30. Pest, 1847 június 7. Az ellenzéki konferencia határozata az ellenzéki nyilatkozattal kapcsolatban

Full text search

30.
Pest, 1847 június 7.
Az ellenzéki konferencia határozata az ellenzéki nyilatkozattal kapcsolatban
Ezen nyilatkozat az alulírt napon tartott ellenzéki tanácskozmányban felolvastatván: annak nyomán a következő határozatok hozattak:
1-ször. Az ellenzéknek az 1847. évi június 6-án tartott tanácskozmányában a mult összejövetel alkalmával megállapított alapelvek* nyomán szerkeztett fönebbi nyilatkozatot a jelenlevők közakarattal elfogadják, nem csak; hanem
A márciusi értekezleten megállapított alapelveket l. előbb, 16. szám alatt, 120. s köv. l.
2-szor: Elvbarátaiktól is bizton reménylik, hogy a törvényhatóságok körében ők szinte velök együtt az ezen nyilatkozatban foglalt elveket működésük irányául elfogadandják; és azokból annyit és azt igyekezendenek létesíteni, mennyit és mit a közvélemény állásának és minden egyéb körülményeknek óvatos figyelemre vétele mellett, a párt hatásának az illető törvényhatósági körben veszélyeztetése nélkül köz-törekvésük czéljául kitűzni tanácsosnak tapasztalandanak. És e tekintetből
3-szor: Valamint az egész párt szellemi egységére nézve az eddig gyakorlott összejöveteleket, kölcsönös értekezéseket és központosítást jótékony hatásúaknak tapasztalták, úgy a törvényhatósági kört illetőleg is aként lévén meggyőződve, hogy az ellenzéki működés hatását hasonló eszközök csak növelhetik, azon óhajtásukat fejezik ki, hogy elvbarátaik is valamint a törvényhatósági körben egymás között, úgy az egészszel velök együtt szorosan egyesülve, ezen egyesülés sikeres előmozdítására, mennyiben körülményeik engedik, ugyanezen eszközöket használandják.
4-szer: Kijelentik, hogy az eddigiekhöz hasonló értekező öszejöveteleket és központi bizottmányok működését ennek utána és az ország gyűlése alatt is folytatni fogják.
Költ Pesten 1847. évi június 7-én.
Másolat, O. Lt. Vörös Antal-gyüjt. 435/c. sz.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi