29. Hajdúszoboszló, 1849 január 6. Kossuth levele Eszterházy Sándor tábornoknak a polgári biztosi hatáskörről és a tábori intenda…

Full text search

29.
Hajdúszoboszló, 1849 január 6.
Kossuth levele Eszterházy Sándor tábornoknak a polgári biztosi hatáskörről és a tábori intendantura felállításáról.
Mind báró Stein őrnagy, ki nálam Budapesten személyesen volt, mind Nádosi ezredes úr hozzám írt hivatalos jelentésében egyhangúlag szükségesnek látják, miszerint tábornok úr a vezérlete alatt álló hadsereg elhelyezésére és élelmezésére nézve polgári biztosi teljeshatalommal is felruháztassék.*
Nádossy ezredest dec. 27-én küldte ki Kossuth »az aldunai és aradi táborok, s szinte az eszéki és péterváradi várak s azok őrségei megvizsgálására«. (V. ö. előző kötet, 532/b sz., 903. l.)
Én ezen javaslatra határozott nyilatkozatot eddigelé nem adtam azért, mivel ha tábornok urat az említett értelemben polgári teljhatalommal felruházandottam, ezen felruházást a többi seregvezér uraktól sem vonhattam volna meg megsértés nélkül, – de azon kívül még ezen felruházás több polgári teljhatalmu biztosoknak, kik szabadsági háborunk kezdete óta csüggedetlen eréllyel működnek különféle vidékeken a nemzeti ügy érdekében, s kik ennél fogva, de általában is mind a népnek működésük körében mind a kormánynak osztatlan bizalmát bírják, szükségképi elmozdítását vonandotta maga után. A mi kétségtelenül olly körülmény, melly iránt, mielőtt a seregvezéreknek polgári teljhatalommali felruházását kimondottam, magamat kellőleg tájékoznom, s minden következményeiben megfontolnom igen szükséges.
Méltóztassék tehát a szóban levő felruházásnak eddigi késleltetését egyedül ezen körülmények és legtávolabbról sem talán személye s hazafiui tiszta lelkesedése iránti bizalmatlanságomnak tulajdonítani. Meggyőződve lehetvén Tábornok úr teljes bizalmamról.
Azonban mindenesetre intézkedni fogok, miszerint addig is, míg a szóbanforgó kérdést körülmény szerint eldöntendem, a Tábornok úr vezérlete alatt álló sereg elhelyezése és élelmezésére nézve minden megtörténjék, mit a sereg a kormánytól igénybe vehet.
És épen ezen szempontból indulva: ezennel egy kérdést teszek, mellyre Tábornok úr véleményét szivesen kikérem.
A felső hadseregnél az élelmezést hosszabb ideig a polgári biztosok kezelték, s bár a hadsereg szükségeihez képest az élelmi szereket előállították, legtöbbször megtörtént még is, hogy a zászlóaljakkénti individuális felosztásában a legnagyobb rendetlenségek történtek, úgy hogy a míg egy zászlóalj pazarolva részesült az élelemben, más zászlóaljak fogyatkozást szenvedtek. Ezen tapasztalás engem oda bírt, miszerint a felső seregben katonai intendanturának felállítását tartám szükségesnek.*
Az intendantura felállítására a feldunai seregnél l. az előző kötetben a 434. és 435. sz. aktákat, 706. s köv. l.
Ennek felállításával a polgári biztosnak élelmezési köre annyiból áll csupán, miszerint ha a sereg számára nagyban kell élelmi szereket beszerezni és szállítani, arról gondoskodik, a sereg individuális ellátása azután az intendantura dolga.
Képviseli azon kívül a polgári biztos a hadseregnél a kormányt, s feladata azon politicai szellemet és irányt fentartani, mellyet a kormány kitűzött és szükségesnek lát.
Fenebb Tábornok úrhoz intézett kérdésem tehát az: nem látná-e czélszerűnek hadseregében is a fenebb említett katonai intendantura behozását? melly aztán természetesen egészen katonai lábon szerkesztve csak Tábornok úr rendelkezésétől függene.
Ha igen, akkor az intendáns kinevezését, rangja és illetménye meghatározását, – szóval az intendanturai kezelés belső oeconomiájának elrendezését Tábornok úr belátására bízom, ez iránti válaszát tábornok úrnak hová elébb Debreczenbe kikérvén.
Fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel. O. Lt. OHB 1849: 79.
Egyidejűleg Kossuth 1849: 80. sz. alatt intézkedett, hogy az Eszterházy seregénél üresedésben levő főtiszti és tiszti állások a megmaradt tisztek sorozatos előléptetése útján betöltésre kerüljenek.
Eszterházy Sándor keltezetlen, január 16-án érkezett válaszában megköszönte Kossuth bizalmát és közölte, hogy mivel Horváth Antal bácsi főispán a seregélelmezési teendőket kitünően ellátja, a polgári biztosi hatáskört továbbra is meghagyja nála; amennyiben a sereg máshová vonulna, fel fogja állítani az intendanturát. (OHB 1849: 536. sz.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi