245. Pozsony, 1848 november 8. Csányi László jelentése az OHB-nak a tábor állásáról és az ellenség támadási szándékáról.

Full text search

245.
Pozsony, 1848 november 8.
Csányi László jelentése az OHB-nak a tábor állásáról és az ellenség támadási szándékáról.
Az állásunk ugyan az, a millyen volt tegnap; az ellenség, ha apróbb csapatokban mutatkozik is földünkön, hamar vissza vonul, sánczaink készülnek, pedig, mint látszik, vezérünk erőnk összpontosításának helyéül inkább Győrt tartja szem előtt, azonban tervét még egészen ki nem dolgozta.
Guyon ezredes Simonics üldözésébül tegnap seregének egy részével vissza váratik, a Vas vonali kocsikat eleibe küldöttem.
Itt a fekete sárga párt erős, ezen ·/· alatt ide mellékelt levél nyomán befogattam Eszterházy Grófnő, született Apponyi, * komornyikját, irományait, tárczáit, Simoncsics százados urnak a Hunyadi lovasságtul kézbesítés végett át adattam, az irományokat nem olvastam, mások egy pár levél után ítélve azokat fontosnak tartják, a tárczában pénz is van, mennyi nem tudom, illyessel foglalkozni temérdek munkám miatt nem bírok, többeknek jelenlétében a nevezett százados ur lepecsételte, a legényt is biztos őrizet alatt elküldöm. *
Gróf Eszterházy Albert özvegye, szül. Apponyi Mária grófnő.
A szóbanforgó levél nincs Csányi beadványa mellett.
A tisztek kinevezésérüli és az alsó táborruli tegnapi észrevételemet bátor vagyok megújítani. *
Csányi nov. 7-i jelentése, amelyben a honvéddé alakult pesti önkéntes zászlóalj tisztikarának megerősítését kérte, 2752. sz. alatt iktatódott, majd átkerült a Nemzetőrségi Haditanácshoz, 7828. sz. alá.
Úgy hírlik, hogy folyó hó 11-én akarja Windischgrätz a magyar hon foglalási működését megkezdeni, remélem, hogy holnap vagy holnap után kimerítőbb tudósítással szolgálhatok.
Eredeti. O. Lt. OHB 1848: 2856.
Kívül Kossuth kézírása: Tudomásul szolgál.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi