238. Pozsony, 1848 november 5. Csányi László jelentése az OHB-nak.

Full text search

238.
Pozsony, 1848 november 5.
Csányi László jelentése az OHB-nak.
A fő pénztárnok jelentése szerént a pénztárban nincs több, mint 45 ezer forint pp., pedig a napi szükségeken kívül – az elromlott ágyus lovak helyett mások követeltetvén, tetemes a kiadásunk. Az ágyutelephez szükséges előfogatok már alig kaphatók. A töltés vitel maga 75 négy lovas szekereket vesz igénybe; a népnek ez a legnagyobb terhe, sok napokig kényszerülvén lovaival szolgálni. Hogy tehát biztosan lehessen vinni mint az ágyukat, mint a töltényeket, lovak és szekerek vásárlandók; különben megtörténhető, hogy megrohantatás esetében ágyu és töltény könnyen az ellenség kezei közé kerülendhet, annálfogva kérem, méltóztassék a bizottmány mentől nagyobb öszveg felküldéséről gondoskodni.
Több gyanús személyek levén nekem feladva, kik most is a régi rendszert szolgálták, és az ellenséggel viszonyban állani állíttatnak, ezeket innen eltávolítani kötelességemnek tartottam: nevezetesen;
1. Vrabely pozsonyi fő posta igazgatót.
2. Gaszner Virkernél* volt concipistát.
Wirkner Lajos kancelláriai tanácsos a szabadságharc előtt csaknem két évtizeden át volt a mindenkori kancellár bizalmasa s ebben a minőségben igen nagy Befolyást gyakorolt az udvar magyarországi politikájára. Ő volt az ellenzéki párt ellen irányuló intrikák kieszelője és végrehajtója.
3. Paulovics Sándor ezred számvevő kapitányát és a Ciecopieriek auditorát.
4. Drescher könyvvizsgálót.
5. Vorsprecher Ferencz és 6. Stentzer levélkiadókat.
Eltávoztatásuk nélkül ügyünk barátinak adtam volna botrányra alkalmat, másrészről példát mutatni szükségesnek láttam. Méltóztassék a bizottmánynak rólok rendelkezni.
Véninger főpénztárnok itt szükséges lévén, a pénz hozását méltóztassék valamely más alkalmas egyénre bízni.
A megürült posta hivatalokat – a hivatalkodó tisztek jelentése szerint itt alkalmas egyének nem létezvén – mint akartam, helyettesítés által be nem tölthettem, de az illető tisztség ajánlása szerént méltóztassék a honvédelmi bizottmány
Balvay Károly pesti osztályos postánál járulnokot és
Simon budai főpostahivatalnál gyakornokot a megürült állomások betöltésére felküldeni.
Van szerencsém a fő-töltény-tartalék-raktár parancsnokának. /. alatt ide mellékelt kimutatását felküldeni, méltóztassék a bizottmány a hiányzó és szükséges töltényeket a kitett mennyiségben kiállítva minél előbb az említett parancsnok rendelkezése alá ide felküldeni.
Eredeti. O. Lt. OHB 1848: 2461.
Az OHB nov. 6.-i válaszában közölte, hogy 50.000 forintot és 80 lovat indított el, a nevezett személyek ellen pedig lefolytatja a vizsgálatot. (O. Lt. U. o.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi