonatkozásban – lényegében magáévá tette a liberalizmus tételeit: a vallási egyenjogúság és a lelkiismereti szabadság posztulátumát. Az előzmények a következők: A katolikus egyház, egy vitatott és utóbb visszavont királyi rendeletre hivatkozva (vö. fentebb, az 541. l. 66. jegyzetében mondottakkal) az 1791:26. törvénycikk életbelépése után is folytatta azt a gyakorlatot, miszerint megkövetelte a katolikussal házasságra lépő protestáns féltől, hogy előre mondjon le születendő gyermekei protestáns hitben való neveléséről. A protestáns többségű megyék a reverzálisok kikényszerítését törvényellenesnek és a lelkiismereti szabadság megsértésének minősítve, nem nyújtottak segédkezet ahhoz, hogy a kicsikart reverzálisoknak az egyház utóbb érvényt is szerezhessen. Lajcsák Ferenc nagyváradi püspök, miután Bihar megye többször is elutasította ez irányú követelését – Droste kölni és Martin Dunin gneseni érsekek példáját követve, akik a porosz kormányzattal szemben megkísérelték érvényesíteni az egyháznak a vegyes házassággal kapcsolatos álláspontját –, 1839 márciusában úgy, ahogyan VIII. Pius 1830. március 25-i brevéjében Poroszország vonatkozásában megszabta, elrendelte, hogy egyházmegyéje papjai ne áldják meg az olyan házasságokat, amelyekben a protestáns fél nem ad reverzálist. A nagy felzúdulást és a kormányzat rosszallását is kiváltó intézkedést az egyházon belül is csak Scitovszky rozsnyói püspök támogatta; később, miután az 1839/40. évi országgyűlés óriási többséggel a protestánsok helyzetét a teljes viszonosság alapján kívánta rendezni, az egész főpapság magáévá tette Lajcsák rendeletét. Az egyházi álláspontot Kopácsy József prímás 1840. június 10-i enciklikája és a püspöki kar július 2-án kelt pásztorlevele fejtette ki. Ugyancsak a július 2-án kelt instrukcióban írták elő a lelkészeknek az ilyenkor követendő eljárást. Eszerint a lelkész, ha minden fáradozása ellenére sem kerül sor reverzális adására, a templomon kívül, stóla és karing nélkül, mellőzve minden egyházi szertartást, egyszerűen vegye tudomásul a házasság létrejöttét, anélkül, hogy megáldaná azt. (Minderre lásd MESZLÉNYI ANTAL: A jozefinizmus kora Magyarországon. Bp. 1934. A vegyes házasságok körüli harc fő külföldi és magyar dokumentumait közli Roskoványi Ágoston egri kanonok hatalmas kiadványa: De mixtis matrimoniis inter catholicos et protestantes. Pécs, 1842. II., a legutóbb hivatkozott állásfoglalásokat lásd a 717–728. lapon.)
Kossuth Lajos Pest vármegye közgyűlésén augustus 27-én 1840. a vegyes házasságok iránt föladott panaszok tárgyában
Tekintetes Karok és Rendek! Szűkkeblűség átka, szeretetlen önzés ostora feküdt volt e nemzeten századokig, s a szolgalánczokba fűzött termékeny föld megtagadá tőle áldásait, hogy ötven év alatt 14 nagy szűkölködést, 7 borzasztó éhséget szenvedne, s az áldástagadta föld itt munkás kéz hiánya miatt parlagon hevert, amott nem nyújtott módot a tengődő népnek erkölcsi s anyagi tehetségeit kifejteni, és a nép úgy a jólét kellemeit, mint a polgárisodás áldásait vagy épen nem, vagy csak igen gyéren ismeré, mert az elszórt falvakon, miként korán hunyt felejthetlen Kölcseynk mondotta: nem volt szabad ember, csak a földesúr, meg a koldus, ki Isten nevében házalt egy darabka kenyérért;* és a könyörület istene támasztott időnként e népnek férfiakat, az ember- és polgárszeretet papjait, akik azt vélték, „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”; akik azt vélték, ki kell békélnünk nyolczszázados vétkeinkkel, ama szűkkeblűség vétkeivel, mellynek a polgári élet terített asztalánál nem esik jól a gazdag ebéd, hacsak fűszerűl nem szolgál az, hogy milliókat polgárjogilag éhezni lát, ama szűkkeblűség vétkeivel, amelly saját szabadságát mások szolgaságán építi, és nem akarja hinni, hogy a józan szabadság ollyan, mint a nap, mellynek sugárai ezernyi milliard lényeknek világítanak, és olly kincs, melly az osztállyal nem veszít, sőt nől, sőt erősödik; eme szűkkeblűség ellenében a polgári szeretet papjai nem esküdtek ösze szentségtelen kötésre, mint a pesti plébánosok az áldás megtagadására, hanem csupán a szeretet és igazság szent elveiben egyesűlve, békés törvényes haladás útján ügyekeztek előkészíteni ama jövendőt, mellyben a nemzet tagjai valamint Istenhez így imádkoznak: „édes Atyánk, ki a menyben vagy”, úgy a közös hazáról mindnyájan elmondhassák „édes Anyánk, ki a földön vagy”; és a polgári szeretet eme papjai ellen felzúdult az önzés, erőszak és hatalom; és vérpaddal fenyegettettek, és fogság és üldözés vala jutalmuk, és ez üldözésben egy melegebb részt senki más nem vőn, mint épen az a rend, mellyet törvényünk elsőnek nevez, s melly seregenként hagyá el sok megyében az oltárt és egyházi szószéket, hogy az ember- és polgárszeretet férfiai ellen, ők, a keresztény szeretet papjai, tömött sorokban katonáskodjanak a politicai harczéren, önkény és szűkkeblűség zászlói alatt.* És most, midőn hegedni kezdenének a viszálkodás sebei; most, midőn a béke, a nyugalom s egyetértés angyala reméllenünk hagyá, hogy elkövetkeznek az egyesített erővel a közczélra hatás rég ohajtott napjai; most ismét ők lépnek föl e honban új viszályt, új szakadást ébreszteni; elszórják a nyugtalan ingerültség magvait, eltávolítják az egymáshoz közelítőket, s midőn mindent elkövetnek, hogy meggyőzzenek, miként ők nem szeretik a békét e földön, kivévén talán a sötétség békéjét, melly a máshitűek letiprása után sírbolti csendben elkövetkeznék, akaratlanúl is kénszerítenek meghánynunk a kérdést, vajjon úgy kell-e annak lenni, hogy egy egész nemzet boldogsága örökké martalékul essék egy-egy osztálynak; s most különösen azon osztálynak, melly midőn a magyar statusnak legtöbb jóvoltával él, annak közös egyetemes szent érdekeit leginkább gátolja; azon osztálynak, melly a keresztény szeretet nevében tegnap a polgári szeretetet üldözé, ma pedig az emberi szeretettől tagadja meg áldását, és megszaggatván a szeretetnek szent köteleit, játszik az emberélet boldogságával szeretetlenül; sőt lelki nyugalmukat dúlja föl még azoknak is, kiket ekkorig (mert érdekében lenni vélte azt) nemcsak megáldott, de a megáldás jogát magának hatalommal követelte is.* E merényeket, Tekintetes Rendek, e merényeknek új tactikáját, melly egyenesen oda van intézve, hogy a törvény, alkotvány s ünnepélyes békekötések ótalma alá helyezett evangelicusok vallását becstelenségbe hozzák, lealacsonyítsák, nevetségessé tegyék, gúnnyal, lenézéssel, mocsokkal illessék, eltűrni nem lehet. Nem tagadom én, hogy nem ismerek érzékenyebb fájdalmat annál, mellyet a vallásszabadság sérelmei okoznak; nem ismerek mást, melly ingerlőbb lenne a köztanácskozási téren minden álokoskodás levívására síkra szállani; azonban a dolog törvényes szempontból igen világos, és különben is nekem nem adattak a rózsaszín elménczség fegyverei, sem a lélekrázó szónoklat menykövei; azért csillapulni parancsolom a méltó ingerültséget keblemben, s egyszerűn elmondom a teendők felől alázatos véleményemet.
Kossuth itt valószínűleg Kölcsey 1834. november 10-én az örökváltság mellett mondott híres beszéde egy mondatát parafrazírozza: a törvényjavaslatot elvető „királyi válasz mellett ott vagyunk – mondotta Kölcsey –, hogy Magyarországon a szabad városi polgáron kívül csak két emberosztály lesz szabad: a földesúr, ki a helységet bírja, s a koldus, ki a helység utcájin hajdon fővel és mezítláb irgalom és kenyér után kiáltozik”. (KLÖM III. 682.)
Kossuth itt a papságnak 1837 tavaszától a megyegyűléseken megfigyelhető politikai szerepvállalására céloz: a klérus egyike volt a kormányzat által a liberális ellenzék („a polgári szeretet üldözött papjai”) visszaszorítására ekkortól mozgósított erőknek. (Vö. fentebb az 1/g szám alatti irattal.)
Az 1791:26. tc. 1844-ig érvényben lévő rendelkezése szerint vegyes házasság csak katolikus pap előtt volt köthető.
S. k. fogalmazvány. OL Kossuth-gyűjt. II.
P. 14.
P. 14.
A beszéd további részeit Kossuth rögtönözve mondta el. Csatlakozott Fáy javaslatához. Az uralkodóhoz intézendő feliratot (melynek tervét most már elfogadta) a következőképpen fogalmazzák meg: a vármegye szigorú rendszabályt foganatosított a törvényt megsértő pap ellen: kérik az uralkodót, nehogy az eljárást mások ellen is megismételni kelljen, akadályozza meg, hogy az egyház tovább folytassa a törvénytelen gyakorlatot. Az alispán szólítsa fel az 1647: 14. tc. alapján Wagnert, szolgáltassa vissza a reverzalist; ha ezt megtagadja, idézzék egy fele-fele arányban katolikusokból és protestánsokból felállítandó állandó megyei bizottság elé, amelynek ítéletét akár kényszerítő eszközök igénybevételével is végrehajtják. – Kossuth után vele egyetértőleg szólalt fel a pesti ellenzék legtöbb tagja. Igen heves vita után (amely során különösen Gyarmathy János a Szion c. egyházi lap szerkesztője és Almási István únyi plébános beszéde váltott ki nemtetszést) hozták meg a határozatot (OL Informprot. 1840: 43.9–12.). A határozat kimondja: 1) Az alispán szólítsa fel Wagnert a reverzális 15 napon belül való visszaszolgáltatására. – 2) Amennyiben a felszólítás eredménytelen, a plébánost az egyúttal meg is választott vegyes bizottság elé kell idézni. – 3) A határozatot megküldik a megye területén illetékes megyéspüspöknek és a megyei lelkészeknek. – E pontnál Kossuth újból felszólalt. Javasolta, terjesszék ki a – katolikus–protestáns vegyes házasságokra vonatkozó – határozat érvényét a görögkeleti vallásúakra is; nehogy úgy érezzék, a rendek közömbösek jogaik iránt, és nehogy – mint mondta – az északi kolosszus felé forduljanak, amely napról napra kiterjeszti szárnyait, és amelynek Lengyelország eleste után következő ellenfele Magyarország lesz (OL Informprot. 1840: 43. 12.). E javaslatát is elfogadták, s e pontot is ennek megfelelően módosították. – 4) Feliratban kérik az uralkodót, híven az országgyűlés vallásügyi határozatára adott rezolúciójához, bocsásson ki rendeletet a kihágások megfékezésére. – 5) A határozatot valamennyi vármegyének megküldik, „hogy hazabeli különböző vallású, de a közjólét eszközlésében egyhitű polgárok lelki nyugalmának megszerzésében egyesített erővel munkálkodjanak” (PML Kgy. jkv. 1840: 4839.).*
Kopácsy József prímás, a kalocsai érsek, a székesfehérvári és a váci püspök tiltakozását és a megyének az 1840. novemberi közgyűlésen hozott újabb határozatát (feliratban kérik, hogy a papjainak törvényellenes utasítást adó prímást fosszák meg rangjától) lásd: PML Kgy. jkv. 1840:6460–6463.
