a) Válasz Lahner Görgy ezredesnek, a munkások kérését pártoló feliratára:

Full text search

a) Válasz Lahner Görgy ezredesnek, a munkások kérését pártoló feliratára:
Az állományi fegyvergyár, mint a hadi szertárak egyik kiegészítő része, katonai belszerkezetű s úgy dolgozó, mint hivatalos személyzete a hadi törvények, katonai fegyelemszabályok alatt áll, mellyeket az előforduló esetekhez képest alkalmazni Ezeredes úr körébe és kötelességei közé tartozik, ki egyszersmind kétségtelenül azon hatósággal is fel van ruházva, hogy a munkások irányában egyes segélyezéseket s érdemök szerinti beneficiumokat elhatározhasson. Kérem azért ezredes urat, engemet f. é. febr. 4-ről 102. szám alatt kelt levelével kapcsolatban álló aprolékos panaszok eligazításátul megmenteni s időmet, holmi házi elégedetlenségnek hozzám utasításával a haza nagyfontosságú ügyeinek elintézésétől el nem vonni, mert különben megeshetik, hogy míg egy fegyvergyári napszámost kielégítve bocsátok el, addig elvész a haza. Azért van ott Ezeredes úr, hogy a jogos kérelmeket kielégítse, a méltányos panaszokat meghallgassa, az oknélkül versengőket pedig megfenyíttesse. Kérem tehát ismételve, hogy ilyenforma panaszok hozzám többé ne küldessenek. Egyébiránt ha azon panasz, miszerint saját költségeiken utaztak, igaz – méltányos kérelmökhez képest – ezen költségeiket megtérítendőknek lenni óhajtom.
Fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel. O. Lt. OHB 1849: 1484.
Mellette: Lahner febr. 4-én Nagyváradon kelt felterjesztése az OHB-hoz.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi