E perczben kapott tudósitásokból, mély megilletődéssel értettük, hogy a ráczok a tomasoveczi táborból észrevétlenül egész N. Kikindáig nyomultak, Csurogrul pedig a Tiszán átkelve, Török Becsét semmivé tették.
A nemzetnek mondhatlanul fáj, hogy mig a Jellachich ellen müködő seregünk, ámbár csak hirtelen hevenyészéssel volt összeteremtve, az ellenséget a hazából kiüzte, s egy gyakorlatlan népfelkelő sereg Roth tábornokot 10 ezer emberével elfogta, addig vészek és folytonos szolgálat közt megedzett alsó táborainkból csak uj meg uj veszteségek hireit kapjuk, s nem csak, hogy az ellenség állása nem gyengittetik, sőt még csak végvonalunk sem tartathatik fenn.
E perczben megyén rendelet Kis tábornok urnak, hogy előőreinek vigyázatlanságából vagy helytelen dislocatiojából eredett emez ujabb csapást rögtön helyre hozza, Kikindát visszafoglalja s a sánczaiból kimozdulni mert ellenséget megsemmisiteni annál inkább siessen, mivel különben az előrenyomult ellenség a temesvári pártütőkkel csatlakozhatik.
Melly rendelettel egybehangzólag tábornok ur ezennel a nemzet nevében oda utasittatik, hogy egy erős mozgó csapattal a Tiszán átkelne, s ezen átkelést minden esetre biztositottan hagyva szintugy Kikinda ellen nyomuljon.
Tudósittatik egyszersmind tábornok ur, miként rendelések mennek Szeged városához, a csanádi és csongrádi főispánokhoz, hogy tábornok urak munkálatait általános népfelkelés kimozditásával támogassák.Tessék eziránt a nevezett várossal s fő- vagy alispánokkal azonnali összeköttetésbe lépni, s operatioit kétkedés nélkül siettetni, nehogy az őszi sarak nagyobb mértékben bekövetkezvén, azon szégyent és gyalázatot érjük meg, hogy két táborunk szemeláttára a pártütő ellenség Torontál vármegyét elfoglalva tartsa.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 1092.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.