495. Budapest, 1848 december 22. Kossuth felhivása Magyarország népeihez általános népfelkelésre
495.
Budapest, 1848 december 22.
Kossuth felhivása Magyarország népeihez általános népfelkelésre
Budapest, 1848 december 22.
Kossuth felhivása Magyarország népeihez általános népfelkelésre
A mindenható Isten – a szabadság – a népek Istenének nevében! Amen.
Magyarország népei szabaddá lettek a mult mártiusi napokban. A szabadságot a nemesség adta meg. Ő hozta ezen áldozatot.
A királyt nehezen lehetett arra bírni, hogy a nemesség ezen dicső, de igazságos áldozatát neve aláírásával szentesítse.
De az országgyülés elhatározott magaviselete, s a szabadságukért fölkelt népek fenyegető állása megrettentették őt, mellyekben a népek szabadsága biztosítva van.
Aláírta, nem szíve sugallatából, hanem azért, mert féltette trónját a nép méltó bosszújától. *
A márciusi törvényekkel szemben támasztott bécsi nehézségekre l. Károlyi Á.: Az 1848-i márciusi törvénycikkek az udvar előtt c. forráskiadványát (Bp. 1936.) Kossuth harcára a törvénycikkek szentesítéséért l. Barta I.: Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen. c. forráskiadvány megfelelő helyeit.
Aláírta, mert gonosz tanácsosai azzal kecsegtették, hogy majd ha fordul a koczka, megszegheti esküjét, s erőszakkal megsemmisítheti azon törvényeket, mellyeket aláírt.
És ez, a mit itt mondaték, nem gyanusítás! – a kormány erről hiteles adatokkal bír, – minden világosságra jött.
A nádor, kit karjaitokon hordátok, kinek diadalmenetét az országon át a nép rokonszenve, s az áldás imái kísérték, hűtlenül megszökött, – de itt maradt irományai közt a mondottak világos bizonyságai megtaláltattak. *
V. ö. előbb, 725. l. 1. jegyzet.
S hogy igaz, a mit nektek Isten színe előtt mondunk, eléggé bizonyítja, hogy szabadságunk eltiprására bérlett zsoldosok által kilencz oldalról támadtattunk meg.
Becsődítettek a szerb rablók a magyar nép legyilkolására. Feluszittattak a vad ráczok, kiknek a haza legdúsabb vidéke jutott lakásul, a magyarok kipusztítására.
Felbujtogattak, de hála Istennek, többnyire siker nélkül, honunk tót ajkú népei.
Hurbán gaz tót papot császári hadvezérré tették, ki alávaló czinkosaival rablócsordájával gyilkol, pusztít, gyujtogat az országban, s akadnak tisztek a császári hadseregben, kik nem pirulnak az emberi nem e szennyétől parancsokat fogadni.
Császári hadvezérek vezetik az emberiségből kivetkőzött, gyáván-dühös oláh csapatokat, kik gyávák a harczban, de ha fegyvertelen magyarokra találnak, a legkikeresettebb kegyetlenséggel, vad ordítások és hahoták között ölik rakásra.
A vér fagy meg ereinkben, kezeinkben a toll reszket, ha a leplet fel kell azon iszonyokról emelnünk, mellyeket e baromnál aljasabb csorda véghez vitt. Ámde nektek, testvéreink! tisztán kell látni, s nektek tudni kell, mikép bánik azon uralkodó család veletek, mellynek minden tagját meggazdagítottátok, s mellynek trónját annyi veszélytől megóvtátok.
Halljátok és borzadjatok! Csak néhány példányt hozunk fel ezer helyett, mellyekkel undorodunk tollunkat megfertőztetni.
Erdélyben a dühös oláhság egy egész, védtelen, fegyvertelen családot a Brádi családot – hitet megingató istentelenséggel konczolta le, – tizennégyen vesztek el Brádiak, – egy öreg apától kezdve az utolsó unokáig; ezek legkisebbikét, egy csecsemőt, elevenen vetettek a sírba, hol nem legyilkolt, hanem halálig kínzott szétmarczangolt szülőinek bűzhödt testei közt 3 nap és három éjen át hallották haldokló sírását, a nélkül, hogy e hiénák százai közt egy könyörülő lélek a kínok illy legiszonyubbjának véget vetett volna.
Közép Szolnokban b. Huszár Zsigmondnak leírhatlan kínzások után oláh inasa fejét lenyeste nyakáról s Urbánnak vitte ajándékba, ki e rémítő istentelenségért kormánybiztosnak nevezte ki.
De elég! Óh honom népei! elég – a szív reped meg e szörnyűségeken.
És illy népet, e vad, gyáva csordát, a császár kedves híveinek nevezé!
Nem csendül-e meg e gyermek, e szegény gyermek sírása füleitekben: kit atyjának, anyjának, testvéreinek összehurczolt vérző tetemeire vetettek a mély sírgödörbe! s éhen hagytak meghalni?
És te Isten! a népek Istene! nyugosznak-e villámaid, s ki nem merült-e béketűrésed! Te a népek Istene, te az igazság istene vagy, s mennyköveid le fognak csapni e hóhérok közé.
És ezen embereket, kik elevenen sütik meg, fűrészelik ketté embertársaikat, kik a ma született gyermeket atyja kapujára szegzik: császári királyi tábornokok vezérlik- i s nincs e zsoldos seregben egy tiszt, egyetlen, ki lábaihoz dobva kardbojtját, undorral s iszonnyal fordulna el tőlük.
Irtózatos! Irtózatos!
És újra mondjuk: e vérebeket a császár kedves híveinek nevezi, megdicséri, irántai ragaszkodásukat magasztalja, s biztatja őket, hogy eddigi pályájukon továbbra is haladjanak; hogy öljék, kinozzák, gyilkolják a tehetetlen öreget, a gyámoltalan némbert s ártatlan gyermekeket, kiket az üdvezítő magához hívott, s kiké a mennyeknek országa.
Illy harczot vívott a császár, kit saját tanácsnokai ledobtak trónjáról, miután felhasználták; illy harczot vív Magyarország ellen a gyermekcsászár, kit e gaz tanácsosok a trónra kényszerítettek, hogy minden kegyeletet, melly valaha e népben az uralkodó ház iránt volt, végkép kiirthassanak.
Oh ha ez emberekben, kik így boriták el vérrel, pusztítással e szegény ártatlan hazát, egy csep vére van még az emberi érzelemnek, lehetetlen, hogy alvásra hajthassák fejeiket a nélkül, hogy az ő istentelenségök miatt legyilkolt ártatlanok árnyékai füleikbe ne suttogják az örök kárhozatnak kínjait.
Mert tudjátok Magyarhon népei! miért tették ők mindezeket? miért uszítottak benneteket egymásra? miért pártolták a vad rablók csoportjait, s küldték be 9 oldalon zsoldos népeiket?
Talán feltámadt az ország a király ellen? – nem, sőt mindég arra kérte, jöjjön Budára lakni, uralkodjék hű népe felett, és mi szeretettel fogjuk őt körülvenni.
Talán új jussokat akartunk tőle kicsikarni? – nem, mi csak azt kívántuk, tartsa meg a törvényt, a ti szabadságtok törvényét, mellyre megesküdött. De a kívánságra fegyveres hitszegéssel feleltek.
Talán el akartuk a királyt kergetni? – nem, sőt mikor a bécsiek feltámadtak, s ő félelmében a messze hegyek közé szökött, midőn az egész világ elhagyta, mi nem hagytuk el; kértük, rimánkodtunk neki, jöjjön közinkbe, a magyar nép megőrzi őt minden, viszontagságtól;* de ő nem jött, nem fogadta el kérésünket, – hanem gyilkosokat bérelt, Magyarország törvényeinek, a ti szabadságtoknak eltiprására.
A májusi bécsi felkelés idején, amikor V. Ferdinánd udvara Innsbruckba menekült s attól kezdve többször is.
Vagy talán nyomorogni hagyta az ország a királyt, nem gondoskodott királyiszéke fényéről? nem, – háromezerszer ezer; azaz három millió forintot rendelt neki a nép adójából esztendőnként udvart tartási költségeire – annyi pénzt egy esztendőre, a mennyivel háromezer becsületes embert örökre boldoggá lehetne tenni. *
Az utolsó rendi országgyűlés Kossuth javaslatára ideiglenesen évi három millió forintban állapította meg az udvartartás költségeit. (A márc. 31-i és áprihs 2-i tárgyalásokra l. Kossuth az utolsó rendi országgyűlésen. Bp. 1951. 707. s köv. és 716. s köv. l.)
Miért támadták meg tehát az országot?
Cselekedték azért, mert a törvény, mellyet aláírt a király, gerenda volt szemökben; mert tudták, hogy ha e törvény erejében megmarad, sem életetek sem erszényetek felett nem rendelkezhetnek, mivel a törvényekben az van, olvassátok el és higyjétek saját szemeiteknek, hogy az ország kincsei s a haderő felett nem idegen önkény, hanem ti, az öszves nép, fogtok képviselőitek által rendelkezeti, kik előtt a magyar ministerek is minden tetteikről felelősök.
Mert tudták, hogy ha e törvény abban áll: akkor kényök kedvök szerint nem parancsolhatnak száz meg száz ezer ujonczot sok évi szolgálatra a császár hadseregébe, hogy azokat messze idegen földre hurczolják, s általok idegen népek szabadságát elnyomják.
Mert tudták, hogy ha ti, a nép, képviselőitek s ministereik által rendelkezhettek a véres verejtékkel fizetett adó felett: akkor nem zsebelhetik be az ország minden kincsét, nem emelhetik az adót kedvök szerint, nem tehetnek nagyobb árt a sóra, hogy a szegény népek zsebéből irtózatos összegekre növekedett adósságaikat kifizessék.
Mert tudjátok-e, hogy a császárnak mennyi adóssága van? – tudjátok, hogy egy ember, ha 600 évig élne, s reggeltől éjfélig számolná a pénzt, ki nem számolhatná?
S e rémítő öszveget szerette volna a császár nyakatokba róni.
S most istentelen vezérei betörnek az országba, s hazug ajkakkal intik a népet: maradjon nyugodtan, mert ők nem akarják a népet bántani. Miért mondják ezt? mert tudják, hogy a nép győzhetetlen, ha felkél rettenetes erejében, – mert tudják, hogy a nép lehellete elfujhatja őket a haza földjétől – mint a szél elfujja a szemetet. – Azért akarják a népet gyáva semmittevésbe beleringatni.
De hát nem tudjátok-e, hogy a ki az országot akarja elfoglalni, a népet akarja elfoglalni? – mert az ország maga eszméletlen föld; az önkény jármát nem a föld, hanem a nép fogja hordani.
Az ország szabadsága a nép szabadsága! ha az ország szabadságát fegyverrel eltörlik, a népet tették szolgává, a nép szabadságát törlötték el.
És még azzal is hitegettek, hogy a császár nem akar benneteket újra robot és dézsma alá vetni; – könnyű azt nem akarni, a mi lehetetlen; ámde ne higyjetek az ámító szónak. A zsarnokok csak addig tűrik a nép szabadságát, míg nem érzik elég erőseknek magokat, hogy azt elvegyék. Lássátok atyánkfiai!
A király a mult tavaszkor többféle törvény megtartására adta esküvel erősített szavát, nemcsak a robot eltörlésére, – t. i. ezen népnek vérével, pénzével Bécsből nem szabad önkény szerint rendelkezni, s hogy mindnyájan egyenlő polgárok vagyunk. Alig mult el négy hónap és már megszegték e törvényeket. A király megírta a ti képviselőiteknek, hogy ezen törvényeket nem fogja többé megtartani, s azt akarja hogy a magyar vérrel, a magyar pénzzel továbbra is ő rendelkezzék; s mert ebben az ország meg nem egyezett, irtó háborút kezdett ellenünk. – Négy törvény közül hármat már megszegtek hiszitek-e, hogy a negyediket is meg nem szegik, mihelyt legyőztek?
Aztán mit értetek vele, hogy a robot megszünt, ha más úton utolsó falat kenyereteket elveszik a német adósság fizetésére?
Im itt van oka, miért nem szerették Magyarország szabadságát, miért követtek el mindent, hogy elébb egymás ellen uszítsák a hon testvér lakosait, azután fegyveres erővel rontsanak az országba, hódítsák meg népeit, vessék katonai zsarnokság alá s rendelkezzenek életök s vagyonuk felett.
De él az örök Isten és nem hagyta el népét! – sőt keze világosan működik, mert ennyi csel, ármány, ellenség s ennyi istentelenség mellett is még mindég sikerül ellenségeink elé hasonló, sokszor nagyobb erőt kiállítani!
De még nehéz napok állnak előttünk – dicső, de nehéz napok; s mi, a nép képviselői s kormány, melly azoknak kifolyása, azon hatalomnál s roppant felelőségnél fogva, mellyet gyenge vállaink csak általatok támogatva viselhetnek el – felszólítunk benneteket, sőt saját hatalmatok magasztosságában, mellyet kezeinkbe letettetek – rendeljük
Hogy kéljenek fel Magyarország népei! mindenütt, mert az ellenség közelg, – alakuljanak mindenütt a kormány által kijelölt vezérek alatt önkintes szabad csapatok az ellenség kiirtására; a nép pedig mindazon vidéken, mellyet az ellenség fenyeget, keljen fel tömegben s csatlakozzék a hazát védő csapatokhoz.
Értsétek meg a kormány szavait jól: mi nem kívánjuk s nem akarjuk, hogy az ellenség fegyverei s ágyui elébe álljatok, mi nem akarunk mészárszékre vinni benneteket, sőt kinyilatkoztatjuk, hogy ez által csekély szolgálatot, s néha kárt tennétek az országnak.
A felkelt népnek rendeltetése nem az, hogy az ellenséggel homloksorban szembe szálljon, hanem egészen más, – de olly, mi által tízszerte hasznosabb szolgálatot tehet, s neki nem kerül sem annyi veszélybe, sem annyi fáradságba.
Igyekezzetek az ellenség előtt az utakat, hidakat elrontani, a hegyszorosokat elzárni éjnek idején; ti, kik minden bokrot ismertek vidékeitekben, rohanjátok meg oldalt, hátul, gyujtsátok reá a házakat, szedjétek el podgyászát, – hol rabolni mennek csapatjai, álljátok el útjokat, szóval csináljatok az ellenségnek annyi kárt, a mennyit csak tehettek.
De mutassátok meg azt is, hogy ti nem rabló csorda, nem rácz és oláh haramiák, hanem férfiak vagytok, kik a hon védelmére keltetek fel: ne bántsátok a védtelent – kárt egyedül csak az ellenségnek tegyetek, legyetek a nép őrangyalai, az ellenség pedig rettegjen tőletek.
Ez azon szolgálat, mellyet az ország képviselői s a kormány vár tőletek nem más – nem több, s kit illy csatározás közben netalán szerencsétlenség érne, s kenyérkeresetre s további szolgálatra lábát, vagy karját vesztve, képtelen lenne: annak az ország választást enged e három között:
1. vagy becsületes ellátás holtig,
2. vagy 10 hold örökös földbirtok,
3. vagy 1000 pengő forint.
A nép – és ezt esküvel mondhatjuk nektek, barátaink – győzhetetlen, ha együtt tart, – ha szándéka erős hazáját megvédeni, – mit tehet 10, mit 100 hadsereg a nép milliói ellen, a nép ellen, melly az ellenségnek sem éji, sem nappali nyugtot nem ad – a nép ellen, melly előle minden élelemszereket eltakarít, – a nép ellen végre, mellynek ha milliói felkelnek, botokkal szétverhetik az ellenséget.
Azért az isten s a haza szent nevében, ti Magyarhon dicső népe – testvéreink – keljetek fel tömegben, roppanttá növekedett hadseregünk segítségtekkel tízannyi ellenséget kiirthat, a mennyi ellenünk tört.
Fel kaszára, villára! merre az ellenség megy, sötét tömegeiteket pillantsa meg, – jobbra, balra, előre, hátra – mint az árvíz, fogjátok utait körül, aztán váljatok szét, siessetek gyülhelyeitekre, s mikor az ellenség nem is álmodja, törjetek egy csapatjára, egy egy podgyász vonatára; hogy a míg ti itt megjelenve, ott szétoszolva folytonosan foglalatoskodtatjátok, – vitéz séregeink rajtok üssenek és semmivé tegyék őket.
Fel isten nevében, ti, a nép milliói! – velünk a jó ügy, igazság, velünk az isten!
Kelt Pesten december 22-én 1848.
Az országos honvédelmi bizottmány nevében
Kossuth Lajos elnök
Megjelent a Közlöny dec. 25-i számában.
