a) Válasz Mesterházy őrnagy jelentésére:

Full text search

a) Válasz Mesterházy őrnagy jelentésére:
Mesterházy őrnagy Cibakházáról febr. 1-én felírt a hadügyminisztériumnak; közölte, hogy nem kapta meg az állomáshelye elfoglalásakor megigért lovasokat s így a portyázó ellenséges lovasság ellen nem tud hathatósan harcolni. Javasolta, hogy rendeletileg állítsanak fel Hevesben egy lovascsapatot és azt rendeljék az ő parancsnoksága alá. A kérést Mészáros áttette Kossuthhoz, aki az alábbiakat írta Mesterházynak:
F. hó l-ső napján küldött jelentéséből értesültem, hogy őrnagy úr lovas serege még csak 17 főből áll, holott ígérete után reméltem, hogy Aradnál dícséretesen harczolt 150 lovasai itten is helyt állanak. A dolgok illy kedvetlen állásában óhajték az ellenségtől lett megtámadtatása alkalmával olly kitűnőleg tanusított erélyes működéseinek jövőre nézve lovassága szaporításával megfelelő nyomatékot adni, de ezt azon módon, melyet ön indítványozott, egykönnyen eszközölhetőnek nem tartom, hogy t. i. a hevesi lovas csapat aránylagos kivetés melletti megalakítása kormányilag rendeltessék meg, mert önkénteseket nem lehet parancsolni. Ellenben úgy véltem segíthetni a dolgon, hogy Repeczky Ferencz teljhatalmú hevesi kormánybiztos úrhoz, Heves megye Tisza melletti járásából, valamint Illyés János Jászkun kerületi kormánybiztos úrhoz a Nagykun kerületből, úgy az itt ott toborzott önkénteseknek, mint az egész lovas nemzetőrségnek Czibakházára őrnagy úr parancsnoksága alá leendő haladéktalan kiállítása végett parancsot küldöttem, minek folyamatosítása után hadi ereje annyira növekedend, hogy Czibakházánál, valamint Földvárnál is, mely helyeknek a tiszáni átjárhatás miatt stratégiai jelentősége vagyon, portyázó ellenséges csapatoknak jó sikerrel ellentállhat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi