a) Utasítás Dembinskinek, Répássynak és Asbóthnak:

Full text search

a) Utasítás Dembinskinek, Répássynak és Asbóthnak:
Ámbár a kormány ismételve is rendelkezett az iránt, hogy a nép a hadjárat által ne terheltessék, fuvarozásra, élelmezésre és takarmányadásra ingyen ne kényszerittessék, mégis naponként majd iminnen, majd amonnan megújulnak a panaszok, hogy az átnyomuló katonaság a népen zsarolásokat követ el. Így nem csoda, ha a nép aztán ügyünk iránt, mellynek magasztosságát sajátjává tenni a pillanat terheltetése miatt szűk elméjével nem tudja, magát semlegesen, sőt tán éppen idegenkedéssel is viseltetik.
A kormány jól tudja, hogy a visszaélések a parancsnokság tudtán kívül történnek, de azt is tudja, hogy ezen visszaéléseket, jogtalan és rossz következéseket szülő zsarolásokat tűrni nem lehet, nem szabad.
Kérem azért altábornagy (tábornok, alezredes), urat, a parancsa alatt álló csapatok minden tisztjeinek szoros felelet terhe alatt újabban is lelkiismeretökre kötni, miképp a legénységet ily, a nép hangulatát irányunkban ellenségessé tevő visszaélésektől a legszigorubb fegyelemszabályok által eltartóztatni mulaszthatlan kötelességöknek ismerjék.
A fuvarozás, mint ez a közzétett rendeletben is világosan áll, mindenütt készpénzzel fizetendő; az élelmezésre pedig minden legényért főzelék s elkészítés fejében a hálási illetőségen kívül 3 pengő krajczár adandó.*
V. ö. a balmazujvárosiak panaszára jan. 26-án kiadott rendelkezésekkel, 123. sz. alatt, 240. l.
Ezen rendszabályok szoros megtartásáért az alsóbb tisztekről fogva a felsőbbekig, mindenki felelősnek tekintessék.
Nekünk a nép sympathiája még akkor is szükséges, ha az csak szavakban mutatkozik, ne hagyjuk tehát, hogy az tettekben mutatkozó antipathiává változzék át.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi